09.

Sziasztok! Köszönöm a pipákat és a kommenteket, iszonyat jól esnek. Remélem, hogy ez a rész is legalább annyira tetszeni fog, mint az előzőek. Jó olvasást! :)

*****

Az összes pilóta elfoglalta a helyét a rajtrácson, mi pedig a már visszaérkező Hannaval izgultunk a boxban. Éppen feszültségoldóként játszottam a telefonomon, mikor egy ismeretlen, szőke hajú lány lépett mellém. A pólóján ott volt a Red Bull embléma, és a megannyi márkajelzés, ami azt jelentette, hogy csapattag.
- Te jársz Heikkivel? - nézett végig rajtam kicsit sem kedvesen.
- Egyrészt, neked is szia. Másrészt pedig nem. - válaszoltam én is ugyanolyan hangon.
- Remélem is. Nem illenél hozzá. Egy deszkának több melle van, mint neked. - mosolygott lesajnálóan, mire Hanna felvont szemöldökkel bámult rá.
- Már ne is haragudj, de ennyi plasztikkal magamon én meg sem szólalnék. - közölte Hanna.
- Nézd, megszólalt a királylány! - nevetett fel gúnyosan. - Mindig tudtam, hogy Sebastiannak szörnyű az ízlése. Na de, hogy ennyire.
- Te akartad. - kezdte Hanna feltűrni a pulcsija ujját.
- Ezt most te sem gondolod komolyan. Mellesleg ne reménykedj, hogy sokáig együtt lesztek. Ha Heikkit nem, akkor legalább őt megszerzem. - vigyorgott továbbra is a csaj, majd azzal a lendülettel otthagyott minket. Hannaval percekig bámultunk egymásra, amolyan "ez meg mi volt?" fejjel, majd mikor már nem bírtuk tovább, kitört belőlünk a röhögés.
- Jézusom. Ez a csaj teljesen őrült. - fogta Hanna a röhögéstől fájó hasát.
- Ha Heikkit nem, akkor legalább őt megszerzem. - utánoztam eltúlozva, mire még jobban nevetni kezdtünk.
- Egyébként ez ki volt? És hogy vették fel ide? - törölgettem a már könnyes szemem.
- Fogalmam sincs. De nagyon szórakoztató egy ember. - vigyorgott.
- Mindig kimaradok a vicces dolgokból? - jelent meg mellettünk Heikki. Valahogy tehetsége volt hozzá, hogy teljesen random pillanatokban megjelenjen a semmiből. Lazán átkarolt, mire mi Hannaval úgy néztünk össze, ahogy csak a legjobb barátnők tudnak.
- Úgy tűnik. - pillantottam fel rá. Elképesztő volt, hogy még ilyen előnytelen szögből is mennyire jól nézett ki. A még elképesztőbb pedig az volt, hogy voltaképpen semmilyen hatást nem gyakorolt rám. Alaposan megnéztem magamnak az arca minden egyes négyzetcentiméterét. Egyszerre sugárzott erőt és kedvességet. És mégis, időnként mennyire gyerekes tudott lenni.
- Jól vagy? - vonta fel a szemöldökét.
- Mi? Ja, aha. - dadogtam, mire Heikki önelégülten elmosolyodott. Bizonyára azt hitte, hogy elég mély hatást gyakorolt rám. Pedig nem.
- Hé, rajt van! - pislogott Hanna az egyik monitorra. Gyorsan rápillantottam. Hanna izgalmában lassan a haját tépte, ameddig én Kimit figyeltem. Nem rajtolt túl jól. Csalódottan sóhajtottam, ameddig Hanna és Heikki majdnem felrobbantak az izgalomtól.
- Mi a baj? - fürkészte az arcomat Heikki, amint észrevette, hogy nem vagyok túl vidám.
- Semmi, csak fáj kicsit a fejem. - hazudtam.
- Nem kérsz egy pohár vizet?
- Nem, köszi. Megleszek. - utasítottam vissza, majd fogtam magam, és leültem a földre. Egyrészt, mert lusta voltam állni, másrészt meg még hitelesebb is lett a rosszullétem. A futam további részét a falnak támaszkodva, törökülésben figyeltem. A kezdeti csalódottság fokozatosan elmúlt, és szinte kicsattantam az örömtől, mikor Kimi másodiknak ért célba.
- Nem megyünk ki a pódiumhoz? - kérdeztem izgatottan, mire Hanna is lázba jött. Heikki nem volt túl lelkes, ami igazából nem taglózott le annyira.
- Jössz vagy nem? - tettem fel harmadszorra, és egyben utoljára a kérdést.
- Megyek. - sóhajtott úgy, mintha hatalmas szívességet tenne.
- Ha nem akarsz, akkor ne gyere. - mondtam.
- Nem baj? - vakarta a homlokát.
- Nem, maradj csak. - mosolyodtam el. Heikki erőtlenül visszamosolygott, majd Hannaval sietve elindultunk a többi ember után. Tíz perc futkározás után végre megérkeztünk. Elég sokan voltak, ami nem igazán volt ínyemre. Ahogy a pilóták elfoglalták a helyüket, Hanna vigyorogva integetett a dobogó legfelső fokán álló Vettelnek, ő pedig hasonló vidámsággal az arcán intett vissza neki. Sebnek könnyek gyűltek a szemébe, mivel végre megnyerte a hazai futamot, aminek következtében Hanna is elérzékenyült. Kimi pókerarccal bámult előre, időnként beletúrt a hajába. Érdeklődve fürkésztem a leizzadt és kipirult arcát. Egyedül az apró kunkor a szája sarkában árulkodott arról, hogy észrevette magán a tekintetem. Ameddig lejátszották a győztes pilóta országának himnuszát, addig mi farkasszemet néztünk. Én vesztettem, mivel épphogy véget ért a Vettelnek szóló himnusz, Hanna zsepit kért tőlem. Átadták a versenyzőknek a díjakat, majd következhetett a pezsgőzés. Kimi mosolyogva kacsintott egyet, mire én megforgattam a szemeimet. A futástól még mindig köhögve figyeltem, ahogy Kimi először iszik a pezsgőből, csak aztán kezdi el locsolni. Már percek óta köhögtem, mikor erőteljesebben kezdett kaparni a torkom. Eddig a pillanatig nem tudtam, hogy az ember tud mosolyogva fulladozni. Mindenesetre nekem sikerült.
- Jól vagy? - tette a kezét a vállamra Hanna.
- Ja, persze. - krákogtam, majd vettem egy mély levegőt. Kimi felvont szemekkel nézte, ahogy levegőért kapkodva, vigyorral az arcomon nézek rá. Nem tudta eldönteni, hogy sírjon-e vagy nevessen. Nem csak ő volt ezzel így, mivel a pódium köré gyűlt emberek egy része is engem figyelt, és egy-két kamera lencséje is rám szegeződött. Próbáltam uralkodni magamon. A szívverésem a korábbinál lelassult, és a levegőt is lassabban kezdtem venni.
- Nincs itt semmi látnivaló. - közölte Hanna a minket bámuló emberekkel. Vállat vonva elfordultak, én pedig végre nyugodtan nézhettem Kimit, akit éppen interjúvoltak. Tíz perc múlva már oszlani kezdett a tömeg, és a versenyzők is eltűntek az emelvényről. Hannaval lassan visszasétáltunk a boxba. Úgy beszéltük meg, hogy amint lezajlik minden fontosabb esemény, ők hazamennek Sebbel, engem pedig kidobnak egy közeli könyvesboltba, ameddig ők otthon "kipihenik magukat".
- Biztos oké így? - kérdezte meg Hanna már vagy huszadszorra, mikor már a parkolónál voltunk, és Sebre vártunk a kocsija mellett.
- Igen, biztos oké. - sóhajtottam, majd hirtelen eszembe jutott valami. - Várjunk csak.. Te félsz! - jöttem rá nagy nehezen.
- Végre. Azt hittem, sosem esik le. - mondta megkönnyebbülten.
- De te nem.. Szóval nem volt már meg? - lepődtem meg.
- Hát, régen Tony-val úgy tűnt, hogy meglesz, de pont aznap este hagytam ott, mikor megtörtént volna. - mesélte. Így visszaemlékezve, elég feltűnő volt, hogy az a srác csak ki akarta használni. Minket ez persze nem érdekelt, mert ő volt az a tipikus menő srác, aki után minden lány olvadozott. Másodikban jöttek össze Hannaval, úgy tűnt, hogy jól megvannak. Mindenki irigykedett rájuk, arról azonban fogalmuk sem volt, hogy valójában mennyire utálták egymást. Hannanak elege volt belőle, hogy Tony mindig nyavalygott mindenért, Tony szerint pedig Hanna egy hajcsár volt, amiben lássuk be, van egy kis igazság. Hanna mindig is határozott lány volt, mindig tudta, mit akar. Rám ez egy ideig rémisztően hatott, később viszont egyre inkább kedveltem ezt a tulajdonságát.
- Tehát azt akarod mondani, hogy Seb lesz az első? Tud róla? - kezdtem kérdezősködni.
- Szóba került, úgyhogy tud róla. Megígérte, hogy óvatos lesz. Két napig folyamatosan azt mondogatta, hogy ha én nem akarom, akkor ő sem erőlteti. Az idegeimre ment. - forgatta meg a szemeit.
- És most csak ezért fekszel le vele? - tettem karba a kezem.
- Mi? Dehogy is. Én tényleg szeretném. Egyszerűen csak félek. Utálom ezt az érzést. - ült le gondterhelten a padkára.
- Nem túl korai? - vakartam a homlokomat.
- Nem hiszem. Minek halasztgassuk hónapokig? Mindketten felnőtt emberek vagyunk, és mindketten ugyanúgy szeretnénk. Tisztában vagyunk mindennel, megfelelően védeke.. - kezdte el sorolni a dolgokban való biztosságát, mire én félbeszakítottam.
- Oké, értem. Csak legyél ennyire biztos a magadban, és akkor minden oké lesz. - nyugtattam meg.
- Kösz. - mosolyodott el. Mivel már kezdett fájni a lábam, leültem mellé, előhalásztam a cigimet a táskámból, és meggyújtottam egy szálat. Percekig bámultam a szálló füstöt. Hanna unottan piszkálta a cipőfűzőjét, mikor ajtónyitódást hallottunk. Az épület ajtaján egyszerre lépett ki Kimi és Sebastian. Hannaval ugyanabban a pillanatban kaptuk fel a fejünket. Csillogó szemmel bámulni kezdtük őket, miközben egymásnak magyaráztak nevetve. Amint odaértek hozzánk, Hanna vigyorogva ugrott Seb nyakába, aki hosszan megcsókolta. Kimi időközben leült mellém, én pedig megkínáltam egy szál cigivel. Elvett egy szálat, majd én is kivettem még egyet, mivel a korábbit már elszívtam. Kiszedtem a gyújtót is a dobozból, amit Kimi azzal a lendülettel kivett a kezemből.
- Szívesen. - morogtam, próbálva artikulálni, de vigyáznom kellett, hogy a cigi ne essen ki a számból. Kimi várakozón tartotta a kezében a gyújtót. Óvatosan odahajoltam, vigyázva hogy a hajam ne gyulladjon fel. Mikor végre sikerült meggyújtani a nikotinos csodát, megkönnyebbülve szívtam bele.
- Borzalmasak vagytok. - nézett ránk szörnyülködve Seb.
- Legalább nem leszek ráncos és öreg, mikor meghalok tüdőrákban. - jelentettem ki. Hanna szemforgatva nézett először rám, aztán Kimire. Már éppen beállt volna a csend, mikor Seb megköszörülte a torkát.
- Mi az? - érdeklődtem.
- Mi lenne, ha Kimi veled tartana, és elvinne ő a könyvesboltba? - vetette fel. Tátogva még hozzátette, hogy "meglepetés", majd Hannara mutatott. Fogalmunk sem volt, de valami nyáltól csöpögő, iszonyat romantikus dolgot forgathatott a fejében. Kimivel összenéztünk, majd apró mosollyal a száján vállat vont.
- Tőlem oké. - egyezett bele, majd válaszképpen bólintottam. Seb hálásan eltátogott egy "köszi"-t, mire én egy aprót bólintottam.
- Akkor mehetünk? - kérdezte a német mosolyogva Hannatól.
- Persze. Sziasztok! - köszönt el Hanna, majd nyomott egy puszit Sebastian arcára, és beült az immár nyitott kocsiba.
- Seb! - kiáltottam utána, mikor már ő is beszállni készült.
- Igen? - pillantott rám kérdőn.
- Vigyázz rá! - utasítottam. - Ha sírva találom otthon.. - kezdtem volna szikrákat szórni a szememmel.
- Nyugi, rendben lesz. - kacsintott, majd egy köszönés kíséretében beült az autóba, és elhajtottak. Kimi még mindig a padkán ült, onnan figyelte az eseményeket.
- Könyvesbolt, mi? - vigyorodott el, mikor felállt, hogy elindulhassunk a kocsijához.
- Ja, olyasmi. - válaszoltam.
- És ők most dugnak?
- Nem mondhatok semmit.
- Tehát igen. - egyszerűsítette le. Bólintottam, majd próbáltam kinyitni Kimi autójának ajtaját, de későn tudatosult bennem, hogy a normális emberek be szokták zárni. A finn vigyorogva figyelte, ahogy majdnem kiszakítom az ajtót a helyéről, majd mikor megunta, kinyitotta. A kocsiba beülve megcsapott az a tipikus autóillatosító szag, amit mindig annyira gyűlöltem. Kimi beszállt mellém, majd valamit keresni kezdett.
- És te nem szeretnéd? - kíváncsiskodott, miközben a zsebében matatott.
- He? - értetlenkedtem.
- Úgy értem, dugni.
- Ne is próbálkozz. - figyelmeztettem.
- Elsőre is menni fog. - kacsintott, majd mikor végre befejezte a kutakodást, elindultunk.