Azóta a bizonyos klubba beszökős este óta eltelt három hét. Hanna és Sebastian kapcsolata meglepően jól alakult, annak ellenére, hogy a legtöbben azt hittük, csak egy három napig tartó csoda. De nem az volt. Olyannyira nem, hogy a következő F1-es versenyhétvégére Sebastian elhívta Hannát. Aki természetesen - jó barátnő lévén - magával rángatott Németországba. Hogy őszinte legyek, annyira nem voltam lelkes, de nem akartam egyedül hagyni Hannát. Bár nem mintha annyira egyedül lett volna. Ennek ellenére vettem a fáradtságot, és végigszenvedtem a repülőutat Angliából Németországba.
- Te fogod fizetni a hallókészülékem. - üvöltöttem Hannanak, miután kis híján megsüketültem a motorzúgástól.
- Micsoda? - kiabált vissza.
- Mondom.. - kezdtem volna bele újra, mikor egy ismerős arcot láttam közeledni. Mosolyogva intettem a szőke srácnak, aki néhány másodperccel később már ott is állt előttünk.
- Sziasztok! - vigyorgott Heikki.
- Szia! - köszöntünk szinte egyszerre Hannaval.
- Seb merre van? - érdeklődött Hanna.
- Éppen téged keres, már bejárta az összes boxot. Csak ezt nem. Végül is, túl logikus lett volna. - sóhajtott fel.
- Jobb lesz, ha megkeresem, mielőtt bejárja az egész pályát. - mondta Hanna, majd otthagyott minket.
- Te gondoltad volna? - kérdezte Heikki, de nem értettem pontosan, mire gondol.
- Heh? - néztem bambán.
- Gondoltad volna, hogy ilyen sokáig együtt lesznek? Mármint, tudod hogy van ez. Találkoznak egy buliban, összejönnek, néhány napig dúl a szerelem, aztán elfelejtik egymást. - magyarázta.
- Ja, értem. Én is valami ilyesmire számítottam. De ezek szerint léteznek még csodák.
- Örülök neki, hogy Seb talált valakit. Nagyon ki volt akadva az előző Hanna miatt.
- Előző Hanna? - vontam fel a szemöldököm.
- Igen, az előző barátnőjét is úgy hívták. - világosított fel.
- Aha. Tehát Seb csak Hanna nevű lányokkal jön össze?
- Persze, egy percre még én is elgondolkodtam azon, hogy megváltoztatom a nevem Hannara. Ha már úgyis annyian melegnek titulálnak. - vigyorgott.
- Melegnek? - csodálkoztam, majd végignéztem rajta. Durván szőke haj, kék szemek, világos bőr, szép arc. Nem csoda, hogy annyian irigyek rá.
- Ja. Sokaknak nem tetszik, hogy nem hordom zsíros tincsekben a hajam. Egyébként örülök, hogy újra látlak. - váltott témát.
- Én is. Sokkal kellemesebb itt, mint abban a klubban. Azt hittem, hogy örök életemre halláskárosult leszek. Itt legalább nem kell a tuctucot hallgatni. - emlékeztem vissza azokra a csodálatos mixekre, amiktől egy idő után már szörnyen fájt a fejem.
- Mi bajod volt a zenével? - kérdezte sértődött hangon.
- Semmi. Csak nem igazán az én világom. - próbáltam finoman fogalmazni.
- Ja, oké. - váltott kedvesebb hangnembe, és itt annyi is volt a beszélgetésnek.
Néhány másodperc kínos csend állt be, majd mint valami felmentősereg, megjött Seb és Hanna.
- Alig találtuk meg egymást. - sóhajtott Hanna.
- Nem is ti lettetek volna. - forgattam a szemeimet, majd elmosolyodtam.
- Faith, jó hogy újra látlak. De most mennem kell, mivel legalább egy óra elment arra, hogy megkeressem Hannat, és mindjárt kezdődik az edzés. - közölte Seb, majd felvette az arcát védő maszkot, arra pedig a sisakot. Hanna még utoljára sok sikert kívánt, majd kezdődhetett az szabadedzés.
Seb elég jó helyen végzett, aminek örültünk, bár mint megtudtam, nem számított bele a másnapi eredménybe. Elég sok tanulnivalóm volt még a Forma-1-el kapcsolatban, de határozottan kezdtem megkedvelni. Az edzés után úgy döntöttünk, hogy elmegyünk kajálni, de nekem az utolsó pillanatban eszembe jutott, hogy nincs meg a táskám, úgyhogy eszeveszetten keresgélni kezdtem.
- Biztos ne segítsek? - vakarta a homlokát Heikki.
- Biztos. Valahol tuti meglesz. Ha nem, akkor meg így jártam. - mondtam, miközben próbáltam visszaemlékezni, hogy hol jártam aznap.
- Szörnyen makacs vagy. - közölte, majd azzal a lendülettel ott is hagyott.
Órákig keresgéltem, míg nem meg nem találtam a női mosdó azon fülkéjében, amit használtam. Furcsálltam ugyan, hogy nem loptak el belőle semmit, de nem igazán érdekelt más, csak az, hogy megvan. Utána pedig az, hogy hazajussak valahogy. Azt persze korábban nem kalkuláltam bele, hogy gyalog igen nehezen jutok vissza a szállodába a pályáról. Próbáltam megcsörgetni Hannát, de ki volt kapcsolva. Seb telefonszámát nem tudtam, ahogy Heikkiét sem. Ilyenkor átkozom magam, amiért nem merem elkérni senkitől sem a számát. Mivel nem igazán tudtam mást csinálni, elhagytam a pályát, és a bejáratnál tolongtam a tömegben, hátha előrébb jutok valamivel. Taxit nemigen láttam a környéken, ami még jobban lelombozott. A pályára látogató szurkolóktól sem tudtam segítséget kérni, mivel zömében németek voltak. Kétségbeesetten mászkáltam körbe-körbe, mígnem egy ismerős arcot pillantottam meg, akit azonban láthatóan nem érdekeltem. Nem tudtam eldönteni, hogy azért nem vesz észre, mert nem akar, vagy csak szimplán annyira részeg volt múltkor, hogy nem emlékszik rám. Mindkettő megtörténhetett, bár én jobban örültem volna a második verziónak, mert akkor legalább az is kiesett volna, ahogy nyakon vágtam. De nem volt ekkora szerencsém, ugyanis néhány percen belül észrevett, és kicsit sem kedves tekintettel méregetett. Jobbnak láttam arrébb menni, mivel, mint megtudtam, ő volt az a Fernando Alonso, akit Hanna annyira utált, amiért tavaly majdnem elvette Sebtől a bajnoki címet, én pedig nem igazán akartam vitába keveredni vele.
Egyre kevesebben tartózkodtak a pálya közelében, én pedig már teljesen lemondtam arról, hogy még aznap hazajutok, mikor megérkezett a csöppet sem lelkes megmentőm.
- Veled mindig történik valami? Először a székbe gabalyodsz bele, aztán félórán keresztül járkálsz a bejárat előtt, várva a csodára. Mi lesz a következő? Elém ugrasz a pályán, miközben azt üvöltöd, hogy "bocsi, Kimi, véletlen volt!", és szétloccsansz az autóm alatt? - élcelődött köszönés nélkül az ismerős, napszemüveges srác. Ugyanaz a sapka, ugyanaz a szemüveg, és ugyanaz az arckifejezés. A hangja a múltkorinál egy kicsit rekedtebbnek tűnt, azonban egy árnyalatnyival vidámabbnak is. Tehát ilyen, mikor boldog. Igazán örömteli, tényleg.
- Neked is szia. - forgattam a szemeimet, majd hirtelen eszembe jutott valami. - Várjunk csak.. Azt állítod, hogy félórája itt téblábolok, tehát ha minden igaz, akkor végignézted a szerencsétlenkedésem. Ami azt jelenti, hogy félórán keresztül hagytad, hogy bolyongjak, mint valami idióta. - szórtam szikrákat a szememmel.
- Ne haragudj, de rohadt jól szórakoztam. Főleg, mikor Alonso majdnem megölt a tekintetével. Mit tettél ellene? - érdeklődött Kimi vigyorogva, ami kicsit meglepett, mivel ez volt az első érzelem, amit felfedezni véltem az arcán.
- Nyakon vágtam, mikor múltkor próbált felszedni a klubban. Úgy néz ki, hogy nem bírja a visszautasítást. - vázoltam a helyzetet.
- Nem is tudtam, hogy ennyire lejjebb adott az igényeiből. - tűnődött gúnyos vigyorral. Nem tudtam mit mondani, úgyhogy szimplán csak felmutattam a középső ujjamat, mire neki még jobban fülig ért a szája.
- Ha befejezted, esetleg el is vihetnél. - mutattam egy ezüst kocsira, ami vélhetően az övé volt.
- És ugyan hova?
- Talán a szállodába, ahol megszállok a hétvégén?
- Tehát te szállodákat szállsz meg. Már értem, hogy miért vagy olyan fehér, mint egy kísértet. - utalt a hullafehér bőrszínemre, amit még jobban kihangsúlyozott a sötét hajam.
- Elviszel vagy nem?- tettem karba a kezem.
- El. Csak mondd, hogy melyik szálloda. - és azzal beült a kocsiba. Arra várhattam volna egy darabig, hogy kinyissa nekem az ajtót, úgyhogy fogtam magam, és levágódtam az anyósülésre. Kimi várta, hogy megmondjam a címet, de az sehogy sem akart beugrani.
- Na ne szórakozz velem. Te komolyan nem tudod, hogy hol aludtál éjjel? - hitetlenkedett.
- Nem tehetek róla, késő este érkeztünk meg, és nem volt időm tanulmányozni a hotel szépségét, mivel majdnem összeestem a fáradtságtól. Meg amúgy is, úgy volt, hogy Hannaékkal megyek vissza.
- Szörnyű, hogy milyen szerencsétlen vagy. - sóhajtott, majd mintha egy mesében lettünk volna, valósággal felizzott a feje fölött egy villanykörte.
- Mi az? - vizsgáltam az arcát kérdőn.
- Mi lenne, ha átjönnél hozzám? Holnap úgyis visszajövök ide. Elvégre versenyeznem kell. - mutatott a Lotus feliratra a pólóján.
- Még mit nem! Nem hiszem, hogy nem telne egy kurvára. - közöltem, majd kiszálltam a kocsiból, mire ő lehúzta az ablakot, hogy halljam, mit mond.
- Te tudod. Felőlem itt is töltheted az éjszakát. - vont vállat, majd lassan elindult. Pont olyan tempóban ment, hogy utol tudjam érni. Én meg mi mást tehettem volna, minthogy futok utána, mint valami őrült?
- Ne várj semmit. Ja, és ez még fájni fog neked. - lihegtem, miközben beestem az ülésre.
- Remélem is. - vigyorgott önelégülten, majd gázt adott, és végre elindultunk hozzá.
- Te fogod fizetni a hallókészülékem. - üvöltöttem Hannanak, miután kis híján megsüketültem a motorzúgástól.
- Micsoda? - kiabált vissza.
- Mondom.. - kezdtem volna bele újra, mikor egy ismerős arcot láttam közeledni. Mosolyogva intettem a szőke srácnak, aki néhány másodperccel később már ott is állt előttünk.
- Sziasztok! - vigyorgott Heikki.
- Szia! - köszöntünk szinte egyszerre Hannaval.
- Seb merre van? - érdeklődött Hanna.
- Éppen téged keres, már bejárta az összes boxot. Csak ezt nem. Végül is, túl logikus lett volna. - sóhajtott fel.
- Jobb lesz, ha megkeresem, mielőtt bejárja az egész pályát. - mondta Hanna, majd otthagyott minket.
- Te gondoltad volna? - kérdezte Heikki, de nem értettem pontosan, mire gondol.
- Heh? - néztem bambán.
- Gondoltad volna, hogy ilyen sokáig együtt lesznek? Mármint, tudod hogy van ez. Találkoznak egy buliban, összejönnek, néhány napig dúl a szerelem, aztán elfelejtik egymást. - magyarázta.
- Ja, értem. Én is valami ilyesmire számítottam. De ezek szerint léteznek még csodák.
- Örülök neki, hogy Seb talált valakit. Nagyon ki volt akadva az előző Hanna miatt.
- Előző Hanna? - vontam fel a szemöldököm.
- Igen, az előző barátnőjét is úgy hívták. - világosított fel.
- Aha. Tehát Seb csak Hanna nevű lányokkal jön össze?
- Persze, egy percre még én is elgondolkodtam azon, hogy megváltoztatom a nevem Hannara. Ha már úgyis annyian melegnek titulálnak. - vigyorgott.
- Melegnek? - csodálkoztam, majd végignéztem rajta. Durván szőke haj, kék szemek, világos bőr, szép arc. Nem csoda, hogy annyian irigyek rá.
- Ja. Sokaknak nem tetszik, hogy nem hordom zsíros tincsekben a hajam. Egyébként örülök, hogy újra látlak. - váltott témát.
- Én is. Sokkal kellemesebb itt, mint abban a klubban. Azt hittem, hogy örök életemre halláskárosult leszek. Itt legalább nem kell a tuctucot hallgatni. - emlékeztem vissza azokra a csodálatos mixekre, amiktől egy idő után már szörnyen fájt a fejem.
- Mi bajod volt a zenével? - kérdezte sértődött hangon.
- Semmi. Csak nem igazán az én világom. - próbáltam finoman fogalmazni.
- Ja, oké. - váltott kedvesebb hangnembe, és itt annyi is volt a beszélgetésnek.
Néhány másodperc kínos csend állt be, majd mint valami felmentősereg, megjött Seb és Hanna.
- Alig találtuk meg egymást. - sóhajtott Hanna.
- Nem is ti lettetek volna. - forgattam a szemeimet, majd elmosolyodtam.
- Faith, jó hogy újra látlak. De most mennem kell, mivel legalább egy óra elment arra, hogy megkeressem Hannat, és mindjárt kezdődik az edzés. - közölte Seb, majd felvette az arcát védő maszkot, arra pedig a sisakot. Hanna még utoljára sok sikert kívánt, majd kezdődhetett az szabadedzés.
Seb elég jó helyen végzett, aminek örültünk, bár mint megtudtam, nem számított bele a másnapi eredménybe. Elég sok tanulnivalóm volt még a Forma-1-el kapcsolatban, de határozottan kezdtem megkedvelni. Az edzés után úgy döntöttünk, hogy elmegyünk kajálni, de nekem az utolsó pillanatban eszembe jutott, hogy nincs meg a táskám, úgyhogy eszeveszetten keresgélni kezdtem.
- Biztos ne segítsek? - vakarta a homlokát Heikki.
- Biztos. Valahol tuti meglesz. Ha nem, akkor meg így jártam. - mondtam, miközben próbáltam visszaemlékezni, hogy hol jártam aznap.
- Szörnyen makacs vagy. - közölte, majd azzal a lendülettel ott is hagyott.
Órákig keresgéltem, míg nem meg nem találtam a női mosdó azon fülkéjében, amit használtam. Furcsálltam ugyan, hogy nem loptak el belőle semmit, de nem igazán érdekelt más, csak az, hogy megvan. Utána pedig az, hogy hazajussak valahogy. Azt persze korábban nem kalkuláltam bele, hogy gyalog igen nehezen jutok vissza a szállodába a pályáról. Próbáltam megcsörgetni Hannát, de ki volt kapcsolva. Seb telefonszámát nem tudtam, ahogy Heikkiét sem. Ilyenkor átkozom magam, amiért nem merem elkérni senkitől sem a számát. Mivel nem igazán tudtam mást csinálni, elhagytam a pályát, és a bejáratnál tolongtam a tömegben, hátha előrébb jutok valamivel. Taxit nemigen láttam a környéken, ami még jobban lelombozott. A pályára látogató szurkolóktól sem tudtam segítséget kérni, mivel zömében németek voltak. Kétségbeesetten mászkáltam körbe-körbe, mígnem egy ismerős arcot pillantottam meg, akit azonban láthatóan nem érdekeltem. Nem tudtam eldönteni, hogy azért nem vesz észre, mert nem akar, vagy csak szimplán annyira részeg volt múltkor, hogy nem emlékszik rám. Mindkettő megtörténhetett, bár én jobban örültem volna a második verziónak, mert akkor legalább az is kiesett volna, ahogy nyakon vágtam. De nem volt ekkora szerencsém, ugyanis néhány percen belül észrevett, és kicsit sem kedves tekintettel méregetett. Jobbnak láttam arrébb menni, mivel, mint megtudtam, ő volt az a Fernando Alonso, akit Hanna annyira utált, amiért tavaly majdnem elvette Sebtől a bajnoki címet, én pedig nem igazán akartam vitába keveredni vele.
Egyre kevesebben tartózkodtak a pálya közelében, én pedig már teljesen lemondtam arról, hogy még aznap hazajutok, mikor megérkezett a csöppet sem lelkes megmentőm.
- Veled mindig történik valami? Először a székbe gabalyodsz bele, aztán félórán keresztül járkálsz a bejárat előtt, várva a csodára. Mi lesz a következő? Elém ugrasz a pályán, miközben azt üvöltöd, hogy "bocsi, Kimi, véletlen volt!", és szétloccsansz az autóm alatt? - élcelődött köszönés nélkül az ismerős, napszemüveges srác. Ugyanaz a sapka, ugyanaz a szemüveg, és ugyanaz az arckifejezés. A hangja a múltkorinál egy kicsit rekedtebbnek tűnt, azonban egy árnyalatnyival vidámabbnak is. Tehát ilyen, mikor boldog. Igazán örömteli, tényleg.
- Neked is szia. - forgattam a szemeimet, majd hirtelen eszembe jutott valami. - Várjunk csak.. Azt állítod, hogy félórája itt téblábolok, tehát ha minden igaz, akkor végignézted a szerencsétlenkedésem. Ami azt jelenti, hogy félórán keresztül hagytad, hogy bolyongjak, mint valami idióta. - szórtam szikrákat a szememmel.
- Ne haragudj, de rohadt jól szórakoztam. Főleg, mikor Alonso majdnem megölt a tekintetével. Mit tettél ellene? - érdeklődött Kimi vigyorogva, ami kicsit meglepett, mivel ez volt az első érzelem, amit felfedezni véltem az arcán.
- Nyakon vágtam, mikor múltkor próbált felszedni a klubban. Úgy néz ki, hogy nem bírja a visszautasítást. - vázoltam a helyzetet.
- Nem is tudtam, hogy ennyire lejjebb adott az igényeiből. - tűnődött gúnyos vigyorral. Nem tudtam mit mondani, úgyhogy szimplán csak felmutattam a középső ujjamat, mire neki még jobban fülig ért a szája.
- Ha befejezted, esetleg el is vihetnél. - mutattam egy ezüst kocsira, ami vélhetően az övé volt.
- És ugyan hova?
- Talán a szállodába, ahol megszállok a hétvégén?
- Tehát te szállodákat szállsz meg. Már értem, hogy miért vagy olyan fehér, mint egy kísértet. - utalt a hullafehér bőrszínemre, amit még jobban kihangsúlyozott a sötét hajam.
- Elviszel vagy nem?- tettem karba a kezem.
- El. Csak mondd, hogy melyik szálloda. - és azzal beült a kocsiba. Arra várhattam volna egy darabig, hogy kinyissa nekem az ajtót, úgyhogy fogtam magam, és levágódtam az anyósülésre. Kimi várta, hogy megmondjam a címet, de az sehogy sem akart beugrani.
- Na ne szórakozz velem. Te komolyan nem tudod, hogy hol aludtál éjjel? - hitetlenkedett.
- Nem tehetek róla, késő este érkeztünk meg, és nem volt időm tanulmányozni a hotel szépségét, mivel majdnem összeestem a fáradtságtól. Meg amúgy is, úgy volt, hogy Hannaékkal megyek vissza.
- Szörnyű, hogy milyen szerencsétlen vagy. - sóhajtott, majd mintha egy mesében lettünk volna, valósággal felizzott a feje fölött egy villanykörte.
- Mi az? - vizsgáltam az arcát kérdőn.
- Mi lenne, ha átjönnél hozzám? Holnap úgyis visszajövök ide. Elvégre versenyeznem kell. - mutatott a Lotus feliratra a pólóján.
- Még mit nem! Nem hiszem, hogy nem telne egy kurvára. - közöltem, majd kiszálltam a kocsiból, mire ő lehúzta az ablakot, hogy halljam, mit mond.
- Te tudod. Felőlem itt is töltheted az éjszakát. - vont vállat, majd lassan elindult. Pont olyan tempóban ment, hogy utol tudjam érni. Én meg mi mást tehettem volna, minthogy futok utána, mint valami őrült?
- Ne várj semmit. Ja, és ez még fájni fog neked. - lihegtem, miközben beestem az ülésre.
- Remélem is. - vigyorgott önelégülten, majd gázt adott, és végre elindultunk hozzá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése