13.

Sziasztok! Ne haragudjatok, amiért ennyit késtem. Igazából már kedden meg akartam osztani, de egyszerűen annyira nem volt se időm, se kedvem hozzá, hogy az valami hihetetlen. Gondoltam, inkább várok pár napot, mintsem legyen belőle egy összecsapott, béna rész. Remélem, hogy legalább annyira tetszeni fog, mint az előző. És ha már itt tartunk, szeretném ismételten megköszönni a pipákat és kommenteket. Jó olvasást! (:

- Basszus, mennyi az idő? - másztam ki az ágyból, gyorsan magamra tekerve a takarót.

- Délután kettő. - válaszolt a vonal túlsó végéről Hanna, akinek hála sikerült nagy nehezen felkelnem a telefoncsörgésre. Azaz felkelnünk, de csak én vettem a fáradtságot, hogy kikászálódjak a puha ágyneműk közül, Kimi csak összeragadó szemekkel nyújtózkodott.
- Basszus. - ásítottam. - Tudnál adni egy pólót? - fordultam a finn felé, aki bágyadtan az utazótáskája felé mutatott.
- Mi van a te pólóddal? És kihez beszélsz? - érdeklődött Hanna, akinek fogalma sem volt arról, hogy mi történt korábban.
- Semmi, azaz Kiminél vagyok, de ez most lényegtelen.
- Faith.. - emelte fel a hangját. Szinte láttam magam előtt, ahogy összefonja a karjait.
- Majd elmesélem, merre vagy? - tereltem a témát.
- Igazából pont ezért hívtalak. Miután tegnap otthagytunk titeket, Seb elvitt egy étterembe, aztán pedig egy romantikus sétára. Azt hittem, meghalok, annyira nyálas volt. Ezt szóvá is tettem, úgyhogy a sétálgatást megunva kivettünk egy szobát egy hangulatos kis panzióban, és a többit gondolom tudod. Még itt vagyunk, de nemsokára Seb hazadob kocsival, mivel délután lesz valami fontos elintéznivalója Hornerrel. Úgy volt, hogy elmegyünk előtte kajálni valahova, és viszünk neked is valamit, de ha úgyis Kimivel vagy, akkor legalább eljöhetnétek ti is. Sebastian tud egy jó helyet a közelben, majd sms-ben elküldöm a címet, oké? - kérdezte.
- Oké, majd megkérdezem, hogy jó-e így, amint őnagysága hajlandó kimászni az ágyból. - dobtam meg egy párnával az említett személyt, mire ő segítségkérően felém nyújtotta a kezét. Én hülye elfogadtam, aminek következtében másodperceken belül újra az ágyban találtam magam, miközben Kimi önelégülten mosolygott a naivságomon.
- Úgy hallom, jól szórakoztok, úgyhogy hagylak is titeket. Nemsokára elküldöm a címet meg az időpontot.
- Most úgy érzem magam, mintha egy spanyol szappanoperában lennék. Titkos találkozót beszélünk meg, mert a szüleink nem engedik, hogy a szerelmünk beteljesüljön. - vigyorodtam el.
- Ó, Esmeralda! Ne tedd ezt velem. - játszotta Hanna a hősszerelmest.
- Na, de Juan. Tönkreteszed az életem. - szipogtam erőltetetten, mire mindketten elnevettük magunkat. Kimi szemforgatva ölelt át egyik karjával, miközben én elköszöntem Hannatól.
- Na, akkor majd írok.- szakította meg a hívást, majd a telefont letéve magam mellé, mosolyogva sóhajtottam egyet.
- Utálom az éttermeket. Ugye nem kell kiöltöznöm? - nézett rám reménykedve a finn.
- Nem is tudtam, hogy ennyire hangos a telefonom, hogy hallottad. Egyébként nagyon remélem, hogy nem. Bár, nekem mindegy. Úgysincs nálam semmilyen elegáns ruha. Igazából tiszta ruha sincs nálam. - tápászkodtam fel újra, majd előhalásztam Kimi táskájából egy sima fekete pólót, majd miután rábólintott, gyorsan összeszedtem a hordható állapotban lévő ruháimat. Sietve elmentem zuhanyozni, majd miután végeztem, Kimi követett, akinek ezalatt az idő alatt sikerült felülnie az ágyban. Megtapsoltam a hihetetlen teljesítményét, aztán kimentem a nappaliba, hogy elüssem valamivel az időt. Úgy döntöttem, hogy tv-zek kicsit, ameddig a finn elkészül. Még mindig el voltam képedve, amiért a lakosztály vagy kétszer akkora volt, mint az otthoni lakásunk. Unottan kapcsolgattam a csatornák között, majd egy bulvárcsatornán megállt a kezemben a távirányító. Mosolyogva figyeltem a Hannaékról készült felvételeket, amint kézen fogva távoznak egy étteremből. Jó érzés volt látni, ahogy mindketten teli szájjal mosolyognak. Egy ideig még bámultam őket, majd mikor meguntam, hogy minden egyes mozdulatukat szenzációként kezelik, kikapcsoltam a készüléket. Visszamenve a hálószobába rápillantottam a telefonomra. Gyorsan megnéztem az sms-t, amit Hanna küldött. Időközben Kimi is megérkezett mellém, aki kicsit sem zavartatva magát, egy szál törölközőben mászkált a szobában. Ugyanennyire zavartalanul hajította le magáról, hogy fel tudjon öltözni. Akaratlanul is elpirultam, amit ő szokásához híven vigyorogva figyelt.
- Hihetetlen, hogy még most is mennyire félsz. - vette fel magára a ruháit.
- Nem tehetek róla, te mászkálsz itt meztelenül, mint valami sztriptíztáncos. - védekeztem.
- Ó, tehát azt akarod, hogy táncoljak is neked? Nem volt elég hajnalban? - szívta a vérem. Válaszul felmutattam a középső ujjam, mire ő még jobban mosolygott. Gyorsan felkaptam magamra a bakancsomat, majd követve Kimit, elhagytam a lakosztályt. A földszintre érve köszöntem a portásnak, aki zsémbesen biccentett egyet. Fogadni mertem volna, hogy amint kiléptünk az ajtón, ő pezsgőt bontva táncolta körbe az előteret. Szótlanul beültem a finn mellé az autóba, majd érdeklődve pillantottam a telefonom kijelzőjére. Kimi felé mutattam, aki ugyanolyan bamba fejjel nézte a beérkező hívást. Nem tudtam nagyon mit csinálni, úgyhogy érdeklődve nyomtam le a zöld gombot.
- Sziaaaa. - nyújtotta el a szó végét a telefonba szóló Heikki.
- Szia. - köszöntem vissza zavartan. - Mit szeretnél?
- Semmit, csak gondoltam megkérdezem, hogy mi a helyzet.
- Heikki...
- Jól van már, igazából csak meg akartam kérdezni, hogy ráérsz-e ma délután. - nyögte ki nagy nehezen.
- Hát, ami azt illeti, nem. Nem igazán. - válaszoltam.
- Kár. - dünnyögte csalódottan. - És, mit csinálsz, hogy nem érsz rá?
- Nem hinném, hogy ez annyira rád tartozik.
- Tehát Kimivel vagy, értem én..
- És ha vele vagyok, akkor mi van? - dühödtem fel.
- Semmi, de előre szólok, hogy ne várj többet annál, hogy megdug. - közölte, majd lerakta a telefont. Idegesen sóhajtottam egyet, majd érdeklődve Kimi felé fordultam.
- Ha minden igaz, akkor hallottad.
- Ja. - bólintott.
- És? - próbáltam előcsalogatni belőle a szavakat, miközben ő beütötte a GPS-be az sms-ben kapott címet.
- Mi és? - vonta fel a szemöldökét. - Szerinted, ha csak meg akartalak volna dugni, akkor most itt lennék?
- Az egy dolog, hogy most itt vagy. De mi a garancia arra, hogy két óra múlva nem mész el kurvázni? - tettem karba a kezem.
- Hát, ha nem sietünk az evéssel, akkor nincs esélyem két órán belül dugni egy jót. Bár, ahogy téged ismerlek, két perc alatt megeszed az előételt és a főételt is. - vigyorodott el.
- Komolyan gondoltam. - vágtam sértődött fejet. Kimi válaszul kényelmesen hátradőlt az ülésben, majd sóhajtva felém fordult.
- Nézd, nem ígérhetek semmi konkrétat, de ne hidd el azt, amit mondanak rólam. Oké, beismerem, szeretek inni és bulizni. Viszont ez még nem jelenti azt, hogy nem akarhatok komoly kapcsolatot. De ha te nem akarsz semmi komolyat, tőlem lefeküdhetünk hetente egyszer-kétszer, nekem az sem lenne rossz. - nézett a szemembe. Egy percig szóhoz sem jutottam, majd mikor felfogtam, hogy mit mondott, egyszerre voltam boldog és dühös.
- Tehát ezzel azt akarod mondani, hogy neked a komoly kapcsolat azt jelenit, hogy néha megdugsz, aztán jól van?
- Éppen azt ecsetelem, hogy komoly kapcsolatot szeretnék, erre neked annyi jön le az egészből, hogy csak le akarlak fektetni. - forgatta a szemeit.
- Mert hülyén fogalmazol. - védekeztem.
- Te meg hülyén értelmezel. - vágott vissza, mire ismét bemutattam neki a középső ujjamat.
- Na? - pillantott rám érdeklődve.
- Mi na? - értetlenkedtem.
- Benne vagy?
- Miben? A komoly kapcsolatban, vagy a szexben?
- Amiben akarsz.
- Benne. - mosolyodtam el.
- És melyik verzióban? - adott gázt a finn.
- Az majd még kiderül. - tértem ki a konkrét válaszadás alól. Igazság szerint én sem tudtam, hogy mit szerettem volna. Tény, hogy vonzódtam Kimihez, de megrémített egy rendes kapcsolat gondolata. Úgy éreztem, nem tudnék megfelelni az elvárásoknak. Mosni, főzni, takarítani. Nem, nagyon nem. Az étteremhez érve próbáltam elhessegetni magam elől ezeket a gondolatokat. Megráztam a fejem, azt remélve, eltűnnek a fejemből. Megkönnyebbültem, mikor kiszállva végre szemügyre vehettem a helyet. Igazából inkább volt amolyan városi kajálda, mintsem étterem, aminek következtében Kimivel megkönnyebbülve néztünk össze. Egy percbe sem telt, egyből észrevettük a nekünk integető párost a bejáratnál. Hanna elég feltűnően ugrált és hadonászott, úgyhogy nehéz lett volna szem elől téveszteni őket. Mosolyogva intettem vissza, miközben elindultunk feléjük. Vidáman öleltük át egymást Hannaval, amíg a Sebastianék lepacsiztak.
- Mindent el kell mesélned! - suttogta Hanna, miközben megszorította a kezemet, és elindult befelé.
- Majd. Most nem hiszem, hogy alkalmas. - pillantottam hátra a fiúkra, akik vadul gesztikulálva beszélgettek.
- De hamarabb tudjam meg, mint az újságírók. - utalt arra, hogy attól függetlenül, hogy figyelmen kívül hagytuk, néha megjelent mellettünk egy-két elvetemült paparazzi.
- Nyugi már. - mondtam, majd kinyitottam magam előtt az ajtót. Vagyis csak kinyitottam volna, de nem mozdult. Néhány másodperc felesleges taszigálás után rájöttem, hogy kifelé nyílik, ami nem mellesleg fel volt tüntetve az üvegen. A többiek persze jót röhögtek rajtam, majd Hanna végre a segítségemre sietett, és kinyitotta az ajtót. Csak akkor eszméltem rá, hogy mennyire éhes vagyok, mikor belépve megéreztem a különböző kaják illatát. Kezdett nagyon tetszeni a hely, legalábbis az orromnak mindenképpen bejött. Illetve a látvány sem volt rossz. A falak bordó téglából voltak kirakva, kisebb boltívekkel elválasztva egymástól az étterem különböző részeit. Egy-két faasztal már kint is ki volt helyezve, de bent sokkal több ülőhely volt. Én mindenképpen bent szerettem volna enni, mivel odakint tűzött a nap, és nem akartam napszúrást kapni evés közben. Minden asztalon el volt helyezve egy-egy mécses, illatosított gyertyákkal, mellette pedig a szokásos dolgok, például sótartó. Az egész helynek volt egy jellegzetes hangulata, amit a legtöbb ember csillogó szemekkel figyel. Egyből kiszúrtam egy sarokban lévő négyes asztalt. Kérdezés nélkül magammal húztam Hannat, aki bár az ablak mellé szeretett volna ülni, én ugyanúgy rángattam magam után. Sebastianék némán követtek, majd amint beültem a legbelső székre, és a legjobb barátnőmet is leültettem velem szemben, a fiúk is helyet foglaltak. Amúgy rajtunk kívül még öt asztalnál ültek emberek, ami nem igazán számított soknak a belső méretekhez képest. Kint jóval többen voltak, ami szintén közrejátszott abban, hogy ne ott együnk. Utáltam más emberek előtt enni. Valamiért kiskorom óta gyűlöltem, ha bámulnak kajálás közben. Egy nálunk elegánsabban öltözött, fiatal srác kiosztott egy-egy étlapot páronként. Én azonnal kikaptam Kimi kezéből, és tanulmányozni kezdtem a főételeket. Végül maradtam valamilyen furcsa nevű, húsos csodánál. A finn nem válogatott sokat, a pincér kérdő tekintetét lerendezte azzal, hogy ugyanazt kéri, amit én.
- Miért nem eszel mást? - vontam fel a szemöldököm.
- Nem akarok egyedül rossz kaját enni, úgyhogy inkább eszem ugyanazt, mint te. Úgyis elkunyerálod az enyémet is, ha marad. - válaszolt.
- Hé! - löktem meg a vállát, de jobban átgondolva, igazat kellet adnom neki. Közben Vettelék is elmondták, hogy mit szeretnének enni. Sebastian különösen pontosan részletezte, hogy mit kér. A pincérfiú buzgón jegyzetelt, majd amolyan "utálok itt lenni" sóhajjal visszaindult a konyha felé.
- Jó, hogy nem mondtad, hány gramm sajtot tehet arra a nyomorult tésztára. - utaltam arra, hogy szerencsétlen srác idegein táncolt.
- Nem tehetek róla, vigyáznom kell az alakomra. - mutatott végig magán lányosan, mire én elröhögtem magam. Úgy látszott, csak én értékeltem a többiek szerint igen gyengére sikerült poént. Hanna a körmét piszkálgatta unottan, Kimi pedig érdeklődve fürkészett engem.
- Talán van valami az arcomon? - pillantottam rá kérdőn.
- Ja. A szemeid, meg az orrod, és akármilyen hihetetlen, a szád is.
- Komolyan kérdeztem.
- Nincs semmi. - közölte, de én azért óvatosan végigtapogattam az egész fejemet, majd mikor nem találtam semmit, kicsit megnyugodtam. Közben Seb és Kimi beszélgetni kezdtek, számomra teljesen érthetetlen, autókkal kapcsolatos dolgokról. Segítségkérően Hannara pillantottam, aki láthatóan nem küzdött hasonló gondokkal, úgyhogy inkább hagytam őket társalogni. Ezalatt volt lehetőségem Heikki szavain töprengeni. Felvetődött bennem a kérdés, hogy mi van, ha igaza van? Semmilyen biztosíték nem volt arra, hogy nem úgy történik, ahogy mondta. Megdug egyszer-kétszer, aztán kész. Mégis, valami vonzott a finnben. Volt benne valami, amit már akkor éreztem, mikor megpillantottam. Bár tudtam, hogy ez az érzés nem kölcsönös, én mégis reménykedtem. Igaz, hiába. Mikor már túltengtek a fejemben ezek a gondolatok, fogtam magam, és kérdő tekintetek kereszttüzében kiviharzottam a mosdóba. Még mindig cikáztak bennem a gondolatok, mikor hallottam, ahogy kinyílik az ajtó. A tükör előtt álltam, úgyhogy nem kellet hátrafordulnom, hogy láthassam a belépő barátnőmet.
- Minden oké? - vizsgált a tekintetével.
- Nem tudom. - sóhajtottam. - Csak félek, hogy igaza van Heikkinek.
- He? - értetlenkedett jogosan, mivel ő nem tudott a korábbi telefonbeszélgetésünkről.
- A lényeg az, hogy mikor elindultunk, felhívott a kocsiban, és közölte velem, hogy Kimi csak megdug, aztán viszlát. - vázoltam fel a történteket.
- És te ezt elhiszed?
- Nem. Vagyis.. Fogalmam sincs, hogy miben kéne hinnem. Elvégre nem ismerem annyira Kimit, simán lehet, hogy holnapra már a nevemet is elfelejti. - túloztam el kicsit a dolgokat.
- Oké, most elmesélek valamit, amit igazából nekem sem kéne tudnom. Sebastian mesélte, hogy milyen szoros kapcsolat volt Kimi és a felesége között. És hiába mondja azt, hogy nem viselte meg a válás, az igazság az, hogy szörnyen érezte magát. Egyszer, az egyik versenyhétvégén Seb keresni kezdte őt, már nem emlékszem, milyen okból. Félóráig kereste hasztalanul, majd végül megtalálta a box egyik eldugott szegletében, egy vodkás üveg társaságában. Akkor és ott kijött belőle minden, amit hónapokon keresztül takargatott mindenki elől. Hiába próbálja megjátszani, hogy nincsenek érzései, nagyon is vannak. Egyszerűen  csak utál mások szemében gyenge lenni.
- Csodálatos, tényleg. Csak azt nem tudom, ez nekem miben kéne, hogy segítséget nyújtson. Vannak érzései? Rendben. De ez nem jelenti azt, hogy irántam is érez valamit. Amúgy sem akarok pótlék lenni. Tudom, hogy szokott ez lenni. Az ember egyszer beleszeret valakibe, de úgy istenesen, aztán mikor szakítanak, nem képes többé igazi kapcsolatra, inkább csak a menedéket keresi. Akár olyan módon is, hogy csapong ide-oda, egyik csajt a másik után fekteti le. Én nem akarok ilyen menedék lenni. Egyébként is csak alig néhány hete ismerem - jelentettem ki ingerülten.
- Igen, és? Mi van akkor, ha nem vagytok régi barátok? Számít az bármit is, hogy kit mióta ismersz? Teljesen mindegy, hogy az agyad mit mond, ha érzel iránta valamit. És ne merd azt mondani, hogy nem érzel iránta semmit. Egyszerűen csak félsz. Félsz attól, hogy kiszolgáltatottá válsz miatta. - közölte kíméletlenül a mondandóját Hanna. Eleinte nem tudtam mit mondani. Igaza volt. Mindig menekültem az érzések elől. Rettegtem tőle, hogy egyszer valaki mástól kelljen függnöm. Utáltam bizonytalan lenni. Könnyek gyűltek a szemembe, amiket akárhogy próbáltam elrejteni, Hanna észrevette.
- Most hagylak, mert látom, hogy szíven ütött amit mondtam. Remélem tudod, hogy ezzel nem bántani akartalak. - tette a kezét a vállamra, majd egy halvány mosoly kíséretében elhagyta a női mosdót. Én ekkor még mindig ledermedve álltam, várva arra, hogy végre felocsúdjak, amire nem is kellett olyan sokat várnom.