08.

- Várjunk csak.. - bámult töprengve maga elé a lány. - Megvan! - vigyorgott, mire mi Heikkivel kérdőn néztünk egymásra, aztán pedig ismét rá.

- Mi az? - vontam fel a szemöldököm.

- Te Kimi barátnője vagy, te pedig Vettel személyi edzője! - mutatott először rám, aztán Heikkire.

- He? - néztem továbbra is értetlenül.

- Kaphatok egy autogramot? - visongott idétlenül.

- De én nem vagyok Kimi barátnője. - háborodtam fel.

- Ó, igen? Akkor miért van rajtad a pólója? - mutatott az általa említett ruhadarabra, amiről teljesen megfeledkeztem. Idegesen felszisszentem, amit ő is észrevett.

- Vagy talán szakítottatok? - szomorodott el.

- Mi? Mi van? Mi soha nem is jártunk. - tiltakoztam.

- Akkor miért voltatok reggel együtt? - tette fel a következő kérdést.

- Ezt én is szeretném tudni. - morgolódott Heikki, mire én a könyökömmel oldalba böktem, ő pedig fájdalmában felszisszent.

- Ú, akkor te most Heikkivel is jársz? - csillant fel valami a lány szemében. Válaszul elvettem a kajával teli tálcát, és sietve megindultam a legtávolabbi asztalhoz. Idegesen levágódtam az egyik székre, majd csámcsogva enni kezdtem. Heikki végig engem figyelt, miközben a salátáját turkálta undorodva.
- Megnyugodtál? - kérdezte, miután a számat megtörölve hátradőltem a székben.
- Nem. Mi a szar volt ez? - fakadtam ki.
- Nem tudom, de nem kéne ennyire kiakadnod.
- Nem-e? Egy ismeretlen kezdett el faggatni a kapcsolataimról, miközben valójában semmilyen szerelmi életem nincsen. Csak egyszer halljam meg ezt máshonnan, esküszöm, hogy.. - emeltem fel a hangomat.
- Esküszöl, hogy mi?
- Várj, még keresem a megfelelő szavakat. - emeltem fel a mutatóujjam.
- Csak nyugodtan. - mosolygott, ami engem felettébb idegesített.
- Téged nem zavar? - néztem rá kérdőn.
- Nem értem, hogy miért kéne zavarnia az, hogy a barátnőmnek néznek. - válaszolt.
- Ó, hogy úgy. Akkor majd te magyarázod el ezt az egész szerelmi háromszöges dolgot Kiminek. - sziszegtem.
- Nem hiszem, hogy annyit kéne magyarázkodni. - jelentette ki.
Miután nem láttam értelmét annak, hogy folytassuk a beszélgetés, gyorsan elkértem sms-ben Hannatól a szállodánk címét, majd megkértem Heikkit, hogy vigyen haza. És itt be is fejeződött a kettőnk közötti kommunikáció. Mikor hazaértem, Hanna érdeklődve méregetett, ahogy az erkélyen ültem, és cigiztem.
- Tehát az a csaj azt hiszi, hogy te most egyszerre jársz Kimivel is meg Heikkivel is? - vázolta fel a helyzetet.
- Ja, valami olyasmi.
- És, mennyi belőle az igazság? - kezdett faggatózni.
- Semennyi. Vagyis..
- Vagyis?
- Nem tudom, Hanna. Nem tudom. Kedvelem Heikkit, bár az egészségmániája az őrületbe kerget. És időnként olyan, mint egy óvodás.
- És Kimi?
- Mi van vele? - kérdeztem vissza.
- Ne mondd, hogy nem jön be. Egyébként jó a pólód. - kacsintott rám vigyorogva Hanna.
- Esküszöm, hogyha nem kéne visszaadnom Kiminek, elégetném. - sóhajtottam fel.
- Ne parázz már, nem lesz semmi baj. - nyugtatgatott.
- Mikor is hallottam ezt utoljára? - vakartam az állam töprengve, felidézve az évekkel korábban történt dolgokat. Éppen nyári táborban voltunk Hannaval, mikor neki az éjszaka közepén kedve támadt sétálni. Természetesen elrángatott magával. A közelben volt egy menhely, ahová másnap el szerettünk volna menni. Hanna kitalálta, hogy ő nem akarja megvárni a másnapot. Csak annyi volt a bökkenő, hogy hajnali három volt. Ez persze nem akadályozott meg minket abban, hogy bemásszunk a kerítésen. Hannanak megesett a szíve az egyik kiskutyán, és kitalálta, hogy visszaviszi a táborba. Csak azzal nem számoltunk, hogy a kutya, nos.. nem volt teljesen egészséges.
- Nem tehetek róla, nem tudtam, hogy veszett. - mentegetőzött.
- Mit hittél, hogy mi az a fehér a szája körül? Tejszínhab? - vigyorogtam.
- Fehér a szája körül, mi? - húzta fel a szemöldökét sokat sejtetőn, mire én megforgattam a szemeimet.
- Egyébként Sebbel minden oké? - érdeklődtem.
- Aha.
- Furcsa, mi?
- Ja, eléggé. Meglepő, hogy milyen jól megvagyunk egymással. Tudod, olyan ez, mint a romantikus filmekben. Meglátjuk egymást, első látásra szerelem, aztán annyi. De valahogy mégis más. - bámult ki az utcára.
- Igazán mélyenszántó gondolatok. - jegyeztem meg, miközben a cigiből felszálló apró füstgomolyokat figyeltem. Valahogy mindig megnyugtatott a szálló füst látványa.
- Na jó, én bemegyek. - állt fel Hanna, majd mivel nem akartam egyedül menni, követtem.

Másnap délelőtt álmosan trappoltam be az egyik Lotus boxba.
- Kösz. - hajítottam Kimi kezébe az előző nap kölcsönkért pólót.
- Kimosni ki fogja? - lengette meg előttem. A hangján érződött, hogy ő is nemrég kelt fel.
- Ne haragudj, hogy mi nem luxuslakosztályt bérlünk. Legközelebb ígérem, hogy csak olyan szobát fogok kivenni, ahol van mosógép. - mondtam egy ásítás kíséretében.
- Igazán megérdemelnék egy kis törődést. - játszotta a sértődöttet, mire kénytelen voltam elmosolyodni.
- Csak egy kicsit kéne törődnöm veled, a következő kérdésed az lenne, hogy mennyi a tarifa.
- Én egyáltalán nem gondoltam ilyesmire, de most hogy mondod, öt dolcsiért mit csinálsz? - vigyorgott.
- Hagyok egy piros kéznyomot az arcodon.
- Szado-mazo, mi? - szívta a véremet továbbra is. Furcsamód ő volt az egyetlen, akitől el tudtam viselni az ilyen megjegyzéseket. Sőt mi több, élveztem is. Nem tehettem róla. A többnyire mindig kócos, szőke haja, és a szemei úgy hatottak rám, mintha bowling golyóval vágtak volna fejbe.
- Csak szeretnéd. - próbáltam visszavágni, mire ő kacsintott egyet.
Hirtelen nem várt vendég érkezett a boxba. Kérdőn pillantottam Hannara, aki óvatosan lépegetett befelé, próbálva kikerülni a szerelőket.
- Faith. - piszkálta idegesen a körmeit, miközben az egyik kezét a háta mögött tartotta. Azonnal tudtam, hogy valami baj van.
- Mi történt? - kezdtem faggatni.
- Ennek nagyon nem fogsz örülni.. - motyogta, majd előhúzta a háta mögül a kezét, és felém nyújtott egy újságnak kinéző papírt. Gyorsan kikaptam a kezéből, majd mikor megláttam a címlapot, rögtön megértettem.
- Te most kibaszottul szórakozol velem. - tanulmányoztam idegesen a címlapot.
- Mi az? - vonta fel a szemöldökét Kimi, mire én a kezébe nyomtam az újságot. Hümmögött egy sort, majd visszaadta nekem.
- Ennyi? - lepődtem meg.
- Ennyi. - válaszolt tömören. Nem bírtam ki, hogy ne vessek rá még egy pillantást. Két kép volt rajta, mind a kettőn én voltam, csak az egyiken Kimivel, a másikon meg Heikkivel. A lap tetején a következő állt: "Szerelmi háromszög a Forma-1-ben". Alatta kisebb betűkkel azt taglalták, hogy vajon kit választok. A "Jégembert", vagy a "Kisfiúsan jóképű személyi edzőt".
- Na, kit választasz? - kérdezte Kimi felfelé kunkorodó szájjal.
- Nem vicces. - tettem karba a kezem. - Egyébként meg ne reménykedj.
- Én soha. - emelte maga elé a kezeit.
- Látom.. Mindegy, megyek és hagylak dolgozni. Csak vigyázz, nehogy megerőltesd magad! - utaltam a nem túl aktív munkavégzésére.
- Próbálok nem elaludni a kocsiban. - tett ígéretet, miközben már majdnem elhagytam a boxot. Hanna csendben lépkedett mellettem.
- Rólatok miért nem írnak sehol? - fürkésztem az aszfaltot.
- Írnak. De nem érdekli különösebben egyikünket sem. Valahol azt is írták, hogy rákos vagyok. Szörnyen szórakoztatók ezek a cikkek.
- Majd támogatlak az adóm egy százalékával, oké? - ajánlottam fel.
- Na, ez csúnya volt. - utalt a rákos gyerekek segítésére létrehozott alapítványokra.
- Csak egy kicsit. És én még újságíró akartam lenni.. - sóhajtottam.
- Sosem késő. Ráadásul neked bennfentes információid is vannak. - kacsintott, mire elmosolyodtam.
A Red Bullosok már serényen dolgoztak a boxban, mikor beértünk. Néhány szerelő kerekeket gurított egyik helyről a másikra, mások elmélyedve tanulmányozták a kinyomtatott adatokat. Nem igazán találtam a helyem a sok futkározó, dolgát intéző ember között, úgyhogy egy csendesebb sarokba telepedtem le, ahol nemigen volt mozgás. Hanna időközben megkereste Sebastiant, úgyhogy egyedül voltam. Éppen a telefonom nyomkodtam idegesen, amiért nem töltött be semmit, mikor valami megköszörülte a torkát mellettem.
- Szia. - pillantottam fel a mellettem álló szőke srácra.
- Szevasz. - köszönt flegmám.
- Szevasz? Ki vagy te, a zsémbes szomszédbácsi? - vontam fel a szemöldököm.
- Szerelmi háromszög, mi? - horkant fel.
- Most mit vagy így meglepődve? Tegnap ott voltál a mekiben. Azt is tudod, hogy miért voltam Kiminél. - tettem zsebre a telefonomat. Heikki megadóan sóhajtott.
- Jó, tudom. De akkor is. - dünnyögte.
- Szörnyű vagy. - közöltem, majd elmosolyodtam. Nem tudom, hogy azért, mert megsajnáltam, vagy csak szimplán jól szórakoztam rajta. Mindenesetre egyre nagyobb lett a vigyor az arcomon. Heikki értetlenül nézett rám, mire én gyorsan letöröltem az arcomról a mosolyt.
- Te pedig ijesztő. - vizsgálta az arcomat, mint valami pszichológus a pácienséét.
- Hé, Heikki! Gyere, dolgod van! - kiáltott rá a csapatfőnök.
- Mindjárt. - szólt vissza, majd nyomott egy puszit az arcomra és otthagyott. Lefagyva álltam, földbe gyökerezett lábbal. Egy-két női csapattag irigykedve nézett rám. Volt, aki valósággal megölt a tekintetével. De nem bámészkodhattak sokáig, mivel negyed órán belül kezdődött a verseny.