Díj

Sziasztok! Mint láthatjátok, nem egy új részt hoztam. Igazából nem szeretnék sokat magyarázkodni,  a lényeg, hogy készülőben van. Egyszerűen csak nincs időm. Viszont, most jöjjön a fontosabb rész. A bejegyzés témája nem más, mint a Hanna-tól kapott díj, amivel minden rendszeres olvasóját megajándékozta. Először is, szeretnék HIHETETLENÜLBOLDOGÉSSZUPER LÁVRÁSOS SZÜLINAPOT KÍVÁNNI A BLOGNAK!!44!!NÉÉGY! Komolyan, nagyon büszke vagyok rád, és a blogodra is. És most akkor következzen a díjas rész, amit egyébként nagyon köszönök:

Szabályok: 

1. Tedd ki a képet a blogodra!

2.Jelöld meg a blogot, ahonnan kaptad a díjat, és annak íróját!

3. Válaszolj a kérdésekre, majd tegyél fel te is 5 kérdést!

4. Küldd tovább 5 blognak!

Kérdések:

1. Mióta olvasod a blogomat?

2. Mi a véleményed róla?

3. Milyen folytatásnak örülnél a legjobban?

4. Melyik volt a kedvenc jeleneted?

5. Mióta blogolsz?

Válaszok:

1. Mióta olvasod a blogomat?
- Már a legeleje óta, úgyhogy én igazi ősolvasónak számítok. (lol, nem húzza alá)
2. Mi a véleményed róla?
- Nagyon-nagyon-nagyon, hihetetlenül nagyon imádom. Minden egyes részt. Elképesztő, hogy mennyire jól és választékosan használod a szavakat.
3. Milyen folytatásnak örülnél a legjobban?
- Nos, nem hiszem, hogy meglepődnél, ha azt írnám, hogy egy +18-as résznek. De mivel ez nem igazán válasz a kérdésedre, ezért én valamilyen szívszaggató félig-meddig happy end-nek örülnék.
4. Melyik volt a kedvenc jeleneted?
- Mikor Hanna random nekiment a falnak. Ölj meg nyugodtan, de ezen minden egyes alkalommal röhögnöm kell. :D
5. Mióta blogolsz?
- A személyes blogokat beleszámítva, körülbelül hat éve.

Kérdéseim:

1. Mi ösztönzött arra, hogy írni/blogolni kezdj?

2. Mennyire fontosak számodra az olvasói visszajelzések?

3. Van olyan része a történetednek, amin szívesen változtatnál, de mégsem teszed? 

4. Van kedvenc mellékszereplőd, aki még ha létező ember is, a sztoridban te alakítottad a személyiségét?

5. Mit gondolsz arról, hogy egyre elterjedtebb a fanfiction írás?

Akiknek továbbküldöm:
Emily

Hanna
(ha már a LRD-re nem tudom visszaküldeni, akkor legalább ide. elvégre igazán megérdemled)

Másik blog

Mielőtt bárki is megrettenne a cím láttán.. Nem, nem zárom be a blogot. Csupán elkezdek egy másikat is. A két oldalt egymás mellet fogom vezetni, remélve, hogy egyik sem megy kárára a másiknak. Ez a történet a változatosság kedvéért nem Kimis lesz, hanem Vetteles. Nagyon örülnék, ha ezt is ugyanúgy olvasnátok, feliratkoznátok rá. Ha tehetitek, dobjatok egy kommentet. Előre is köszönöm! (a blogot a képre kattintva érhetitek el)

13.

Sziasztok! Ne haragudjatok, amiért ennyit késtem. Igazából már kedden meg akartam osztani, de egyszerűen annyira nem volt se időm, se kedvem hozzá, hogy az valami hihetetlen. Gondoltam, inkább várok pár napot, mintsem legyen belőle egy összecsapott, béna rész. Remélem, hogy legalább annyira tetszeni fog, mint az előző. És ha már itt tartunk, szeretném ismételten megköszönni a pipákat és kommenteket. Jó olvasást! (:

- Basszus, mennyi az idő? - másztam ki az ágyból, gyorsan magamra tekerve a takarót.

- Délután kettő. - válaszolt a vonal túlsó végéről Hanna, akinek hála sikerült nagy nehezen felkelnem a telefoncsörgésre. Azaz felkelnünk, de csak én vettem a fáradtságot, hogy kikászálódjak a puha ágyneműk közül, Kimi csak összeragadó szemekkel nyújtózkodott.
- Basszus. - ásítottam. - Tudnál adni egy pólót? - fordultam a finn felé, aki bágyadtan az utazótáskája felé mutatott.
- Mi van a te pólóddal? És kihez beszélsz? - érdeklődött Hanna, akinek fogalma sem volt arról, hogy mi történt korábban.
- Semmi, azaz Kiminél vagyok, de ez most lényegtelen.
- Faith.. - emelte fel a hangját. Szinte láttam magam előtt, ahogy összefonja a karjait.
- Majd elmesélem, merre vagy? - tereltem a témát.
- Igazából pont ezért hívtalak. Miután tegnap otthagytunk titeket, Seb elvitt egy étterembe, aztán pedig egy romantikus sétára. Azt hittem, meghalok, annyira nyálas volt. Ezt szóvá is tettem, úgyhogy a sétálgatást megunva kivettünk egy szobát egy hangulatos kis panzióban, és a többit gondolom tudod. Még itt vagyunk, de nemsokára Seb hazadob kocsival, mivel délután lesz valami fontos elintéznivalója Hornerrel. Úgy volt, hogy elmegyünk előtte kajálni valahova, és viszünk neked is valamit, de ha úgyis Kimivel vagy, akkor legalább eljöhetnétek ti is. Sebastian tud egy jó helyet a közelben, majd sms-ben elküldöm a címet, oké? - kérdezte.
- Oké, majd megkérdezem, hogy jó-e így, amint őnagysága hajlandó kimászni az ágyból. - dobtam meg egy párnával az említett személyt, mire ő segítségkérően felém nyújtotta a kezét. Én hülye elfogadtam, aminek következtében másodperceken belül újra az ágyban találtam magam, miközben Kimi önelégülten mosolygott a naivságomon.
- Úgy hallom, jól szórakoztok, úgyhogy hagylak is titeket. Nemsokára elküldöm a címet meg az időpontot.
- Most úgy érzem magam, mintha egy spanyol szappanoperában lennék. Titkos találkozót beszélünk meg, mert a szüleink nem engedik, hogy a szerelmünk beteljesüljön. - vigyorodtam el.
- Ó, Esmeralda! Ne tedd ezt velem. - játszotta Hanna a hősszerelmest.
- Na, de Juan. Tönkreteszed az életem. - szipogtam erőltetetten, mire mindketten elnevettük magunkat. Kimi szemforgatva ölelt át egyik karjával, miközben én elköszöntem Hannatól.
- Na, akkor majd írok.- szakította meg a hívást, majd a telefont letéve magam mellé, mosolyogva sóhajtottam egyet.
- Utálom az éttermeket. Ugye nem kell kiöltöznöm? - nézett rám reménykedve a finn.
- Nem is tudtam, hogy ennyire hangos a telefonom, hogy hallottad. Egyébként nagyon remélem, hogy nem. Bár, nekem mindegy. Úgysincs nálam semmilyen elegáns ruha. Igazából tiszta ruha sincs nálam. - tápászkodtam fel újra, majd előhalásztam Kimi táskájából egy sima fekete pólót, majd miután rábólintott, gyorsan összeszedtem a hordható állapotban lévő ruháimat. Sietve elmentem zuhanyozni, majd miután végeztem, Kimi követett, akinek ezalatt az idő alatt sikerült felülnie az ágyban. Megtapsoltam a hihetetlen teljesítményét, aztán kimentem a nappaliba, hogy elüssem valamivel az időt. Úgy döntöttem, hogy tv-zek kicsit, ameddig a finn elkészül. Még mindig el voltam képedve, amiért a lakosztály vagy kétszer akkora volt, mint az otthoni lakásunk. Unottan kapcsolgattam a csatornák között, majd egy bulvárcsatornán megállt a kezemben a távirányító. Mosolyogva figyeltem a Hannaékról készült felvételeket, amint kézen fogva távoznak egy étteremből. Jó érzés volt látni, ahogy mindketten teli szájjal mosolyognak. Egy ideig még bámultam őket, majd mikor meguntam, hogy minden egyes mozdulatukat szenzációként kezelik, kikapcsoltam a készüléket. Visszamenve a hálószobába rápillantottam a telefonomra. Gyorsan megnéztem az sms-t, amit Hanna küldött. Időközben Kimi is megérkezett mellém, aki kicsit sem zavartatva magát, egy szál törölközőben mászkált a szobában. Ugyanennyire zavartalanul hajította le magáról, hogy fel tudjon öltözni. Akaratlanul is elpirultam, amit ő szokásához híven vigyorogva figyelt.
- Hihetetlen, hogy még most is mennyire félsz. - vette fel magára a ruháit.
- Nem tehetek róla, te mászkálsz itt meztelenül, mint valami sztriptíztáncos. - védekeztem.
- Ó, tehát azt akarod, hogy táncoljak is neked? Nem volt elég hajnalban? - szívta a vérem. Válaszul felmutattam a középső ujjam, mire ő még jobban mosolygott. Gyorsan felkaptam magamra a bakancsomat, majd követve Kimit, elhagytam a lakosztályt. A földszintre érve köszöntem a portásnak, aki zsémbesen biccentett egyet. Fogadni mertem volna, hogy amint kiléptünk az ajtón, ő pezsgőt bontva táncolta körbe az előteret. Szótlanul beültem a finn mellé az autóba, majd érdeklődve pillantottam a telefonom kijelzőjére. Kimi felé mutattam, aki ugyanolyan bamba fejjel nézte a beérkező hívást. Nem tudtam nagyon mit csinálni, úgyhogy érdeklődve nyomtam le a zöld gombot.
- Sziaaaa. - nyújtotta el a szó végét a telefonba szóló Heikki.
- Szia. - köszöntem vissza zavartan. - Mit szeretnél?
- Semmit, csak gondoltam megkérdezem, hogy mi a helyzet.
- Heikki...
- Jól van már, igazából csak meg akartam kérdezni, hogy ráérsz-e ma délután. - nyögte ki nagy nehezen.
- Hát, ami azt illeti, nem. Nem igazán. - válaszoltam.
- Kár. - dünnyögte csalódottan. - És, mit csinálsz, hogy nem érsz rá?
- Nem hinném, hogy ez annyira rád tartozik.
- Tehát Kimivel vagy, értem én..
- És ha vele vagyok, akkor mi van? - dühödtem fel.
- Semmi, de előre szólok, hogy ne várj többet annál, hogy megdug. - közölte, majd lerakta a telefont. Idegesen sóhajtottam egyet, majd érdeklődve Kimi felé fordultam.
- Ha minden igaz, akkor hallottad.
- Ja. - bólintott.
- És? - próbáltam előcsalogatni belőle a szavakat, miközben ő beütötte a GPS-be az sms-ben kapott címet.
- Mi és? - vonta fel a szemöldökét. - Szerinted, ha csak meg akartalak volna dugni, akkor most itt lennék?
- Az egy dolog, hogy most itt vagy. De mi a garancia arra, hogy két óra múlva nem mész el kurvázni? - tettem karba a kezem.
- Hát, ha nem sietünk az evéssel, akkor nincs esélyem két órán belül dugni egy jót. Bár, ahogy téged ismerlek, két perc alatt megeszed az előételt és a főételt is. - vigyorodott el.
- Komolyan gondoltam. - vágtam sértődött fejet. Kimi válaszul kényelmesen hátradőlt az ülésben, majd sóhajtva felém fordult.
- Nézd, nem ígérhetek semmi konkrétat, de ne hidd el azt, amit mondanak rólam. Oké, beismerem, szeretek inni és bulizni. Viszont ez még nem jelenti azt, hogy nem akarhatok komoly kapcsolatot. De ha te nem akarsz semmi komolyat, tőlem lefeküdhetünk hetente egyszer-kétszer, nekem az sem lenne rossz. - nézett a szemembe. Egy percig szóhoz sem jutottam, majd mikor felfogtam, hogy mit mondott, egyszerre voltam boldog és dühös.
- Tehát ezzel azt akarod mondani, hogy neked a komoly kapcsolat azt jelenit, hogy néha megdugsz, aztán jól van?
- Éppen azt ecsetelem, hogy komoly kapcsolatot szeretnék, erre neked annyi jön le az egészből, hogy csak le akarlak fektetni. - forgatta a szemeit.
- Mert hülyén fogalmazol. - védekeztem.
- Te meg hülyén értelmezel. - vágott vissza, mire ismét bemutattam neki a középső ujjamat.
- Na? - pillantott rám érdeklődve.
- Mi na? - értetlenkedtem.
- Benne vagy?
- Miben? A komoly kapcsolatban, vagy a szexben?
- Amiben akarsz.
- Benne. - mosolyodtam el.
- És melyik verzióban? - adott gázt a finn.
- Az majd még kiderül. - tértem ki a konkrét válaszadás alól. Igazság szerint én sem tudtam, hogy mit szerettem volna. Tény, hogy vonzódtam Kimihez, de megrémített egy rendes kapcsolat gondolata. Úgy éreztem, nem tudnék megfelelni az elvárásoknak. Mosni, főzni, takarítani. Nem, nagyon nem. Az étteremhez érve próbáltam elhessegetni magam elől ezeket a gondolatokat. Megráztam a fejem, azt remélve, eltűnnek a fejemből. Megkönnyebbültem, mikor kiszállva végre szemügyre vehettem a helyet. Igazából inkább volt amolyan városi kajálda, mintsem étterem, aminek következtében Kimivel megkönnyebbülve néztünk össze. Egy percbe sem telt, egyből észrevettük a nekünk integető párost a bejáratnál. Hanna elég feltűnően ugrált és hadonászott, úgyhogy nehéz lett volna szem elől téveszteni őket. Mosolyogva intettem vissza, miközben elindultunk feléjük. Vidáman öleltük át egymást Hannaval, amíg a Sebastianék lepacsiztak.
- Mindent el kell mesélned! - suttogta Hanna, miközben megszorította a kezemet, és elindult befelé.
- Majd. Most nem hiszem, hogy alkalmas. - pillantottam hátra a fiúkra, akik vadul gesztikulálva beszélgettek.
- De hamarabb tudjam meg, mint az újságírók. - utalt arra, hogy attól függetlenül, hogy figyelmen kívül hagytuk, néha megjelent mellettünk egy-két elvetemült paparazzi.
- Nyugi már. - mondtam, majd kinyitottam magam előtt az ajtót. Vagyis csak kinyitottam volna, de nem mozdult. Néhány másodperc felesleges taszigálás után rájöttem, hogy kifelé nyílik, ami nem mellesleg fel volt tüntetve az üvegen. A többiek persze jót röhögtek rajtam, majd Hanna végre a segítségemre sietett, és kinyitotta az ajtót. Csak akkor eszméltem rá, hogy mennyire éhes vagyok, mikor belépve megéreztem a különböző kaják illatát. Kezdett nagyon tetszeni a hely, legalábbis az orromnak mindenképpen bejött. Illetve a látvány sem volt rossz. A falak bordó téglából voltak kirakva, kisebb boltívekkel elválasztva egymástól az étterem különböző részeit. Egy-két faasztal már kint is ki volt helyezve, de bent sokkal több ülőhely volt. Én mindenképpen bent szerettem volna enni, mivel odakint tűzött a nap, és nem akartam napszúrást kapni evés közben. Minden asztalon el volt helyezve egy-egy mécses, illatosított gyertyákkal, mellette pedig a szokásos dolgok, például sótartó. Az egész helynek volt egy jellegzetes hangulata, amit a legtöbb ember csillogó szemekkel figyel. Egyből kiszúrtam egy sarokban lévő négyes asztalt. Kérdezés nélkül magammal húztam Hannat, aki bár az ablak mellé szeretett volna ülni, én ugyanúgy rángattam magam után. Sebastianék némán követtek, majd amint beültem a legbelső székre, és a legjobb barátnőmet is leültettem velem szemben, a fiúk is helyet foglaltak. Amúgy rajtunk kívül még öt asztalnál ültek emberek, ami nem igazán számított soknak a belső méretekhez képest. Kint jóval többen voltak, ami szintén közrejátszott abban, hogy ne ott együnk. Utáltam más emberek előtt enni. Valamiért kiskorom óta gyűlöltem, ha bámulnak kajálás közben. Egy nálunk elegánsabban öltözött, fiatal srác kiosztott egy-egy étlapot páronként. Én azonnal kikaptam Kimi kezéből, és tanulmányozni kezdtem a főételeket. Végül maradtam valamilyen furcsa nevű, húsos csodánál. A finn nem válogatott sokat, a pincér kérdő tekintetét lerendezte azzal, hogy ugyanazt kéri, amit én.
- Miért nem eszel mást? - vontam fel a szemöldököm.
- Nem akarok egyedül rossz kaját enni, úgyhogy inkább eszem ugyanazt, mint te. Úgyis elkunyerálod az enyémet is, ha marad. - válaszolt.
- Hé! - löktem meg a vállát, de jobban átgondolva, igazat kellet adnom neki. Közben Vettelék is elmondták, hogy mit szeretnének enni. Sebastian különösen pontosan részletezte, hogy mit kér. A pincérfiú buzgón jegyzetelt, majd amolyan "utálok itt lenni" sóhajjal visszaindult a konyha felé.
- Jó, hogy nem mondtad, hány gramm sajtot tehet arra a nyomorult tésztára. - utaltam arra, hogy szerencsétlen srác idegein táncolt.
- Nem tehetek róla, vigyáznom kell az alakomra. - mutatott végig magán lányosan, mire én elröhögtem magam. Úgy látszott, csak én értékeltem a többiek szerint igen gyengére sikerült poént. Hanna a körmét piszkálgatta unottan, Kimi pedig érdeklődve fürkészett engem.
- Talán van valami az arcomon? - pillantottam rá kérdőn.
- Ja. A szemeid, meg az orrod, és akármilyen hihetetlen, a szád is.
- Komolyan kérdeztem.
- Nincs semmi. - közölte, de én azért óvatosan végigtapogattam az egész fejemet, majd mikor nem találtam semmit, kicsit megnyugodtam. Közben Seb és Kimi beszélgetni kezdtek, számomra teljesen érthetetlen, autókkal kapcsolatos dolgokról. Segítségkérően Hannara pillantottam, aki láthatóan nem küzdött hasonló gondokkal, úgyhogy inkább hagytam őket társalogni. Ezalatt volt lehetőségem Heikki szavain töprengeni. Felvetődött bennem a kérdés, hogy mi van, ha igaza van? Semmilyen biztosíték nem volt arra, hogy nem úgy történik, ahogy mondta. Megdug egyszer-kétszer, aztán kész. Mégis, valami vonzott a finnben. Volt benne valami, amit már akkor éreztem, mikor megpillantottam. Bár tudtam, hogy ez az érzés nem kölcsönös, én mégis reménykedtem. Igaz, hiába. Mikor már túltengtek a fejemben ezek a gondolatok, fogtam magam, és kérdő tekintetek kereszttüzében kiviharzottam a mosdóba. Még mindig cikáztak bennem a gondolatok, mikor hallottam, ahogy kinyílik az ajtó. A tükör előtt álltam, úgyhogy nem kellet hátrafordulnom, hogy láthassam a belépő barátnőmet.
- Minden oké? - vizsgált a tekintetével.
- Nem tudom. - sóhajtottam. - Csak félek, hogy igaza van Heikkinek.
- He? - értetlenkedett jogosan, mivel ő nem tudott a korábbi telefonbeszélgetésünkről.
- A lényeg az, hogy mikor elindultunk, felhívott a kocsiban, és közölte velem, hogy Kimi csak megdug, aztán viszlát. - vázoltam fel a történteket.
- És te ezt elhiszed?
- Nem. Vagyis.. Fogalmam sincs, hogy miben kéne hinnem. Elvégre nem ismerem annyira Kimit, simán lehet, hogy holnapra már a nevemet is elfelejti. - túloztam el kicsit a dolgokat.
- Oké, most elmesélek valamit, amit igazából nekem sem kéne tudnom. Sebastian mesélte, hogy milyen szoros kapcsolat volt Kimi és a felesége között. És hiába mondja azt, hogy nem viselte meg a válás, az igazság az, hogy szörnyen érezte magát. Egyszer, az egyik versenyhétvégén Seb keresni kezdte őt, már nem emlékszem, milyen okból. Félóráig kereste hasztalanul, majd végül megtalálta a box egyik eldugott szegletében, egy vodkás üveg társaságában. Akkor és ott kijött belőle minden, amit hónapokon keresztül takargatott mindenki elől. Hiába próbálja megjátszani, hogy nincsenek érzései, nagyon is vannak. Egyszerűen  csak utál mások szemében gyenge lenni.
- Csodálatos, tényleg. Csak azt nem tudom, ez nekem miben kéne, hogy segítséget nyújtson. Vannak érzései? Rendben. De ez nem jelenti azt, hogy irántam is érez valamit. Amúgy sem akarok pótlék lenni. Tudom, hogy szokott ez lenni. Az ember egyszer beleszeret valakibe, de úgy istenesen, aztán mikor szakítanak, nem képes többé igazi kapcsolatra, inkább csak a menedéket keresi. Akár olyan módon is, hogy csapong ide-oda, egyik csajt a másik után fekteti le. Én nem akarok ilyen menedék lenni. Egyébként is csak alig néhány hete ismerem - jelentettem ki ingerülten.
- Igen, és? Mi van akkor, ha nem vagytok régi barátok? Számít az bármit is, hogy kit mióta ismersz? Teljesen mindegy, hogy az agyad mit mond, ha érzel iránta valamit. És ne merd azt mondani, hogy nem érzel iránta semmit. Egyszerűen csak félsz. Félsz attól, hogy kiszolgáltatottá válsz miatta. - közölte kíméletlenül a mondandóját Hanna. Eleinte nem tudtam mit mondani. Igaza volt. Mindig menekültem az érzések elől. Rettegtem tőle, hogy egyszer valaki mástól kelljen függnöm. Utáltam bizonytalan lenni. Könnyek gyűltek a szemembe, amiket akárhogy próbáltam elrejteni, Hanna észrevette.
- Most hagylak, mert látom, hogy szíven ütött amit mondtam. Remélem tudod, hogy ezzel nem bántani akartalak. - tette a kezét a vállamra, majd egy halvány mosoly kíséretében elhagyta a női mosdót. Én ekkor még mindig ledermedve álltam, várva arra, hogy végre felocsúdjak, amire nem is kellett olyan sokat várnom.

12.

Hey! (: Köszönöm szépen a pipákat, és bár a látogatottság kicsit megcsappant, nem akadályoz meg abban, hogy írjak. Úgy döntöttem, hogy ötnaponta fogom kirakni a részeket, illetve növelem a kért kommentek számát háromra. Nemrég kiraktam egy kisebb bejegyzést, azzal kapcsolatban, hogy legyen-e +18as rész. Három-null arányra nyert az igenek száma, úgyhogy voilá, itt is lenne. Jó olvasást! :)

*****

Hajnalban Kimi lakosztályában találtam magam, összekuporodva az ágyon. Semmi kedvem nem volt felkelni, úgyhogy egy ideig csak csendben feküdtem. Tíz perc után megkockáztattam, hogy kinyissam a szemeimet, amik mintha összeragadtak volna. Nagy nehezen felültem, hogy körül tudjak nézni. Nem kellett volna, mivel azonnal éles fájdalom hasított a fejembe. A szobában még félhomály volt, úgyhogy meg sem próbáltam felállni. Az én szerencsémmel biztos, hogy fejjel mentem volna neki valamilyen nagyobb tárgynak. Fáradtan visszadőltem Kimi mellé, aki egy halk nyöszörgéssel adta tudtomra, hogy talán kicsit óvatosabban kellett volna levágódnom az ágyra.
- Hány óra van? - kérdezte rekedt hangon, amint kinyitotta a szemét. Kómásan matatni kezdtem az éjjeliszekrényen, majd mikor megtaláltam a telefonom, valóssággal megvakultam a hirtelen felvillanó fénytől.
- Hajnali négy. - ásítottam a fejemet fogva, mire Kimi felém fordult..
- Csak nem fáj a fejed? - vigyorodott el erőtlenül.
- Nem, azért fogom, mert félek, hogy leesik.
- Hé, nem az én hibám. Nem kellett volna annyit inni. - védekezett.
- Nem is tudom, ki kóstoltatta velem végig az összes létező piát. - emlékeztem vissza.
- Fogalmam sincs, hogy miről beszélsz. - játszotta az ártatlant.
- Neked nem fáj a fejed? - vontam fel a szemöldököm.
- Ettől? Elég durva lenne, ha a semmitől másnapos lennék.
- A semmitől fáj a fejem is, ugye?
- Valószínű. Fogd az időjárásra. - adott egy tippet.
- Kösz, így tényleg el fog múlni. - sóhajtottam, majd a finn felé fordultam. A haja összevissza állt, szemei fáradtan vizsgálták az arcomat. Kedvem lett volna hozzábújni, hogy érezhessem a közelségét. Egy pillanatra meg is mozdultam, de azonnal meggondoltam magam. Kimi felvont szemöldökkel követte figyelemmel a belső vívódásomat. Az agyam és a vágyaim harcoltak egymással, miközben én tehetetlenül feküdtem, mint egy fadarab. Az agyam csúfos vereséget szenvedett, hiába sorolta a jobbnál jobb érveket, miszerint elég volt az előző napi jelenet, így hát a vágyaim aratták a végső győzelmet. Viszont túl sokáig tartott ez a vita, mivel mire észbe kaptam, a finn már vissza is aludt. Csalódottan sóhajtottam, majd hátat fordítottam neki. Éppen próbáltam magamra húzni a lehető legtöbb takarót, mikor egy kar fonódott hátulról a mellkasomra, majd közelebb húzott magához. A meglepettségtől szóhoz sem jutottam.
- Tudod, szörnyű, hogy mennyire könnyen át lehet verni. - suttogta bele Kimi a nyakamba a szavakat, amitől kirázott a hideg. - Ha figyeltél volna, láttad volna, hogy nyitva van a szemem. - A hangján éreztem, hogy mosolygott.
- Kapd be. - motyogtam, mire ő halkan felnevetett.
- Nem is örülsz? - játszotta a megbántottat. Nem válaszoltam, helyette óvatosan felé fordultam.
- Ennyire feltűnő volt? - utaltam a korábbi szerencsétlenkedésemre.
- Túl könnyen kiismerhető vagy. Egyébként még szívesen néztem volna, ahogy marcangolod magad, de túl jószívű vagyok. - vigyorgott.
- Kösz, ezzel most igazán növelted az önbizalmamat. - dünnyögtem sértődötten, mire ő közelebb húzva magához, lehelt egy apró csókot az ajkaimra. A hasamban eszeveszetten csapkodták a szárnyaikat a pillangók. Egyik kezemmel beletúrtam kócos hajába, mire ő egyre vadabbul kezdett csókolni. Kezét végigfuttatta a derekamon, majd hirtelen hasra fordult, engem maga alá gyűrve. A szívem majdnem kiszakadt a mellkasomból, annyira váratlanul ért.
- Mondd csak, te rokonságban állsz valamilyen módon a paradicsomokkal? - célzott a rákvörös fejemre, ami újabban egyre többször mutatkozott meg.
- Haha. - vörösödött még jobban az arcom, ahogy Kimi apró csókokat lehelt a nyakamra. Apránként haladt csak lefelé, kínozva ezzel engem. Minden egyes alkalommal, amikor a szája elsiklott a nyakam felett, súrlódva azzal, nekem megakadt a lélegzetem. Egy ideig oda-vissza haladt, majd mikor megtalálta azt a pontot, ahol én a legnehezebben vettem a levegőt, óvatosan szívni kezdte. Remegő kézzel szorítottam magamhoz, majd akaratlanul is felnyögtem, ahogy egyre erősebben mélyedtek a fogai a bőrömbe. Azt akartam, hogy még közelebb legyen hozzám, ami már szinte lehetetlen volt. Lassan elkezdtem róla levenni a pólóját, aminek következében egy pillanatra elszakadt tőlem. Mohón húztam vissza magamhoz, amint lekerült róla a ruhadarab. Egy apró mosollyal a szája sarkában hajolt fölém, majd kezdett el csókolni. Kezeimet végigsimítottam a hátán, miközben ő megszabadított a nadrágomtól. A felsőm következett, aminek következtében megint el kellett távolodnia tőlem. Reszketve figyeltem, ahogy lazán elhajítja a pólómat. Újra a nyakamat kezdte el csókolgatni, de most egyre lejjebb haladt. Körmeimet a hátába mélyesztettem, mikor a melltartómat is kicsatolta. Mosolyogva vette szemügyre az immár csupasszá vált mellkasomat.
- Sokáig bámulsz még, vagy csinálsz is valamit? - motyogtam kissé ingerülten a várakozástól.
- Milyen türelmetlen itt valaki. - vigyorodott el, majd kezeivel lassan végigsimított a melleimen. Kirázott a hideg az érintésétől. Egyszerre imádtam és utáltam, amit csinált. Utáltam, amiért lassan, kínozva ért csak hozzám. Legszívesebben ráüvöltettem volna, mikor félig kikerülve a mellkasomat, a hasamon kezdett vándorolni a keze. Már éppen leért volna oda, mikor hirtelen visszarántotta az ujjait, és váratlanul megszorította a mellemet. Hirtelen megakadt a lélegzetem, a kezeim még a korábbinál is jobban remegtek. Nem akartam tovább várni, elkezdtem a kezemet kettőnk között lefelé csúsztatni, mígnem el nem értem a kívánt helyet. Óvatosan megmarkoltam a korábban combomnak szegeződő kemény dudort. Kimi halkan a fülembe nyögött, amitől én egyre jobban felbátorodtam, és elkezdtem róla lehúzni a boxerét. A finn segítve a saját vetkőztetését, kicsit megemelte magát, én pedig azonnal lerángattam róla az alsónadrágot. Félve pillantottam le, miközben ő egyre lejjebb haladt a szájával, majd megszabadított az alsóneműmtől. Először nem jöttem rá, mit akar, majd mikor végre leesett, próbáltam visszahúzni a fejét.
- Nem hiszem, hogy.. Szóval.. - dadogtam, de nem tudtam befejezni a mondatot, mivel kénytelen voltam felnyögni.
- Csak hagyd, hogy csináljam. - válaszolt ellentmondást nem tűrve. A combom belső felét kezdte el simogatni, ameddig a szájával az alhasamat súrolta, mire én akaratlanul is feljebb emeltem a csípőmet. Óvatosan szétfeszítette a lábaimat, majd nyelvét lassan végigfuttatta a szeméremdombomon. Megfeszültem az egyre erősebb vágytól, ami végigterjedt a testemen. Egyre beljebb halad, mígnem el nem érte a csiklómat. Az egész testem ívbe feszült, miközben egyre gyorsabban kezdett mozogni a nyelve. Minden izmommal szorítottam magamhoz Kimi fejét, mikor ő újra felfelé kezdett kalandozni. Úgy éreztem, szándékosan akarja, hogy szenvedjek.
- Ne vágj már ilyen fejet! Most jön csak a java - lehelte a fülembe, majd letámadva a számat, újra csókolni kezdett. Alsótestét kicsit megemelte, majd csípőjével apró köröket tett meg, miközben az egyre keményebb férfiassága - amire időközben felkerült az óvszer is - folyamatosan súrlódott a combommal.
- Sokáig akarsz még kínozni? - érdeklődtem feszülten.
- Csak még egy kicsit. - mosolyodott el féloldalasan, majd hirtelen megállt. Kérdőn pillantottam rá, mire ő amennyire tudott, magához szorított.
- Csináld már! - utasítottam.
- Szörnyű vagy. - mosolygott, majd egy szédítő csók kíséretében belém vezette magát. Ahogy lassan mozogni kezdett bennem, megszűnt körülöttünk a világ. A körmeimet belevájva, végighúztam a kezeimet a hátán. Teljesség töltött el. Hirtelen úgy éreztem, hogy előtte nem is voltam egész. Ahogy elöntött a gyönyör, Kimi úgy kezdett el gyorsulni. Nem tudtam beszélni, az érzékszerveim használhatatlanná váltak. Egyedül ő és én számítottunk, akkor és ott, abban a pillanatban. Belenéztem gyönyörű szürke szemeibe, mire ő is hasonlóan tett. Tekintetével fogva tartott, tökéletesen lebénított. Kezével a csuklómat fogta, amit egy-egy erőteljesebb lökésnél jobban kezdett markolni.
- Szoríts erősebben! - préseltem ki magamból a szavakat erőtlenül, mire ő teljesítve a kérésemet, jóformán majdnem megzúzta a csontjaimat. Közben ajkai letámadták az enyémeket. Éreztem, hogy még néhány mozdulat, és végem. Az eddiginél is erősebben húztam magamhoz, majd egy utolsó döfés kíséretében a gyönyör szilánkokra törve robbant fel bennem. Kimiből egy mélyről jövő nyögés tört elő, ahogy a testem megfeszült az övé alatt. A hallásom egyszerűen eltompult, a szemem pedig könnybe lábadt az extázistól. A finn még végzett néhány lökést levezetésképpen, majd fáradtan dőlt le mellém. Percekig csak bámultam a plafont, szóhoz sem jutottam. Kimi közben felém fordulva figyelte, ahogyan kezdek megnyugodni, és a korábbi remegés is alábbhagy. Hirtelen eszembe jutott, hogy teljesen meztelenül fekszem, úgyhogy azonnal elkezdtem magamra húzni a lehető legtöbb takarót.
- Túl szép lett volna.. - sóhajtott fel mosolyogva a finn.
- Én.. - kerestem a szavakat.
- Te?
- Én.. - dadogtam továbbra is. - Szóval..
- Mi lenne, ha nem akarnál mindenáron megmagyarázni mindent? - kulcsolta ujjait a kezemre.
- Túl szép lenne. - ismételtem meg az előbbi mondatát, mire ő szemforgatva magához húzott. Homlokát nekitámasztotta az enyémnek, majd nyomott egy puszit a számra. Egy ideig csak bámultunk egymás szemébe, majd mikor meguntam a farkasszemezést, a szemeimet lecsukva álomba merültem.

11.

Sziasztok! Szeretném megköszönni mindenkinek a pipákat és a kommenteket, továbbra is nagyon jó látni, hogy érdekel titeket a történet. Cserébe meghoztam nektek az új részt. Jó olvasást! :)
*****

A liftből kiszállva egy ismerős arc fogadott. Kérdőn pillantott rám, aztán pedig Kimire, akin semmit sem lehetett észrevenni a korábbi jelenetből. A velünk szemben álló Alonsonak valószínűleg sejtése sem lett volna, hogy mi történt, ha nem pillantja meg a kipirult arcomat és az időközben földre hulló óvszert. Kimi gyorsan összeszedte a cuccait, majd biccentve a jövőévi csapattársának, kilépett a liftből. Csendben követtem a lakosztálya ajtajáig. Meg sem próbáltam köszönni Alonsonak, elvégre nem ápoltunk túl jó kapcsolatot. A földet pásztázva követtem a finnt, majd egészen addig mellette ácsorogtam, ameddig be nem csukta ajtót. Beletörődtem, hogy esélytelen lenne bármilyen menekülési kísérlet. Idegesen piszkáltam az átlátszó lakkal bevont körmeimet. Éreztem, ahogy a tekintete rám terelődik. Félve pillantottam fel rá, mire ő óvatosan újra közeledni kezdett hozzám. Egyik kezét óvatosan az arcomra helyezte, a másikkal pedig a derekamnál fogva közelebb húzott magához. A szívem őrülten zakatolt, ahogy a távolság egyre csökkent köztünk. Alig választott el minket néhány centi. Az ajkait óvatosan az enyémre tapasztotta. Hirtelen nem tudtam mit csinálni, egyszerűen csak álltam ott. Reszketve túrtam bele Kimi hajába, aki a kezét kezdte volna lejjebb csúsztatni a derekamon. Hirtelen felindulásból közelebb húztam magamhoz, mire ő néhány másodpercre elhúzódott tőlem. A szája sarkában apró mosoly ült, én pedig kérdőn néztem rá.
- Ne is próbálkozzak, mi? - elevenítette fel a kocsiban tett megjegyzésemet.
- Talán egy picit megerőltetheted magad. - válaszoltam, mire ő újra az ajkaimra tapasztotta az övéit. Egyre magabiztosabb lettem, miközben Kimi alig hagyott levegőhöz jutni. Kezeimmel lassan elkezdtem feltérképezni a hátát. Addig ő már sokkal előrébb járt, és a pólóm alatt kezdett el simogatni. Végigfuttatta a kezét a gerincemen, egészen a melltartómig, majd egyetlen mozdulattal kikapcsolta azt. Egy pillanatra megdermedtem, ahogy lassan eltávolodott tőlem, és elkezdte levenni a pólómat. Már majdnem teljesen lehámozta rólam, mikor halk koppanásokat hallottam, amik idővel egyre hangosabbá váltak. Azt hittem, felettünk dörömböl valaki, de hamar rá kellett jönnöm, hogy a zaj sokkal közelebbről jön. Kimi időközben újra csókolni kezdett. Óvatosan elhúzódtam tőle, mire ő kérdőn fürkészte az arcomat.
- Ki kéne nyitni. - mutattam az ajtóra, amitől közben apránként ugyan, de eltávolodtunk. A finn csalódottan sóhajtott, majd miután megvárta, hogy visszacsatoljam a melltartómat, és megigazítsam magamon a pólómat, kinyitotta az ajtót.
- Mit akarsz? - kérdezte Kimi köszönés nélkül, mire én észrevétlenül mögé lopóztam, hogy szemügyre vegyem a látogatónkat.
- Talán megzavartam valamit? - vakarta a tarkóját zavartan Alonso.
- Ja, úgy néz ki, neked érzéked van hozzá. - motyogta csalódottan Kimi. Meglepett, hogy egy ilyen egyszerűen és őszintén válaszolt. A helyében maximum egy "nem, dehogy" kíséretében, kínosan bámultam volna a földet.
- Bocs. Ezt ottfelejtetted a liftben, gondoltam visszahozom. - nyújtotta Kimi felé a kocsikulcsát, amit akkor dobott el, mikor az óvszert kereste.
- Kösz. - tette zsebre, majd azzal a lendülettel rácsukta Alonsora az ajtót. Úgy döntöttem, megyek és lehűtöm magam egy kicsit, úgyhogy a fürdőszoba felé vettem az irányt. Gyorsan átmostam az arcom a jéghideg vízzel, ami a csapból eredt, majd követtem Kimit, aki eközben a konyhában ücsörgött, egy dobozos sör társaságában. Kihúztam a vele szemben levő széket, majd bámulni kezdtem, ahogy az ujjaival dobol az asztalon.
- Nézd.. - kezdtem volna bele, de ő azonnal közbevágott.
- Mi lenne, ha lemennénk a bárba?
- He? - vontam fel a szemöldököm.
- Tudod, emberek, pia, tánc. Mond neked ez valamit?
- Nem, kérlek ismételd el lassan és tagoltan. - bandzsítottam, mire Kimi elvigyorogott.
- Mindig tudtam, hogy valami nincs veled rendben. Na de, hogy ennyire. - szívta a vérem. - Hidd el, ha tudtam volna, most bottal piszkálnálak a pszichiátrián.
- Ez most csúnya volt. - fontam össze magam előtt a karomat, erőltetett sértődöttséggel az arcomon.
- Na, akkor bár? - ismételte meg a korábbi kérdését.
- Hát.. legyen. De nincs az az isten, hogy én táncoljak. - jelentettem ki.
- Nem kell isten, elég vagyok én. - vágott büszke fejet, mire megforgattam a szemeimet. Amíg Kimi megitta a maradék sört, addig én megpróbáltam kifésülni a hajam a fürdőszobában talált fésűvel. Szerencsétlen takarítókat nem irigyeltem, miután egy-két erőszakosabb hajcsomót sikerült kitépnem, amiket hiába próbáltam összeszedni, valóssággal menekültek előlem. Szörnyen utáltam a hajamat, ami noha egy ideig fényes volt, egy idő után teljesen olyanná vált, mint egy széttúrt szénakazal. Még egyszer átmostam az arcomat, ellenőriztem, hogy nincs-e semmi a fogaim között, majd indulhattunk is a bárba, ami a földszinten volt található. Maga a helység nem volt túl nagy, körülbelül akkora volt, mint Kimi lakosztályának a fele. Ami viszont meglepett az az volt, hogy a vártnál sokkalta többen voltak. Ameddig a szálloda többi része már-már kihalt volt, itt hemzsegtek az emberek. Ahogy beljebb mentünk, a hirtelen fülembe ordító zenétől majdnem beszakadt a dobhártyám. Egy-két agyonsminkelt plázacica éppen szemet vetett volna Kimire, mikor megláttak engem, ahogy félénken ugyan, de lépegetek mellette. Egyiküket azonban nem nagyon zavarta a jelenlétem, és határozottan közeledni kezdett felénk.
- Hello, szépfiú. - búgta a lány, ahogy odaért hozzánk. Majdnem megfulladtam az erős parfümillattól. Ha egy vödörnyit nem borított magára, akkor semennyit sem. Kimi csak nézett rá, várva a mondandóját. Az arcáról minden épeszű ember le tudta volna olvasni, hogy semmi kedve idegen picsákkal társalogni, de ennek a lánynak természetesen nem esett le.
- Szeretnél valamit? - ütöttem meg egy fokkal sértőbb hangnemet, mint szerettem volna. Fogalmam sem volt, hogy mi ütött belém, mindenesetre hirtelen kezdett nagyon idegesíteni a jelenléte.
- Ki beszélt hozzád? - szólt hozzám úgy, mintha a kutyája lettem volna.
- Éppen most, te magad - válaszoltam. Láthatóan nem érdekeltem, helyette még jobban belemászott Kimi aurájába.
- Mit szólnál, ha te és én együtt töltenénk az éjszakát? - hajolt bele most már teljesen az arcába. A fekete felsőjéből majdhogynem kiestek a mellei, ahogy előrehajolt. Szőke haja agyon volt vasalva, az arcán pedig több vakolat volt, mint amennyi egy átlagos házban szokott lenni.
- Ne haragudj, nem hallottam. Mondtál valamit? - bámult rá rezzenéstelen arccal Kimi.
- Azt mondtam.. - kezdte volna elismételni az előbbi ajánlatát, mikor félbeszakítottam.
- Könyörgöm, ne legyél már ennyire buta. Nem veszed észre magad? - mutattam végig rajta ingerülten, majd idegesen leengedtem a kezem, mielőtt bármilyen hülyeséget csináltam volna. A plasztikcica meghökkenve pillantott rám. Nem értettem, hogy mi a fenét néz, ezért kérdőn Kimire pillantottam, akinek egyre szélesebb vigyor terült el az arcán. Értetlenül bámultam rá, mire ő válaszul lejjebb pillantott. Még én magam is meglepődtem, mikor lenéztem. Észre sem vettem, de mérgemben a mellettem álló finn kezére kulcsoltam az enyémet, és olyan erővel szorítottam, hogy majdnem eltörtem az ujjait. Percekig csak meredten bámultam az egymásba fonódó ujjainkra. Minden normális ember elengedte volna a kezét, de én nem akartam. Ennek ellenére erőt vettem magamon, és már visszahúztam volna a kézfejemet, mikor Kimi lágyan megszorította azt, visszatartva vele engem. Időközben az újonnan szerzett ismerősünk otthagyott minket, mindkettők nagy örömére. Mivel nem akartam egész este így álldogálni, elindultam a bárpult felé, Kimit magam után húzva. Mindketten leültünk egy-egy székre, majd rendeltünk magunknak italt.
- Remélem, Seb vigyáz Hannara. - jutott eszembe a legjobb barátnőm.
- Biztos vagyok benne, hogy elvitte valami nyáltól csöpögő, rózsaszirmokkal teli helyre, megvacsoráztak puccosan, aztán úriember módjára megdugta. - vázolta fel az elképzeléseit a jégember.
- Mi bajod a rózsaszirmokkal? - tekintettem el a mondat végétől.
- Nincs velük bajom, csak felesleges. Szórjam szét gondosan a szirmokat, hogy aztán széthordjuk. Amúgy sem a virágoktól lesz olyan jó. Vagy, ha te a virágokra izgulsz..
- Most komolyan, szerintem akkor is szépek. Mondd, hogy nem jobb bemenni egy virágokkal teleszórt szobába, mint egy teljesen üres, unalmas helyre.
- Szörnyű vagy. - sóhajtott fel.
- Egy whisky és egy koktél. - tolta elénk a korábban kért alkoholos csodákat a pultos. Kimi biccentett, majd mit sem törődve a rá szegeződő tekintetekkel, egyben lehúzta az egészet, ameddig én a gyümölcsös koktélomat kortyolgattam apránként.
- Alkoholista. - jegyeztem meg halkan, mikor a finn már a második poharat döntötte le ugyanilyen gyorsan.
- Ez a lötty olyan, mint az almalé. - nézett undorodva a poharára.
- Mégis megittad.
- Szomjas voltam. A tiéd milyen? - vizsgálta érdeklődve az italomat.
- Hát.. - piszkáltam a pohár szélére helyezett citromkarikát. - Mintha csapvízben áztattak volna gumicukrot.
- Ennél csak jobb lehet. - pillantott vissza a saját üres poharára, majd belekortyolt az enyémbe is. Fintorogva ízlelgette a löttyöt, én pedig a kezemben maradt citromot kezdtem el eszegetni.
- Na? - kérdeztem.
- Oké, tévedtem. Lehet rosszabb. - adta nekem vissza a koktélomat.
- Akkor most mi legyen? Se pia, se dugható csaj. Mi lesz veled? - céloztam a néhány perccel azelőtt történtekre.
- Ki mondta, hogy nincs dugható csaj? - vigyorgott, mire én felmutattam a középső ujjamat. - Nem igazán emlékszem rá, hogy akár egy percig is ellenkeztél volna.
- Lett volna esélyem?
- Simán ellökhettél volna, és közölhetted volna, hogy mekkora paraszt vagyok.
- De akkor én lettem volna a tuskó, nem?
- De, részben igen. - gondolta át újra. Itt a beszélgetés ezen része meg is szakadt, ugyanis Kiminek kísérletezni támadt kedve az itallapon található különböző alkoholos löttyökkel. Azzal szórakozott, hogy találomra rábökött egyre, és velem is megkóstoltatta az összeset. A végére már teljesen magamon kívül vihorásztam, voltaképpen a semmin. Nagyon jól szórakoztam azon, hogy az ivópartneremből időnként kettőt láttam. Éppen készültem volna eldönteni, hogy vajon melyik a kettő közül az igazi, mikor egy eléggé fülbemászó zene szólalt meg. Kimi látta rajtam, hogy tetszik, ezért felállva maga után húzott a táncparkettre, hiába próbáltam tiltakoztam.
- De én nem tudok táncolni. - ellenkeztem.
- Én sem, úgyhogy megnyugodhatsz, mindketten égünk. - vonszolt maga után, egészen a táncparkett közepéig. Nem igazán találtam a helyem, úgyhogy csak ácsorogtam ott, mint egy fadarab. Kimi kezdte már nagyon unni, hogy csak úgy állok mellette, úgyhogy megszánva magához húzott, és lassúzni kezdett velem az amúgy viszonylag gyors zenére. A fejem a vállára hajtottam, miközben engedtem, hogy kezével irányítson. Időnként meglökött egy-egy vadul táncoló pár, de nem igazán zökkentett ki minket. Csak álltunk ott ketten, miközben forgott körülöttünk a világ.

Villámkérdés

Sziasztok! Szeretnék tőletek egy kis segítséget kérni. Egy ideje rágódom azon, hogy legyen-e +18-as rész. Mivel nekem nem sikerült dűlőre jutnom, tőletek várnám a választ.
A másik, amit szeretnék leírni, az az,  hogy mostantól ritkábban fogom hozni a részeket. Egyrészt azért, mert ha 2-3 naponta megosztom őket, akkor nagyon hamar a végére érünk. Másrészt pedig kíváncsi vagyok, hogy mennyire sikerül fenntartani az érdeklődést. Köszi, ha elolvastátok, várom a kommenteket. xx

10.

A könyvesboltba érve azonnal felcsillant a szemem. Meglepő módon, minden tele volt könyvekkel. A krimiktől kezdve a nyáltól csöpögő, romantikus regényekig minden volt a polcokon. Udvariasan köszöntem a pult mögött álldogáló idős férfinak, aki egyáltalán nem volt olyan lelkes, mint én, de nem igazán tudott lelombozni.
- Meddig akarsz itt mászkálni? - húzta el a száját Kimi.
- Órákig, napokig, hetekig. Nem is tudom. Szerinted be lehet költözni egy elhagyatott zugba? - kérdeztem csillogó szemekkel, mire az eladó morogni kezdett magában.
- Mit szólnál, ha megvenném a boltot? Nem kéne most végigjárnod az egészet, bármikor bejöhetnél.. - kezdte el sorolni a lehetőségeket a finn.
- Persze, aztán hallgathatnám életem végéig, hogy mi mindent megtettél értem, én meg milyen hálátlan dög vagyok. - kezdtem el sétálgatni a könyvkupacok között.
- Honnan veszed, hogy életed végéig ismerni fogsz? - jött utánam. Nem válaszoltam, helyette inkább felkaptam egy szimpatikus könyvet, majd olvasgatni kezdtem a hátlapját. Unalmas, tiszta klisé, szerelmes regény volt. Visszatettem a helyére, majd miután vagy húsz hasonlót átlapoztam, átmentem a krimirészlegre. Ott sem jutottam sokkal többre. Kimi némán lépkedett mögöttem, időnként vigyorogva horkantott egy-egy csiricsáré borítónál. Nem találtam semmi olyat, ami azonnal megtetszett volna, úgyhogy percekig csak csendben bámultam a polcokat, majd mikor meguntam, leültem az egyik kihelyezett asztalhoz.
- Ilyen gyorsan feladod? - vonta fel a szemöldökét Kimi.
- Érzem, hogy nem fogok semmi jót sem találni. Általában öt perc után szembejön velem valami, amibe szerelmes leszek, de most nem. - sóhajtottam.
- Ez érthető, mivel mögötted mentem végig. De ha szeretnéd, akkor felállok és szembejövök veled. - vigyorgott.
- Nem vagy vicces. - álltam fel, majd újra nekifutottam a keresésnek. Azonnal feltűnt, hogy valamit nagyon elfelejtettem. Szinte kiszúrta a szemem. Az emeletre vezető lépcső volt az. Amint megpillantottam, Kimi csalódottan sóhajtott.
- Reméltem, hogy nem veszed észre. - követett, miután én elindultam felfelé a kisebb csigalépcsőn. Odafent kétszer annyi könyv várt felfedezésre, mint a földszinten. Kimi elborzadva figyelte, ahogy rohangálok a polcok között. Sokkal eredményesebb volt a fenti keresgélés, mint a lenti. A kezembe akadt két olyan kötet, amit mindenképpen meg akartam venni, de nem volt nálam elég pénz, úgyhogy Kimitől kértem segítséget.
- Szerinted? - emeltem fel a két kötetet. Az egyik egy romantikus, szívszaggató szerelmes regény volt, amiket igazából bármennyire is utálom beismerni, szerettem olvasni. A másik pedig egy tipikus krimi volt, vértől tocsogó képekkel a borítóján. Semmiben nem különböztek a korábban átlapozott regényektől, mégis megfogtak valamiért.
- Szerintem legyen ez. - kapott le egy könyvet az egyik polcról. A címét elolvasva is azonnal elvörösödtem, hát még a borítótól.
- Haha. - motyogtam az ujjaimat tördelve.
- Most mi bajod a Káma Szútra csodáival? - vigyorgott.
- Csak nézz rá. - böktem rá az egymásba fonódó párra a borítón.
- Nem találok rajta semmi kivetnivalót. - vette szemügyre alaposan a fedelét. - Egyébként említettem már, hogy túl jó vagy?
- Mintha már mondtad volna. - emlékeztem vissza a szállodájában töltött délutánra.
- És nem akarsz rajta változtatni? - kérdezte.
- Nem. Vagyis..
- Vagyis?
- Nem tudom. Sosem voltam az a menő csaj. Ebből adódóan sosem volt lehetőségem "rossznak lenni". - mutattam a kezemmel idézőjelet az utolsó szavaknál.
- Ez nem népszerűség kérdése. Ha valaki rossz, az rossz. Teljesen mindegy, hogy mennyire népszerű.
- Akkor ezt buktam, mivel a cigin kívül semmi károsat nem tettem még.
- Ki mondta, hogy károsat kéne tenned? Szerinted a szerelem káros? - pillantott rám kérdőn.
- Ki beszélt itt szerelemről? - vontam fel a szemöldököm.
- A szexről volt szó, amit rossz, bűnös dolognak tartasz. Ehhez jön a szerelem, mert ha az ember szerelemből csinálja, az jó. Meg amúgy is, kurva jó dolog. - válaszolt.
- Hé, én nem tartom rossz dolognak. - tettem védekezőn magam elé a kezem. - Egyszerűen csak sosem volt lehetőségem rá, hogy kipróbáljam.
- Nem volt rá lehetőséged.. - horkant fel, ami engem iszonyatmód idegesített. Csendben visszaraktam a krimit a helyére, és siettem is kifizetni a romantikus könyvet. Az órámra pillantva meghökkentem. Este hét óra volt. A pályáról öt körül jöttünk el, az út kb. félóra volt. Sikerült másfél órát téblábolnom a boltban. Kimi némán követett, egészen a kocsijáig.
- És most? - érdeklődtem.
- Valószínűleg Hannaék még bele sem kezdtek a dologba. - fürkészte ő is a telefonja kijelzőjét. - Nem jössz át hozzám? - ajánlotta fel, miközben kinyitotta az autójq ajtaját.
- Ezt most úgy kérdezed, mintha lenne más választásom. - huppantam be az anyósülésre.
- Gondoltam udvarias leszek, de ha nem, akkor nem. - játszotta a sértődöttet, majd elforgatta a kulcsot, beindítva vele a kocsit. Húsz perc csendes kocsikázás után megérkeztünk az ismerős szállodához. Valahogy sosem sikerült egy-két szónál többet váltanunk egymással, mikor vezetett. Sietve szálltam ki a kocsiból, mivel kezdett hányingerem lenni az ülések és az illatosító bódító illatától. Mély lélegzetek kíséretében bementem az épületbe, miközben Kimi hangtalanul sétált mellettem. A portás dühösen mért végig, ahogy meglátott. Én is hasonlóan kedves pillantást vetettem rá. Miután alig hallhatóan elmondott engem mindennek, és megbeszélte magával, hogy egy szállodában akkor sem lehet pizzát rendelni, a lift felé vettem az irányt. Szerencsére nem kellett sokat várnunk, mindössze egy emelettel feljebb állt meg. A fémdobozba beszállva kicsit megkönnyebbültem. Féltem, hogy a portás megdob egy virágcseréppel idegében. Nem viccelek, tényleg erőteljesen tanulmányozta szegény növényeket. Éppen a második és harmadik emelet között voltunk, amikor az eddig szótlan Kimi megnyomta a stop gombot. Meghökkenve néztem rá. Ő csak lazán a lift falának támaszkodott, és figyelte a dühös arckifejezésemet.
- Mégis mi a szart csinálsz? - riadtam meg. Szörnyen féltem a liftben való utazástól, miután egyszer kiskoromban beragadtam. Egy ideje kinőttem ezt a rossz szokást, de a hirtelen megállástól a pulzusom a kelleténél magasabbra emelkedett. A finn válaszul a zsebében kezdett turkálni. Előhalászott belőle egy kulcsot, apró papírcetliket, zsebkendőket. Az összes a földön végezte. Addig folytatta a zsebében található cuccai selejtezését, ameddig egy apró, négyzet alakú valamit mutatott felém.
- Tudod, mi ez? - jött hozzám egy lépéssel közelebb.
- Ja, egy óvszer. - motyogtam elvörösödve. Nem mintha nem láttam volna óvszert korábban, de ebben a helyzetben eléggé kínos volt számomra.
- És tudod, hogy mire szokták használni, ugye? - lépett még egy lépést előre.
- Kimi, ne nézz már ennyire hülyének. - fontam össze magam előtt a karomat.
- Te mondtad, hogy te még sosem feküdtél le senkivel. - védekezett.
- Igen, és? Most mit akarsz csinálni? Megerőszakolsz? - röhögtem el magam kínomban.
- Én nem erőszakoskodom. Szóval?
- Szóval mi? - kérdeztem vissza.
- Akarod, vagy nem? - lépett még közelebb hozzám. Most már csak centik választottak el minket. Éreztem a mentolos leheletét az arcomon. Ilyen közelről még jobban nézett ki, ami már-már fizikai képtelenségnek bizonyult. Hirtelen nehezebben kezdtem venni a levegőt. Szürkéskék szemei kérdőn fürkészték az arcomat. Óvatosan végigmértem az arcát, majd mikor a tekintetem megállapodott a szemein, farkasszemet kezdtünk nézni. Soha senki nem volt azelőtt ilyen hatással rám. A szívem majdnem kiszakadt a helyéről, ahogy a kezét óvatosan a derekamra csúsztatta, az arca pedig közeledni kezdett az enyémhez. Néhány milliméter választotta el az ajkait a számtól, mikor a lift hirtelen rázkódni kezdett. Ijedten estem rá Kimi vállára, miközben a szerkezet elindult felfelé. Levegőért kapkodva támaszkodtam az egyik falhoz, aminek az egyik része teljesen be volt borítva tükörrel. Kimi idegesen csapott bele a faburkolatba, ameddig én lesokkolva figyeltem, ahogy egymás után elhagyjuk az emeleteket.

Még mindig nem új rész

Sziasztok! Nem, ez sem egy új rész. Ami azt illeti, nemrég nyitottunk Hanna-val egy személyes/kritikás/grafikás, egyszóval mindenes blogot, amit úgy gondoltam, hogy megosztanék itt is, annak reményében, hogy feliratkoztok. Ha érdekel titeket, akkor katt ide.
Ami a tizedik részt illeti, már készülőben van, de a tegnapi napom nagy részét elvette a másik oldallal való szerencsétlenkedést. De már alakul. Ennyit szerettem volna, szép napot!

Megint

Sziasztok! Mielőtt valaki azt hinné, nem egy új részt szeretnék posztolni. Aki figyelemmel követi a futamokat, az pontosan tudja, hogy Sebastian Vettel ma négyszeres világbajnok lett. Mivel én egyben Vettel drukker is vagyok, fontosnak érzem, hogy ha máshogy nem, legalább ilyen módon örülni és gratulálni tudjak neki. Szóval.. szép volt, Seb! ♥

09.

Sziasztok! Köszönöm a pipákat és a kommenteket, iszonyat jól esnek. Remélem, hogy ez a rész is legalább annyira tetszeni fog, mint az előzőek. Jó olvasást! :)

*****

Az összes pilóta elfoglalta a helyét a rajtrácson, mi pedig a már visszaérkező Hannaval izgultunk a boxban. Éppen feszültségoldóként játszottam a telefonomon, mikor egy ismeretlen, szőke hajú lány lépett mellém. A pólóján ott volt a Red Bull embléma, és a megannyi márkajelzés, ami azt jelentette, hogy csapattag.
- Te jársz Heikkivel? - nézett végig rajtam kicsit sem kedvesen.
- Egyrészt, neked is szia. Másrészt pedig nem. - válaszoltam én is ugyanolyan hangon.
- Remélem is. Nem illenél hozzá. Egy deszkának több melle van, mint neked. - mosolygott lesajnálóan, mire Hanna felvont szemöldökkel bámult rá.
- Már ne is haragudj, de ennyi plasztikkal magamon én meg sem szólalnék. - közölte Hanna.
- Nézd, megszólalt a királylány! - nevetett fel gúnyosan. - Mindig tudtam, hogy Sebastiannak szörnyű az ízlése. Na de, hogy ennyire.
- Te akartad. - kezdte Hanna feltűrni a pulcsija ujját.
- Ezt most te sem gondolod komolyan. Mellesleg ne reménykedj, hogy sokáig együtt lesztek. Ha Heikkit nem, akkor legalább őt megszerzem. - vigyorgott továbbra is a csaj, majd azzal a lendülettel otthagyott minket. Hannaval percekig bámultunk egymásra, amolyan "ez meg mi volt?" fejjel, majd mikor már nem bírtuk tovább, kitört belőlünk a röhögés.
- Jézusom. Ez a csaj teljesen őrült. - fogta Hanna a röhögéstől fájó hasát.
- Ha Heikkit nem, akkor legalább őt megszerzem. - utánoztam eltúlozva, mire még jobban nevetni kezdtünk.
- Egyébként ez ki volt? És hogy vették fel ide? - törölgettem a már könnyes szemem.
- Fogalmam sincs. De nagyon szórakoztató egy ember. - vigyorgott.
- Mindig kimaradok a vicces dolgokból? - jelent meg mellettünk Heikki. Valahogy tehetsége volt hozzá, hogy teljesen random pillanatokban megjelenjen a semmiből. Lazán átkarolt, mire mi Hannaval úgy néztünk össze, ahogy csak a legjobb barátnők tudnak.
- Úgy tűnik. - pillantottam fel rá. Elképesztő volt, hogy még ilyen előnytelen szögből is mennyire jól nézett ki. A még elképesztőbb pedig az volt, hogy voltaképpen semmilyen hatást nem gyakorolt rám. Alaposan megnéztem magamnak az arca minden egyes négyzetcentiméterét. Egyszerre sugárzott erőt és kedvességet. És mégis, időnként mennyire gyerekes tudott lenni.
- Jól vagy? - vonta fel a szemöldökét.
- Mi? Ja, aha. - dadogtam, mire Heikki önelégülten elmosolyodott. Bizonyára azt hitte, hogy elég mély hatást gyakorolt rám. Pedig nem.
- Hé, rajt van! - pislogott Hanna az egyik monitorra. Gyorsan rápillantottam. Hanna izgalmában lassan a haját tépte, ameddig én Kimit figyeltem. Nem rajtolt túl jól. Csalódottan sóhajtottam, ameddig Hanna és Heikki majdnem felrobbantak az izgalomtól.
- Mi a baj? - fürkészte az arcomat Heikki, amint észrevette, hogy nem vagyok túl vidám.
- Semmi, csak fáj kicsit a fejem. - hazudtam.
- Nem kérsz egy pohár vizet?
- Nem, köszi. Megleszek. - utasítottam vissza, majd fogtam magam, és leültem a földre. Egyrészt, mert lusta voltam állni, másrészt meg még hitelesebb is lett a rosszullétem. A futam további részét a falnak támaszkodva, törökülésben figyeltem. A kezdeti csalódottság fokozatosan elmúlt, és szinte kicsattantam az örömtől, mikor Kimi másodiknak ért célba.
- Nem megyünk ki a pódiumhoz? - kérdeztem izgatottan, mire Hanna is lázba jött. Heikki nem volt túl lelkes, ami igazából nem taglózott le annyira.
- Jössz vagy nem? - tettem fel harmadszorra, és egyben utoljára a kérdést.
- Megyek. - sóhajtott úgy, mintha hatalmas szívességet tenne.
- Ha nem akarsz, akkor ne gyere. - mondtam.
- Nem baj? - vakarta a homlokát.
- Nem, maradj csak. - mosolyodtam el. Heikki erőtlenül visszamosolygott, majd Hannaval sietve elindultunk a többi ember után. Tíz perc futkározás után végre megérkeztünk. Elég sokan voltak, ami nem igazán volt ínyemre. Ahogy a pilóták elfoglalták a helyüket, Hanna vigyorogva integetett a dobogó legfelső fokán álló Vettelnek, ő pedig hasonló vidámsággal az arcán intett vissza neki. Sebnek könnyek gyűltek a szemébe, mivel végre megnyerte a hazai futamot, aminek következtében Hanna is elérzékenyült. Kimi pókerarccal bámult előre, időnként beletúrt a hajába. Érdeklődve fürkésztem a leizzadt és kipirult arcát. Egyedül az apró kunkor a szája sarkában árulkodott arról, hogy észrevette magán a tekintetem. Ameddig lejátszották a győztes pilóta országának himnuszát, addig mi farkasszemet néztünk. Én vesztettem, mivel épphogy véget ért a Vettelnek szóló himnusz, Hanna zsepit kért tőlem. Átadták a versenyzőknek a díjakat, majd következhetett a pezsgőzés. Kimi mosolyogva kacsintott egyet, mire én megforgattam a szemeimet. A futástól még mindig köhögve figyeltem, ahogy Kimi először iszik a pezsgőből, csak aztán kezdi el locsolni. Már percek óta köhögtem, mikor erőteljesebben kezdett kaparni a torkom. Eddig a pillanatig nem tudtam, hogy az ember tud mosolyogva fulladozni. Mindenesetre nekem sikerült.
- Jól vagy? - tette a kezét a vállamra Hanna.
- Ja, persze. - krákogtam, majd vettem egy mély levegőt. Kimi felvont szemekkel nézte, ahogy levegőért kapkodva, vigyorral az arcomon nézek rá. Nem tudta eldönteni, hogy sírjon-e vagy nevessen. Nem csak ő volt ezzel így, mivel a pódium köré gyűlt emberek egy része is engem figyelt, és egy-két kamera lencséje is rám szegeződött. Próbáltam uralkodni magamon. A szívverésem a korábbinál lelassult, és a levegőt is lassabban kezdtem venni.
- Nincs itt semmi látnivaló. - közölte Hanna a minket bámuló emberekkel. Vállat vonva elfordultak, én pedig végre nyugodtan nézhettem Kimit, akit éppen interjúvoltak. Tíz perc múlva már oszlani kezdett a tömeg, és a versenyzők is eltűntek az emelvényről. Hannaval lassan visszasétáltunk a boxba. Úgy beszéltük meg, hogy amint lezajlik minden fontosabb esemény, ők hazamennek Sebbel, engem pedig kidobnak egy közeli könyvesboltba, ameddig ők otthon "kipihenik magukat".
- Biztos oké így? - kérdezte meg Hanna már vagy huszadszorra, mikor már a parkolónál voltunk, és Sebre vártunk a kocsija mellett.
- Igen, biztos oké. - sóhajtottam, majd hirtelen eszembe jutott valami. - Várjunk csak.. Te félsz! - jöttem rá nagy nehezen.
- Végre. Azt hittem, sosem esik le. - mondta megkönnyebbülten.
- De te nem.. Szóval nem volt már meg? - lepődtem meg.
- Hát, régen Tony-val úgy tűnt, hogy meglesz, de pont aznap este hagytam ott, mikor megtörtént volna. - mesélte. Így visszaemlékezve, elég feltűnő volt, hogy az a srác csak ki akarta használni. Minket ez persze nem érdekelt, mert ő volt az a tipikus menő srác, aki után minden lány olvadozott. Másodikban jöttek össze Hannaval, úgy tűnt, hogy jól megvannak. Mindenki irigykedett rájuk, arról azonban fogalmuk sem volt, hogy valójában mennyire utálták egymást. Hannanak elege volt belőle, hogy Tony mindig nyavalygott mindenért, Tony szerint pedig Hanna egy hajcsár volt, amiben lássuk be, van egy kis igazság. Hanna mindig is határozott lány volt, mindig tudta, mit akar. Rám ez egy ideig rémisztően hatott, később viszont egyre inkább kedveltem ezt a tulajdonságát.
- Tehát azt akarod mondani, hogy Seb lesz az első? Tud róla? - kezdtem kérdezősködni.
- Szóba került, úgyhogy tud róla. Megígérte, hogy óvatos lesz. Két napig folyamatosan azt mondogatta, hogy ha én nem akarom, akkor ő sem erőlteti. Az idegeimre ment. - forgatta meg a szemeit.
- És most csak ezért fekszel le vele? - tettem karba a kezem.
- Mi? Dehogy is. Én tényleg szeretném. Egyszerűen csak félek. Utálom ezt az érzést. - ült le gondterhelten a padkára.
- Nem túl korai? - vakartam a homlokomat.
- Nem hiszem. Minek halasztgassuk hónapokig? Mindketten felnőtt emberek vagyunk, és mindketten ugyanúgy szeretnénk. Tisztában vagyunk mindennel, megfelelően védeke.. - kezdte el sorolni a dolgokban való biztosságát, mire én félbeszakítottam.
- Oké, értem. Csak legyél ennyire biztos a magadban, és akkor minden oké lesz. - nyugtattam meg.
- Kösz. - mosolyodott el. Mivel már kezdett fájni a lábam, leültem mellé, előhalásztam a cigimet a táskámból, és meggyújtottam egy szálat. Percekig bámultam a szálló füstöt. Hanna unottan piszkálta a cipőfűzőjét, mikor ajtónyitódást hallottunk. Az épület ajtaján egyszerre lépett ki Kimi és Sebastian. Hannaval ugyanabban a pillanatban kaptuk fel a fejünket. Csillogó szemmel bámulni kezdtük őket, miközben egymásnak magyaráztak nevetve. Amint odaértek hozzánk, Hanna vigyorogva ugrott Seb nyakába, aki hosszan megcsókolta. Kimi időközben leült mellém, én pedig megkínáltam egy szál cigivel. Elvett egy szálat, majd én is kivettem még egyet, mivel a korábbit már elszívtam. Kiszedtem a gyújtót is a dobozból, amit Kimi azzal a lendülettel kivett a kezemből.
- Szívesen. - morogtam, próbálva artikulálni, de vigyáznom kellett, hogy a cigi ne essen ki a számból. Kimi várakozón tartotta a kezében a gyújtót. Óvatosan odahajoltam, vigyázva hogy a hajam ne gyulladjon fel. Mikor végre sikerült meggyújtani a nikotinos csodát, megkönnyebbülve szívtam bele.
- Borzalmasak vagytok. - nézett ránk szörnyülködve Seb.
- Legalább nem leszek ráncos és öreg, mikor meghalok tüdőrákban. - jelentettem ki. Hanna szemforgatva nézett először rám, aztán Kimire. Már éppen beállt volna a csend, mikor Seb megköszörülte a torkát.
- Mi az? - érdeklődtem.
- Mi lenne, ha Kimi veled tartana, és elvinne ő a könyvesboltba? - vetette fel. Tátogva még hozzátette, hogy "meglepetés", majd Hannara mutatott. Fogalmunk sem volt, de valami nyáltól csöpögő, iszonyat romantikus dolgot forgathatott a fejében. Kimivel összenéztünk, majd apró mosollyal a száján vállat vont.
- Tőlem oké. - egyezett bele, majd válaszképpen bólintottam. Seb hálásan eltátogott egy "köszi"-t, mire én egy aprót bólintottam.
- Akkor mehetünk? - kérdezte a német mosolyogva Hannatól.
- Persze. Sziasztok! - köszönt el Hanna, majd nyomott egy puszit Sebastian arcára, és beült az immár nyitott kocsiba.
- Seb! - kiáltottam utána, mikor már ő is beszállni készült.
- Igen? - pillantott rám kérdőn.
- Vigyázz rá! - utasítottam. - Ha sírva találom otthon.. - kezdtem volna szikrákat szórni a szememmel.
- Nyugi, rendben lesz. - kacsintott, majd egy köszönés kíséretében beült az autóba, és elhajtottak. Kimi még mindig a padkán ült, onnan figyelte az eseményeket.
- Könyvesbolt, mi? - vigyorodott el, mikor felállt, hogy elindulhassunk a kocsijához.
- Ja, olyasmi. - válaszoltam.
- És ők most dugnak?
- Nem mondhatok semmit.
- Tehát igen. - egyszerűsítette le. Bólintottam, majd próbáltam kinyitni Kimi autójának ajtaját, de későn tudatosult bennem, hogy a normális emberek be szokták zárni. A finn vigyorogva figyelte, ahogy majdnem kiszakítom az ajtót a helyéről, majd mikor megunta, kinyitotta. A kocsiba beülve megcsapott az a tipikus autóillatosító szag, amit mindig annyira gyűlöltem. Kimi beszállt mellém, majd valamit keresni kezdett.
- És te nem szeretnéd? - kíváncsiskodott, miközben a zsebében matatott.
- He? - értetlenkedtem.
- Úgy értem, dugni.
- Ne is próbálkozz. - figyelmeztettem.
- Elsőre is menni fog. - kacsintott, majd mikor végre befejezte a kutakodást, elindultunk.

08.

- Várjunk csak.. - bámult töprengve maga elé a lány. - Megvan! - vigyorgott, mire mi Heikkivel kérdőn néztünk egymásra, aztán pedig ismét rá.

- Mi az? - vontam fel a szemöldököm.

- Te Kimi barátnője vagy, te pedig Vettel személyi edzője! - mutatott először rám, aztán Heikkire.

- He? - néztem továbbra is értetlenül.

- Kaphatok egy autogramot? - visongott idétlenül.

- De én nem vagyok Kimi barátnője. - háborodtam fel.

- Ó, igen? Akkor miért van rajtad a pólója? - mutatott az általa említett ruhadarabra, amiről teljesen megfeledkeztem. Idegesen felszisszentem, amit ő is észrevett.

- Vagy talán szakítottatok? - szomorodott el.

- Mi? Mi van? Mi soha nem is jártunk. - tiltakoztam.

- Akkor miért voltatok reggel együtt? - tette fel a következő kérdést.

- Ezt én is szeretném tudni. - morgolódott Heikki, mire én a könyökömmel oldalba böktem, ő pedig fájdalmában felszisszent.

- Ú, akkor te most Heikkivel is jársz? - csillant fel valami a lány szemében. Válaszul elvettem a kajával teli tálcát, és sietve megindultam a legtávolabbi asztalhoz. Idegesen levágódtam az egyik székre, majd csámcsogva enni kezdtem. Heikki végig engem figyelt, miközben a salátáját turkálta undorodva.
- Megnyugodtál? - kérdezte, miután a számat megtörölve hátradőltem a székben.
- Nem. Mi a szar volt ez? - fakadtam ki.
- Nem tudom, de nem kéne ennyire kiakadnod.
- Nem-e? Egy ismeretlen kezdett el faggatni a kapcsolataimról, miközben valójában semmilyen szerelmi életem nincsen. Csak egyszer halljam meg ezt máshonnan, esküszöm, hogy.. - emeltem fel a hangomat.
- Esküszöl, hogy mi?
- Várj, még keresem a megfelelő szavakat. - emeltem fel a mutatóujjam.
- Csak nyugodtan. - mosolygott, ami engem felettébb idegesített.
- Téged nem zavar? - néztem rá kérdőn.
- Nem értem, hogy miért kéne zavarnia az, hogy a barátnőmnek néznek. - válaszolt.
- Ó, hogy úgy. Akkor majd te magyarázod el ezt az egész szerelmi háromszöges dolgot Kiminek. - sziszegtem.
- Nem hiszem, hogy annyit kéne magyarázkodni. - jelentette ki.
Miután nem láttam értelmét annak, hogy folytassuk a beszélgetés, gyorsan elkértem sms-ben Hannatól a szállodánk címét, majd megkértem Heikkit, hogy vigyen haza. És itt be is fejeződött a kettőnk közötti kommunikáció. Mikor hazaértem, Hanna érdeklődve méregetett, ahogy az erkélyen ültem, és cigiztem.
- Tehát az a csaj azt hiszi, hogy te most egyszerre jársz Kimivel is meg Heikkivel is? - vázolta fel a helyzetet.
- Ja, valami olyasmi.
- És, mennyi belőle az igazság? - kezdett faggatózni.
- Semennyi. Vagyis..
- Vagyis?
- Nem tudom, Hanna. Nem tudom. Kedvelem Heikkit, bár az egészségmániája az őrületbe kerget. És időnként olyan, mint egy óvodás.
- És Kimi?
- Mi van vele? - kérdeztem vissza.
- Ne mondd, hogy nem jön be. Egyébként jó a pólód. - kacsintott rám vigyorogva Hanna.
- Esküszöm, hogyha nem kéne visszaadnom Kiminek, elégetném. - sóhajtottam fel.
- Ne parázz már, nem lesz semmi baj. - nyugtatgatott.
- Mikor is hallottam ezt utoljára? - vakartam az állam töprengve, felidézve az évekkel korábban történt dolgokat. Éppen nyári táborban voltunk Hannaval, mikor neki az éjszaka közepén kedve támadt sétálni. Természetesen elrángatott magával. A közelben volt egy menhely, ahová másnap el szerettünk volna menni. Hanna kitalálta, hogy ő nem akarja megvárni a másnapot. Csak annyi volt a bökkenő, hogy hajnali három volt. Ez persze nem akadályozott meg minket abban, hogy bemásszunk a kerítésen. Hannanak megesett a szíve az egyik kiskutyán, és kitalálta, hogy visszaviszi a táborba. Csak azzal nem számoltunk, hogy a kutya, nos.. nem volt teljesen egészséges.
- Nem tehetek róla, nem tudtam, hogy veszett. - mentegetőzött.
- Mit hittél, hogy mi az a fehér a szája körül? Tejszínhab? - vigyorogtam.
- Fehér a szája körül, mi? - húzta fel a szemöldökét sokat sejtetőn, mire én megforgattam a szemeimet.
- Egyébként Sebbel minden oké? - érdeklődtem.
- Aha.
- Furcsa, mi?
- Ja, eléggé. Meglepő, hogy milyen jól megvagyunk egymással. Tudod, olyan ez, mint a romantikus filmekben. Meglátjuk egymást, első látásra szerelem, aztán annyi. De valahogy mégis más. - bámult ki az utcára.
- Igazán mélyenszántó gondolatok. - jegyeztem meg, miközben a cigiből felszálló apró füstgomolyokat figyeltem. Valahogy mindig megnyugtatott a szálló füst látványa.
- Na jó, én bemegyek. - állt fel Hanna, majd mivel nem akartam egyedül menni, követtem.

Másnap délelőtt álmosan trappoltam be az egyik Lotus boxba.
- Kösz. - hajítottam Kimi kezébe az előző nap kölcsönkért pólót.
- Kimosni ki fogja? - lengette meg előttem. A hangján érződött, hogy ő is nemrég kelt fel.
- Ne haragudj, hogy mi nem luxuslakosztályt bérlünk. Legközelebb ígérem, hogy csak olyan szobát fogok kivenni, ahol van mosógép. - mondtam egy ásítás kíséretében.
- Igazán megérdemelnék egy kis törődést. - játszotta a sértődöttet, mire kénytelen voltam elmosolyodni.
- Csak egy kicsit kéne törődnöm veled, a következő kérdésed az lenne, hogy mennyi a tarifa.
- Én egyáltalán nem gondoltam ilyesmire, de most hogy mondod, öt dolcsiért mit csinálsz? - vigyorgott.
- Hagyok egy piros kéznyomot az arcodon.
- Szado-mazo, mi? - szívta a véremet továbbra is. Furcsamód ő volt az egyetlen, akitől el tudtam viselni az ilyen megjegyzéseket. Sőt mi több, élveztem is. Nem tehettem róla. A többnyire mindig kócos, szőke haja, és a szemei úgy hatottak rám, mintha bowling golyóval vágtak volna fejbe.
- Csak szeretnéd. - próbáltam visszavágni, mire ő kacsintott egyet.
Hirtelen nem várt vendég érkezett a boxba. Kérdőn pillantottam Hannara, aki óvatosan lépegetett befelé, próbálva kikerülni a szerelőket.
- Faith. - piszkálta idegesen a körmeit, miközben az egyik kezét a háta mögött tartotta. Azonnal tudtam, hogy valami baj van.
- Mi történt? - kezdtem faggatni.
- Ennek nagyon nem fogsz örülni.. - motyogta, majd előhúzta a háta mögül a kezét, és felém nyújtott egy újságnak kinéző papírt. Gyorsan kikaptam a kezéből, majd mikor megláttam a címlapot, rögtön megértettem.
- Te most kibaszottul szórakozol velem. - tanulmányoztam idegesen a címlapot.
- Mi az? - vonta fel a szemöldökét Kimi, mire én a kezébe nyomtam az újságot. Hümmögött egy sort, majd visszaadta nekem.
- Ennyi? - lepődtem meg.
- Ennyi. - válaszolt tömören. Nem bírtam ki, hogy ne vessek rá még egy pillantást. Két kép volt rajta, mind a kettőn én voltam, csak az egyiken Kimivel, a másikon meg Heikkivel. A lap tetején a következő állt: "Szerelmi háromszög a Forma-1-ben". Alatta kisebb betűkkel azt taglalták, hogy vajon kit választok. A "Jégembert", vagy a "Kisfiúsan jóképű személyi edzőt".
- Na, kit választasz? - kérdezte Kimi felfelé kunkorodó szájjal.
- Nem vicces. - tettem karba a kezem. - Egyébként meg ne reménykedj.
- Én soha. - emelte maga elé a kezeit.
- Látom.. Mindegy, megyek és hagylak dolgozni. Csak vigyázz, nehogy megerőltesd magad! - utaltam a nem túl aktív munkavégzésére.
- Próbálok nem elaludni a kocsiban. - tett ígéretet, miközben már majdnem elhagytam a boxot. Hanna csendben lépkedett mellettem.
- Rólatok miért nem írnak sehol? - fürkésztem az aszfaltot.
- Írnak. De nem érdekli különösebben egyikünket sem. Valahol azt is írták, hogy rákos vagyok. Szörnyen szórakoztatók ezek a cikkek.
- Majd támogatlak az adóm egy százalékával, oké? - ajánlottam fel.
- Na, ez csúnya volt. - utalt a rákos gyerekek segítésére létrehozott alapítványokra.
- Csak egy kicsit. És én még újságíró akartam lenni.. - sóhajtottam.
- Sosem késő. Ráadásul neked bennfentes információid is vannak. - kacsintott, mire elmosolyodtam.
A Red Bullosok már serényen dolgoztak a boxban, mikor beértünk. Néhány szerelő kerekeket gurított egyik helyről a másikra, mások elmélyedve tanulmányozták a kinyomtatott adatokat. Nem igazán találtam a helyem a sok futkározó, dolgát intéző ember között, úgyhogy egy csendesebb sarokba telepedtem le, ahol nemigen volt mozgás. Hanna időközben megkereste Sebastiant, úgyhogy egyedül voltam. Éppen a telefonom nyomkodtam idegesen, amiért nem töltött be semmit, mikor valami megköszörülte a torkát mellettem.
- Szia. - pillantottam fel a mellettem álló szőke srácra.
- Szevasz. - köszönt flegmám.
- Szevasz? Ki vagy te, a zsémbes szomszédbácsi? - vontam fel a szemöldököm.
- Szerelmi háromszög, mi? - horkant fel.
- Most mit vagy így meglepődve? Tegnap ott voltál a mekiben. Azt is tudod, hogy miért voltam Kiminél. - tettem zsebre a telefonomat. Heikki megadóan sóhajtott.
- Jó, tudom. De akkor is. - dünnyögte.
- Szörnyű vagy. - közöltem, majd elmosolyodtam. Nem tudom, hogy azért, mert megsajnáltam, vagy csak szimplán jól szórakoztam rajta. Mindenesetre egyre nagyobb lett a vigyor az arcomon. Heikki értetlenül nézett rám, mire én gyorsan letöröltem az arcomról a mosolyt.
- Te pedig ijesztő. - vizsgálta az arcomat, mint valami pszichológus a pácienséét.
- Hé, Heikki! Gyere, dolgod van! - kiáltott rá a csapatfőnök.
- Mindjárt. - szólt vissza, majd nyomott egy puszit az arcomra és otthagyott. Lefagyva álltam, földbe gyökerezett lábbal. Egy-két női csapattag irigykedve nézett rám. Volt, aki valósággal megölt a tekintetével. De nem bámészkodhattak sokáig, mivel negyed órán belül kezdődött a verseny.

Díj

Először is szeretném megköszönni Hanna-nak a díjat. Másodszor pedig.. Hmm. Nincs másodszor, mindegy.

Szabályok:

- Írj magadról 11 dolgot

- Válaszolj a kérdésekre

- Tegyél fel 11 kérdést

- Küldd el 11 embernek

11 dolog rólam:

- Nem találom önmagam.

- Szeretek mélyenszántó gondolatokat elszórni, mikor magamat kell jellemezni, heha.

- Gyűjtöm az energiaitalos dobozokat. Vagyis inkább csak felhalmozódnak, mivel nincs szívem kidobni őket.

- Utálom a rózsaszínt és azt a tipikus "melegítőgatyakéket".

- Néha túlzottan egoista vagyok.

- 3-4 hónapja élénkvörösre festetem a hajam.

- Szokásom manipulálni embereket, akaratlanul is.

- Fogalmam sincs, hogy mi lesz velem később.

- Évente egyszer van egy-két hónap, amikor folyamatosan le vagyok törve, és itthon sírdogálok. (kínos információ lvl 4832984932478kjhuizw3247)

- Jó tanuló vagyok.

- Gyűlölöm a nutellát.

Kérdezz-felelek:

1. Milyen témájú blogokat olvasol leginkább?
- Az a helyzet, hogy nagyon kevés blogot olvasok, aminek megvan az oka. Többnyire F1-el kapcsolatos történeteket olvasgatok, de azt sem nagyon. Leginkább azért, mert félek, hogy akaratlanul is ugyan, de átveszek egy-két elemet egy másik történetből, azt meg ugye senki sem szeretné.
2. Írtál már novellát?
- Írtam. Nem akarod tudni.
3. Először leírod valahová a gondolataidat a bloggal kapcsolatban, vagy egyből begépeled a Bloggerbe?
- Te is nagyon jól tudod, hogy rohadt lusta vagyok nyolcféle helyre leírni és utána bemásolni, úgyhogy mindig  egyből begépelem.
4. Milyen színű a hajad?
- Élénkvörös.
5. Ki a példaképed?
- Sokáig (2-3 hónapig) azt vallottam, hogy John Lennon a példaképem, de aztán rájöttem, hogy annak ellenére, hogy nagyon szeretem, és tisztelem, sosem volt igazán a példaképem. Igazából soha nem volt egyetlen olyan személy sem, akinek a munkássága akkora hatással lett volna rám, hogy a példaképemnek mondhassam. Egyébként sem menne nekem ez a "kövessünk másokat" dolog, megyek inkább a magam feje után.
6. Kedvenc dalod?
- Pákó - Megy a gőzős. Oké, komolyra fordítva a szót, nem tudom. Az a baj, hogy a hangulatingadozásaimmal együtt változik az éppen aktuális kedvencem is.
7. Design alapján meg szoktál ítélni blogokat?
- Nem akarok hazudni, úgyhogy igen. De csak egy bizonyos mértékben. Nem azt várom, hogy az adott blogger Photoshop-mester legyen, de számomra undorító, mikor úgy néz ki egy blog, mintha lehányta volna egy szivárvány. Megértem én, hogy minden hepi, laza, meg fasza, de könyörgöm. Nézzen már ki valahogy az oldal..
8. "Szenvedsz" valamilyen mániában?
- Ó, de még mennyiben. Holnap reggelig sorolhatnám őket. Tudod nagyon jól, hogy régóta elért a Beatlesmánia. Meg horrorjátékfüggő is vagyok, bár azt többnyire csak nézni szoktam. És persze Kimitől/Sebtől/az összes kedvenc hírességemtől is ilyesféle mániában/lázban szenvedek.
10. Volt már olyan, hogy nem tetszett a barátnőd blogja, de csak azért, hogy ne bántsd meg, azt mondtad, hogy tetszik neked?
- Hmm, ha jobban belegondolok, ilyen még nem volt. Persze, volt már olyan, hogy mondjuk kicsit elnézőbb voltam, tekintettel arra, hogy nagyon-nagyon-nagyon kezdő írópalántáról volt szó. De alapjában véve mindig őszinte vagyok.
11. Mi a véleményed a blogomról? :)
- Szeretemimádom. Nem tudom jobban kifejezni magam, bocsi.

És itt be is fejeződik ez a díjas dolog, mivel alig olvasok más blogokat, és az íróikat meg nem akarom leterhelni a hülye kérdéseimmel. Meg amúgy is, mire vannak a szabályok, ha nem arra, hogy megszegjük őket? c:

07.

Hogy őszinte legyek, semmi kedvem nem volt Heikkivel randizni. Örülnöm kellett volna, hogy elhívott, mivel igen ritka eseménynek számított az életemben az ilyesmi. Valahogy mégsem voltam boldog.
- Mi a baj? - kérdezte Heikki, mikor már a kocsijában ültünk.
- Semmi. - varázsoltam műmosolyt az arcomra. - Na, és hova megyünk?
- Mit szólnál egy klubhoz? - vetette fel. Nem igazán villanyozott fel az ötlet, tekintve, hogy legutóbb sem élveztem annyira.
- Mi lenne, ha szimplán csak sétálnánk? - javasoltam.
- Mi a bajod a klubokkal? - nézett sértődötten.
- Semmi, egyszerűen csak nincs kedvem hozzá. Szóval, séta?
- Legyen. - sóhajtott fel, majd megbékülve a helyzettel, elmosolyodott. Erőtlenül visszamosolyogtam, mire ő gázt adott, és elindultunk. Fogalmam sem volt, hogy hová visz. Útközben megfordult a fejemben, hogy mégsem tetszik neki az ötletem, és mégis elvisz egy szórakozóhelyre, de szerencsémre nem így tett. Úgy húsz perc csendes kocsikázás után leparkolt egy fás területen, én pedig lehúztam az ablakot, hogy végre levegőhöz jussak. Nem bírtam a sokáig tartó autóban ülést, mert mindig elkapott a hányinger, útközben pedig nem akartam lehúzni az ablakot, mert egyrészt összeborzolta volna a már amúgy is szénaboglyára hasonlító hajamat, másrészt meg a mellettem ülőt sem akartam zavarni.
- Nem szállunk ki? - érdeklődtem.
- Először had kérdezzek valamit. - húzta le Heikki is az ablakot.
- Rajta. - bámultam a tájat.
- Mit kerestél tegnap Kiminél? - kérdezte cseppet sem kedves hangon. Meglepődtem a kérdésen. Egyrészt azért, mert egy szóval sem említettem neki. Bár igaz, hogy a Lotusos pólómból, és abból, hogy Kimivel érkeztem meg a pályára, nem volt nehéz kitalálni. Másrészt pedig meghökkentett a hangsúly, amivel feltette a kérdést.
- Tegnap, miután otthagytatok, és Hanna nem vette fel a telefont, felajánlotta, hogy aludjak a szállodában, ahol megszáll a hétvégén. Egyébként meg miért érdekel? - vontam kérdőre ugyanolyan hangsúllyal, mint ő engem.
- Csak kérdeztem. - bámult ki az ablakon, mire én nem igazán tudtam mit mondani, úgyhogy kiszálltam a kocsiból, és sétálni kezdtem. A levegő kicsit nyirkos volt a közeledő esőtől. Fák zöldelltek a járda két szélén. Körülbelül tíz méterenként el volt helyezve egy-egy pad, én pedig a számomra legszimpatikusabbra leültem. Rozoga, elhanyagolt pad volt, mégis nagyon kényelmes. Előhalásztam a zsebemből a hőn szeretett Marlboros dobozomat, majd kivettem egy szálat, és meggyújtottam. Percekkel később már Heikki is ott ült mellettem, némán, miközben hallgattuk a szél susogását a levelek között. Kérdően felé nyújtottam a dobozt, mire ő kivette belőle a gyújtót, egy szálat, majd ő is rágyújtott.
- Ne haragudj, de eléggé megkedveltelek. Kimi meg, tudod.. Mindent megdug, ami mozog. - tette tarkóra a kezét, miközben felfelé bámult.
- Érdekes, engem nem dugott meg, pedig ha minden igaz, akkor mozgok. - vizsgáltam a bakancsom orrát.
- Béke? - nyújtotta felém a kisujját, mintha csak az óvodában lennénk, és én elvettem volna tőle a pudingját.
- Béke. - ráztam meg az ujját, elmosolyodva a saját gyerekességünkön. - Egyébként alig tudok rólad valamit. - közöltem a nyilvánvaló dolgot, mire ő mesélni kezdett. Mesélt a gyerekkoráról, a szüleiről, az életéről. Valójában szinte mindenről. Órákig ültünk azon a padon, és a kezdeti kedvetlenség helyét átvette a jókedv, és az öröm. Időközben elfogyott az egész doboz cigi, aminek köszönhetően kicsit émelyegtem.
- Jól vagy? - érdeklődött Heikki, mikor imbolyogva lépegetni kezdtem előre.
- Persze, csak nem tesz jót egyhuzamban ennyi kátrány a tüdőmnek. - válaszoltam, majd mikor majdnem elestem, a segítségemre sietett.
- Köszi. - hálálkodtam.
- Semmiség. Kimi most biztos rajtad röhögne. - motyogta.
- Tessék? - vontam fel a szemöldököm.
- Most mondd, hogy nincs igazam. - háborodott fel, voltaképpen a semmin.
- Nincs igazad. - jelentettem ki ellentmondást nem tűrően.
- Nem tudom, hogy mit eszel rajta.
- Mi van? - akadtam ki.
- Látom ám, hogyan nézel rá. Teljesen máshogy, mint rám. Akárhányszor megjelenik a közeledben, te nyálcsorgatva bámulod.
- Könyörgöm, Heikki. Ne legyél már ennyire gyerekes! Nem nézek rá sehogy. És ne sértődj meg, de rád sem. Ne érts félre, kedvellek, de alig ismerlek, te meg már teljesen féltékeny vagy Kimire. - emeltem fel a hangom.
- Ne haragudj. - kért bocsánatot dünnyögve, aznap más másodszor. Egyszerre dühített, és egyszerre sajnáltam.
- Nem haragszom, egyszerűen csak furcsállom, hogy kiakadsz a semmin. Sajnálom. - néztem rá bocsánatkérően, mire ő biztatóan elmosolyodott, és átkarolt. A pulzusom a kelleténél magasabbra emelkedett. Nem tudom, hogy azért, mert Heikki olyan közel húzott magához, vagy egyszerűen csak azért, mert életemben talán először közeledett valaki hozzám. Mindenesetre eléggé zavarban voltam. Heikki úgy tűnt, hogy élvezte a helyzetet. Csendben lépkedtünk tovább, vissza a kocsihoz. Heikki kinyitotta nekem az ajtót, én pedig lehuppantam az anyósülésre, majd ő is beült mellém.
- És, most hova? - babráltam a Kimitől kapott pólóm aljával.
- Hát, ami az illeti, én rohadt éhes vagyok. - simogatta meg a hasát.
- Meki?
- Persze. Tudod te, hogy mennyi a valódi hústartalma annak a hamburgernek, amit ott árulnak?
- Nem, és nem is akarom tudni. - jelentettem ki.
- Salátabár? - csillant fel a szeme.
- Nem vagyok kecske. - tettem karba a kezem.
- Nehéz eset vagy. - sóhajtott fel.
- Akkor mi lesz? Meki? - próbálkoztam be még egyszer.
- Legyen. - adta be végül a derekát.
Az az igazság, hogy szörnyen különböztünk Heikkivel. Ő sportos volt, fitt, egészséges, én meg vézna, lusta, és egészségtelen. Igazából meglepett, hogy korábban elfogadta a cigit. Talán ezzel próbálta kompenzálni a túlzott egészségmániáját. Pedig szerintem kellemesebb elhízni a zsíros kajáktól, mint meghalni mondjuk tüdőrákban. Bár ami engem illet, meg szem szólalhatnék, tekintve, hogy évente egyszer, ha zöldségek közelébe mentem.
A mekibe érve megcsapott az a tipikus hamburger illat, amitől mindig annyira éhes lettem, akárhányszor elhaladtam egy-egy ilyen kajálda mellett. Heikki elborzadva nézte, ahogy egy túlsúlyos kisgyerek már a második Big Mac-et majszolta egyhuzamban.
- Ez lenne a jövő nemzedéke. - mutatott körbe. A megjegyzése kicsit túl hangosra sikeredett, legalábbis a halk morgolódás, és az őt fejbetaláló sült krumpli ezt sejtette. Kuncogni kezdtem, ahogy a hajából próbálta kiszedni a krumplit.
- Köszi az együttérzést. - motyogta ingerülten.
- Ha látnád magad, hidd el, neked is röhögnöd kéne. - vigyorogtam, mire ő szemforgatva túrta át még  egyszer utoljára a haját, kajacafatokat keresve.
- Ugye kijött az összes? - pillantott rám kérdőn, mire én bólintottam.
Időközben sikerült beállnunk a sorba, én pedig döntésképtelenné váltam. Jobbnál jobbnak kinéző menük sorakoztak a kijelzőkön.
- Szerintem én egy McRoyal menüt eszem. - állapodtam meg végül a baconös csoda mellett, pont jókor, mivel végre mi jöttünk a sorban.
- Sziasztok, mit adhatok? - kérdezte műmosollyal, mekis sapkával a fején a pult mögött álló lány.
- Van valamilyen salátátok? - rágta a szája szélét Heikki.
- Persze, csirkesaláta? - mutatott a pultra kihelyezett mintatermékre.
- Ja, az jó lesz. Akkor egy csirkesaláta, meg egy McRoyal menü. - mondta Heikki, mire a lány beütötte a gépbe, és elkérte a pénzt. Heikki egyedül akarta kifizetni, de könyörögtem, hogy hagy fizessem ki a saját részemet. Bár igaz, ami igaz, pénzügyileg már korántsem álltam olyan jól, mint szerettem volna.
- Nem. - utasította el a felé nyújtott papírpénzt.
- De igen. - erőszakoltam bele a kezébe, mire az eladó lány furcsán nézett ránk. Bár mint később kiderült, egyáltalán nem emiatt az akcióm miatt.

06.

Sziasztok! Köszönöm a pozitív visszajelzéseket, igazán jól esnek. Úgy döntöttem, hogy minden részt egy komment után hozok csak, mivel nagyon fontos nekem a véleményetek. Szerintem igazán nem nagy kérés. Köszönöm, ha megteszitek. Jó olvasást! :)

*****

- Hé.. - böködtem kómásan másnap reggel Kimi vállát. Válaszul csak egy erőtlen nyöszörgést kaptam, mire én erősebben kezdtem nyomkodni.

- Mi van már? - kérdezte a szokásosnál is rekedtebb hangon.

- Nem kéne felkelned? Ha nem tűnt volna fel, időmérő lesz ma. - emlékeztettem a munkájára.

- Hány óra van? - mászott ki az ágyból. Meglepett az elém táruló látvány. Egy szál boxerben matatott az éjjeliszekrényen.

- Ugye nem.. szóval nem történt semmi éjjel? - utaltam a ruhabeli hiányosságaira, illetve a korábbi kisebb részegségemre.

- Azon kívül, hogy hajnali háromkor felkeltél, és mentél egy kört a szobában, nem. Nem történt semmi.

- Micsoda? - lepődtem meg.

- Mondhattad volna, hogy alvajáró vagy. Ha tudom, már rég pórázt kötöttem volna rád. Vagy az ágyhoz bilincseltelek volna. - mondta, mire nekem teljesen más jellegű dolgok jutottak eszembe. Az arcom eléggé kipirulhatott, mivel Kimi perceken keresztül csak vigyorgott, miközben nekem egyre jobban égett a fejem.
- Tudod, ha meg akartalak volna dugni, akkor nem szenvedtem volna a bilincsekkel. Amúgy sem hiszem, hogy annyira ellenkeztél volna. - közölte önelégülten.
- Álmodj, királylány! - forgattam a szemeimet, még mindig vörös fejjel.
- Csak idő kérdése, és nem álom lesz. - kacsintott. - Egyébként siess, mert félóra, és indulnunk kell. Így is késésben vagyunk.
- Ha késésben vagyunk, akkor miért csak félóra múlva indulunk? - húztam fel a szemöldököm.
- Lusta vagyok a kapkodáshoz. - ásított hatalmasat, mire én feltápászkodtam, és a fürdőszoba felé vettem az irányt. Gyorsan megmosakodtam, kifésültem a hajam, és éppen vettem volna fel az előző napi pólómat, mikor rájöttem, hogy szörnyen beleizzadtam.
- Öhm.. Tudnál adni még egy pólót? A tegnapi felsőmben akartam menni, de eléggé büdös. - néztem bociszemekkel Kimire, aki a hálószobában pakolászott.
- Szörnyű vagy. - sóhajtott, majd lazán a kezembe hajított egy Lotus emblémával ellátott pólót.
- Neked nem kell? - vizsgáltam érdeklődve a ruhadarabot.
- Van vagy ezer ilyen.
- Ja, köszi. - néztem rá hálásan, majd gyorsan visszamentem a fürdőbe, és felvettem.
Már felöltözve álltam az ajtóban, mikor Kimi unottan kicaplatott a fürdőszobából. Elképesztően nézett ki még ilyen kómásan is. Bár ő nap egyik felében mindig kómás volt, tehát ez nem meglepő. A kócos szőke haja, és a behatárolhatatlan, leginkább szürkéskékre emlékeztető szeme szép összhatást keltett a világos bőrével.
- Sokáig bámulsz még, vagy esetleg indulhatunk? - lépett az ajtóhoz, hogy kinyissa a zárat. Vettem egy nagy levegőt, majd követtem Kimit, aki már kilépett a folyosóra.

A pályára érve az első gondolatom az volt, hogy megint elfelejtettem füldugót hozni. A második pedig az, hogy gyűlölöm, ha fényképeznek. Ahogy kiszálltunk a kocsiból, rögtön fotósok hada támadott meg minket. Kimit láthatóan nem érdekelte, én pedig próbáltam úgy tenni, mintha teljesen természetes lenne, hogy a lehető legelőnytelenebb szögekből fényképeznek.
- Te hogy tudod ezt elviselni? - kérdeztem, miután Kimi elkísért a boxokhoz.
- Hogy őszinte legyek, hidegen hagy. - válaszolt.
- Csak tudnám, hogy hogy csinálod.. Mindegy, megyek és megkeresem Hannaékat, te meg menj, mert lekésed az időmérőt. - löktem meg a vállát, majd hátat fordítottam, és elindultam a vörös bikák boxa felé.
- Faith! - ugrott a nyakamba a legjobb barátnőm, ahogy beértem a Vettel feliratú boxba. - Ne haragudj a tegnapiért, tényleg. - nézett rám bocsánatkérően.
- Mondtam már, hogy semmi baj. - mosolyogtam, miközben Hanna valóssággal megfojtott. A szemem sarkából láttam közeledni Sebastiant, akinek szintén mosolyogva integettem.
- Esküszöm, ha így folytatod, nyomkövetőt fogok a bőröd alá ültetni. - ért oda hozzánk a német.
- Annyira azért még nem vagyok gáz.
- Hát.. - húzta el a száját Hanna, mire Seb kuncogni kezdett.
- Köszi, tényleg. - játszottam a sértődöttet, de néhány másodperc múlva már nekem is fülig ért a szám.
- Mi ilyen vicces? - lépett oda mellénk Heikki, aki fogalmam sincs, hogy honnan a fenéből jöhetett.
- Faith szerencsétlenkedése. - felelt Hanna.
- Ja, tényleg. Tegnap meglett a táskád? - érdeklődött Heikki, mire én a vállamon lógó bőrtáskára mutattam.
- Meg, és még más is. - utalt Seb a tegnapi látogatásomra Kiminél.
- He? - nézett értetlenül Heikki, mire én odavetettem egy "hagyjuk"-ot, és rosszallóan néztem a németre.
- Nem megyünk el sétálni? - vetettem fel az ötletet, mielőtt beállt volna a csend.
- De, menjünk! - egyezett bele Hanna, amiből az következett, hogy Sebnek is muszáj volt velünk tartania,. Már csak Heikki válaszára vártunk.
- Tőlem. - vont vállat mosolyogva.
Már vagy tíz perce mászkáltunk a pálya körül, mikor Hanna hirtelen megtorpant. Mind érdeklődve néztünk rá.
- Ti is látjátok azt, amit én? - pillantott a távolba. Mikor megláttam, hogy mit néz annyira, egyből megértettem.
- Ne már, egy fagyi stand? - akadt ki Heikki.
- Nem. Ez egy.. fagyi stand! - változtatott Hanna a hangsúlyon, majd csillogó szemekkel megindult felé. Seb nagyot sóhajtva követte, mi pedig Heikkivel amolyan "inkább nem mondok semmit" fejjel egymásra néztünk.
- Hanna különösen jó kapcsolatot ápol a fagyival. - néztem rá a barátnőmre, aki négygombócnyi fagyival lépkedett előre, vigyázva, nehogy leessen akár egyetlen gombóc is.
- Azt észrevettem. És te ápolsz valamivel, vagy valakivel ilyen különleges kapcsolatot? - érdeklődött.
- He? - néztem rá kérdőn, magasba emelkedő szemöldökkel.
- Úgy értem, hogy van-e valakid. - világosított fel.
- Öhm.. Tudtommal nincs. - válaszoltam.
- És nem szeretnél valakit? - villantotta ki a fogsorát.
- Ennél szarabb szöveget nem hallottam még, pedig hidd el, hallottam miket mondtak régen Hannanak. - emlékeztem vissza a 'szia, cica. van gazdád?"-ra, és társaira.
- Ne haragudj, de nem bírtam volna ki. - vigyorgott továbbra is. - Komolyra fordítva a szót, eljönnél velem ma valahová az időmérő után?
Eléggé meglepett, hogy valaki elhívott randizni, az meg pláne, hogy Heikki volt az. Valahogy túl jóképűnek tűnt hozzám képest. Nem mintha nem örültem volna neki, de nem éreztem iránta különösebb vonzalmat. Valahogy nem tudtam elképzelni, hogy mi ketten valaha együtt legyünk. Igazából senkivel sem tudtam elképzelni magam.
- Hát.. Felőlem. De előre figyelmeztetlek, hogy borzalmas randipartner vagyok. - egyeztem bele vonakodva.
- Csak ígérd meg, hogy nem hagyod el megint a táskádat, és minden oké lesz. - mosolygott, majd abban a pillanatban Hanna végre visszaért hozzánk, igaz ami igaz, egy gombóccal kevesebbel.
- Ilyen gyorsan megetted, vagy elejtetted? - érdeklődtem.
- Seb leharapta a felét.. - monda szomorúan Hanna, mire Heikkivel elég furcsán néztünk Sebastianra.
- Most mi van? Éhes voltam. - vágott sértődött fejet. Hirtelen biztos voltam benne, hogy Sebet és Hannat egymásnak teremtette a sors.
- Na jó, vissza kéne mennünk. - mutatott az órájára Heikki, mire mind visszaindultunk a boxba.

Az időmérő nem egészen úgy sikerült, ahogy reméltük. Sebastian csak a második lett, hajszálnyira Hamilton mögött. Ameddig a többiek a körmüket lerágták Sebért, addig én az egyik Lotusos pilóta miatt izgultam. Kimi a negyedik lett, ami nem volt olyan rossz.
- Nem baj, Seb. Holnap lerajtolod Lewist. - veregette meg Seb vállát egy számomra ismeretlen, barna hajú férfi.
- Remélem. Egyébként ő itt Hanna legjobb barátnője, Faith. - mutatott rám Sebastian, mire az ismeretlen kezet nyújtott.
- Christian Horner, csapatfőnök. - mutatkozott be.
- Faith Russel, legjobb barátnő. - ráztam meg a kezét.
- Örülök, hogy megismerhetlek. Remélem nem baj, ha tegeződünk. De most mennem kell, el kell intéznem néhány dolgot. - és azzal ott is hagyott az újonnan szerzett ismerősöm.
- Wow, gyorsan lerendezett. - pislogtam magam elé.
- Christian már csak ilyen. - sóhajtott fel Seb. - Megyek, és átöltözöm, aztán hazaviszlek titeket.
- Ami azt illeti.. - lépegettem idegesen egyik lábamról a másikra. - Én Heikkivel töltöm a délutánt.
- Ó, durván nyomod. Egyik nap Kiminél alszol, a másik nap meg Heikkivel nyomulsz. - vigyorgott a német.
- Tegnap csak és kizárólag azért voltam nála, mert nem volt más választásom. - tettem karba a kezem.
- Igen, persze. Hogyne. - hitetlenkedett.
- Jó, akkor ne hidd el. - forgattam a szemeimet, majd miután Seb otthagyott, hogy átöltözzön, elbúcsúztam Hannatól. Éppen az italautomata előtt álltam, már a pályán kívül, mikor egy ismerős, szőke srác lépett elém.
- Mehetünk? - kérdezte Heikki mosolyogva, mire én bólintottam.

05.

Hozzánk hasonlóan Kimi is egy szállodában töltötte a hétvégét, annyi különbséggel, hogy ameddig mi egy egyszerű kis lakosztályban aludtunk Hannaval, addig ő kibérelt majdnem egy emeletet.

- Nagyobb nem volt? Nem tudom, hogy fogunk elférni. - mondtam, miután alaposan körülnéztem.

- Nagyon szívesen, tényleg. Így segítsen neked az ember.. - gúnyolódott.

- Ugye tudod, hogy ezért valószínűleg sosem fogom megköszönni?

- Valahogy éreztem.

- Egyébként van itt még rajtad kívül valaki? Ne érts félre, nem tervezek semmit, de nem szeretem, ha reggel, kómás fejjel egy vadidegennel találom szemben magam. - magyaráztam.

- Nem tervezel semmit, mi? Csak aztán ne nyögj túl hangosan, mert a földszinten aludnának.. - vigyorgott. 

- Sajnálom, hogy nem telik egy jó csajra. Pedig egy pénzéhes picsa biztos értékelte volna ezt. - mutattam körbe.

- Ha valaha is egy pénzéhes picsára vágytam volna, simán felszedhettem volna múltkor azt a szőke csajt.

- Tiffanyra gondolsz? - kérdeztem.

- Hát, ha ő az, aki úgy nézett ki, mintha nutellát kent volna a fejére, akkor igen. - válaszolt. Jobban belegondolva, még láttam is magam előtt a képet, ahogy a tűsarkújában tipeg a konyhában, majd mikor le akarja venni a mogyoróvajat, ráborul az egész. Hogy őszinte legyek, jól szórakoztam a gondolaton.
- A fürdőszoba merre van? - érdeklődtem.
- Pont veled szemben. - nézett a szemközti, félig nyitva álló faajtóra.
- Ja, nem láttam.
- Esetleg, ha nem engem bámulnál nyálcsorgatva, akkor észrevetted volna. - mutatott rá arra, hogy túlságosan sokáig felejtettem rajta a tekintetem.
- Egoista.. - motyogtam.
- Tessék? - vonta fel a szemöldökét, mintha nem hallotta volna.
- Semmi. - sóhajtottam, mire egy kis mosoly jelent meg Kimi szája sarkában.
- Na jó, én mentem aludni. Te addig azt csinálsz, amit akarsz. Csak maradjon egyben az épület. - és azzal hátat fordított nekem, majd elindult a hálószoba felé. Mivel nem akartam zavarni, gondoltam addig lezuhanyzom, ameddig ő alszik. Kicsit meglepett ugyan, hogy a fürdőszoba gyakorlatilag nagyobb volt, mint az én otthoni szobám, de nem bántam. Szanaszét dobálva a ruháimat, beálltam a zuhanyrózsa alá, majd hagytam, hogy végigfolyjon rajtam a víz. Elég sok időt töltöttem a zuhanyzással, kihasználva a csendet és nyugalmat. Már éppen szálltam volna ki, mikor ajtónyikorgást hallottam. Kis híján szívrohamot kaptam, mikor Kimi kómás fejjel megjelent az ajtóban. Hirtelen nem tudtam, mit csináljak, úgyhogy csak álltam lefagyva, majd gyorsan magam elé kaptam egy, a takarítók által elhelyezett törölközőt. Kimi nagyon jól szórakozott az eseményeken, ami engem egyszerre dühített, és egyszerre éreztem magam nagyon kínosan.
- Túl sok pirosítót használtál, vagy ez a természetes színed? - célzott a rákvörös fejemre.
- Kifelé! - mutattam határozottan az ajtóra.
- De hát még be sem jöttem. - tartotta fel a kezeit. - Egyébként meg már úgyis rajtad van a törölköző, nem mindegy?
- Nem. - tettem csípőre a kezem. - Mivel nekem baromi kínos.
- Ne mondd, hogy nem látott még senki ruha nélkül. - forgatta a szemeit, majd mikor meglátta az arckifejezésemet,  rögtön megértette.
- Megtennéd, hogy kimész? - kérdeztem.
- Túl jó vagy. - sóhajtott fel, majd végre egyedül hagyott a paradicsomra hasonlító fejemmel.
Gyorsan megtöröltem magam, majd rájöttem, hogy semmilyen ruhát nem hoztam magammal, a koszos ruháimat meg nem akartam visszavenni, úgyhogy a törölközőt magamra csavarva kivánszorogtam Kimihez, aki éppen a konyhában kávézott. Némán bámult ki az ablakon, egészen addig, ameddig oda nem álltam mellé.
- Tudnál adni egy pólót, vagy valamit? - rágtam a szám szélét. Nem szerettem más ruháit hordani, de mást nem nagyon tudtam csinálni.
- Miért nem jó így, natúrban?
- Ne szórakozz velem, mert megbánod. - próbáltam fenyegetően nézni, de a vége az lett, hogy úgy néztem ki, mint egy beteg szurikáta.
- Ha letörlöd ezt az elvetemült arckifejezést az arcodról, keresek neked valamit. - mondta visszatartva a röhögést, majd felállt, és elindult a hálószoba felé. Elkezdett kotorászni egy nagy fekete táskában, majd a fejemre dobott egy fekete pólót.
- Nadrág nincs? - húztam el a számat.
- De, persze van. Rögtön a gyémántgyűrű mellett. Amúgy meg nem halsz bele.
- Csak ne bámulj nagyon. - fordítottam hátat, hogy visszamenjek a fürdőszobába.
- Ha annyira bámulni akarnálak, akkor az előbb nem mentem volna ki. - kiáltott utánam.
- Seggfej. - motyogtam, majd gyorsan felkaptam magamra az alsóneműmet, arra pedig rá a Kimitől kapott pólót. Úgy festettem abban a pólóban, mintha egy sátrat húztam volna magamra. Időközben beesteledett, én pedig egyre fáradtabb voltam.
- Majd én vigyázok a tábortűzre, addig te maradj csak nyugodtan a sátorban. - szívta a vérem Kimi, amint beestem mellé az ágyba.
- És ha jön egy medve? - kérdeztem.
- Akkor mindketten meghalunk. - válaszolt.
- Szép halál. - bámultam a plafont. - Egyébként múltkor miért voltál annyira közönyös?
- He? - nézett rám értetlenül.
- A klubban. Mikor a ruhám összetűzésbe keveredett a székkel. - világosítottam fel.
- Ja, hogy akkor.. Aznap délután beszéltem meg Jennivel, hogy melyik cucc kinél marad. - közölte úgy, mintha értenem kellett volna.
- Ezt most mondd el lassan és tagoltan. - néztem továbbra is értetlenül.
- Jenni a feleségem. Vagyis volt. Még nem sikerült mindent elrendeznünk a válással kapcsolatban. - sóhajtott.
- Sajnálom. - dünnyögtem.
- Nem kell. Igazából nem a válás viselt meg, hanem ez a hónapok óta tartó huzavona a közös dolgainkon.
- Aha. Most kéne valamilyen világmegváltó bölcsességet kipréselnem magamból?
- Ja, valami olyasmi.
A hirtelen beálló csendet csak a hasam korgása zavarta meg.
- Neked mindig van valami bajod? - célzott Kimi arra, hogy egy percig sincs nyugta miattam.
- Nagyon úgy néz ki. - tettem a kezem a hasamra, hátha abbahagyja a lassan már segélykiáltásnak mondható korgást.
- Megengedem, hogy nálam aludj, használhatod a ruháimat, erre még etesselek is? Sokkal jössz te nekem. - közölte, majd fogta a telefont, és nagy meglepetésemre rendelt egy pizzát.
- Nincs semmilyen szobaszerviz, vagy valami? - lepődtem meg.
- Van, de mivel szörnyű itt a kaja, gondoltam rendelek máshonnan. Meg amúgy is, fél tizenkettő van. - magyarázta.
- Mennyi? - pillantottam a faliórára. Meglepetten konstatáltam, hogy bőven elmúlt tizenegy óra.
- Jól hallottad. Legalább nyolc óra volt, mire ideértünk. Aztán még legalább két óra, mire lezuhanyoztál.
- Jézus. Hanna betegre aggódhatja magát. - jutott eszembe a legjobb barátnőm, majd gyorsan felpattantam, és kirohantam az előszobába a telefonomért, majd visszafeküdtem az ágyra.
- Hányszor hívott? - érdeklődött.
- Harminchatszor. - néztem elkerekedő szemekkel a telefonra, mire Kimi szája széle felfelé látszott kunkorodni. Gyorsan visszahívtam Hannat, és elmeséltem neki a történteket.
- Tehát akkor most Kiminél alszol? - szólt bele bágyadtan a telefonba Hanna.
- Ja, valami olyasmi. - vakartam a homlokom.
- Vigyázz vele. Ha nem haragszol, most leteszem, mert hulla vagyok. Még egyszer bocsi, hogy otthagytunk. Holnap találkozunk.
- Mindegy, nem baj. Menj csak. Én is mindjárt összeesek, de megvárom a pizzát, ha már Kimi megrendelte.
- Rendelt neked pizzát? - csodálkozott. - Mi lesz a következő? Virág és bonbon?
- Nem úgy volt, hogy menned kéne?
- De. Szia, jóéjt! - köszönt el.
- Szia. - nyomtam ki a telefont, majd leraktam magam mellé az éjjeliszekrényre.
- Tehát virág és bonbon? - vigyorgott Kimi.
- Aha, de csak a vörös rózsát fogadom el. Bonbon helyett meg egy pohár vörösbort. - játszottam az ínyencet.
- Ha már itt tartunk.. - kelt ki az ágyból, majd kiment valamiért. Mikor visszajött, az egyik kezében borosüveg volt, a másikban pedig két pohár.
- Vasárnapra tartogattam, hátha lesz okom az ünneplésre, de eddig nem úgy néz ki, úgyhogy gondoltam megihatnád velem. - emelte a szemem magasságába az üveget.
- Le akarsz itatni? - vontam kérdőre.
- Akár. - húzta ki a dugót az üvegből. Éppen töltött volna a poharakba, mikor kopogtak. Fáradtan vánszorogtam ki az ajtóhoz, majd átvettem az ideges portástól a pizzát, aki éppen kiselőadást tartott arról, hogy egy szállodában nem lehet pizzát rendelni, és hogy a futár lent várja a pénzt. Unottan előhalásztam a pénztárcámból néhány papírpénzt, a portás kezébe nyomtam, majd rácsaptam az ajtót. Visszamentem a szobába, és lehuppantam Kimi mellé, aki felém nyújtotta az egyik borral teli poharat.
- Köszi. - mondtam, majd ledöntöttem a pohár egész tartalmát.
- És még én vagyok az alkoholista. - motyogta a szőke.
- Kuss. - vetettem oda, majd felnyitottam a dobozt, és őrülten falni kezdtem a pizzát.
Miután degeszre ettem magam, és elfogyott az összes bor is, fáradtan vetődtem be a párnák közé.
- Egészen jól nézel ki ebből a szögből. - néztem Kimire, aki hozzám hasonlóan elfeküdt az ágyon. Nem értettem, hogy hogy mertem kimondani, mindenesetre nagyon jól szórakoztam a saját részegségemen. Aztán kétségbeesetten kezdtem bámulni az ökölbe szorított kezemet.
- Kimi. Nézd! - böködtem a vállát.
- Mi az?
- Eltűntek.. Pedig előbb még itt voltak. Eltűntek az ujjaim. - bámultam a kezemre. Kimi láthatóan jól szórakozott, majd mikor eleget röhögött rajtam, a segítségemre sietett. Óvatosan, egyenként egyenesítette ki az ujjaimat, mire én hihetetlenül megkönnyebbültem.
- Visszahoztad őket. - mosolyogtam, majd mindössze fél percre becsuktam a szememet, és már aludtam is.