02.

A lakásunktól körülbelül negyed órányira volt a klub, így viszonylag hamar odaértünk volna, ha nem kellett volna vagy háromszor visszafordulnunk. Mindenesetre a tervezettnél húsz perccel később ugyan, de még így is pont időben odaértünk. A bejárat előtt valódi anakondát formázott a bejutni vágyók sora. Azon sem lepődtem volna meg, ha néhányan valamilyen megmagyarázhatatlan okból sziszegni kezdtek volna.
- Baromi sokan vannak. - közöltem a nyilvánvaló dolgot.
- És képzeld csak el, hogy mennyien vannak bent. - válaszolt Hanna.
- Tudom, hogy tudod, hogy nem bírom a tömeget, de azért gondoltam elmondom még egyszer. - rágtam a szám feszülten.
- Nézd, tudom, hogy nem rajongasz a heringstílusért, de garantálom, hogy megéri. - nyugtatgatott.
- Jó, de akkor azt is garantáld, hogy ha netalántán el találnék ájulni, nem hagysz a földön feküdni, miközben mindenki átgázol rajtam!
- Faith..
- Ígérd meg, hogy nem hagysz ott!
- Jó, megígérem. - sóhajtott. - De mielőtt még elájulsz, be is kéne jutni.
- Jó na. Merre van a hátsóajtó? - kérdeztem a kelleténél hangosabban, mire néhányan érdeklődve felénk fordultak. De Hanna szerencsére elintézte őket.
- Úgy értette, hogy a mosdó. Náluk hátsó ajtónak hívják. Náluk.. ő.. Szibériában! - rendezte le a kérdő szempárokat.
- Já, dá.. nekem kell pisilni. Kicsit lenni rossz angol. De csak picit. - játszottam ügyetlenül a turistát, mire még több szempár szegeződött ránk.
- Az istenért, gyere már! - sziszegte alig hallhatóan Hanna, majd elrángatott az épület melletti kisebb sikátorba.
- Bocsi. - néztem először rá, aztán pedig a vonszolástól fájó csuklómra.
- Tudtam, hogy nem vagy normális. De hogy ennyire.. Mindegy. Szóval a hátsóajtó.. Végigmegyünk az épület mellett, aztán, ha minden igaz, lesz egy nagyobb ajtó, ami előtt ott áll a security. Ha rajtuk átjutunk, sima ügy.
- Biztos, hogy jó ötlet a paprikaspray? - vonakodtam.
- Nem. Ezért úgy gondoltam, hogy először megrebegtetem a szempilláimat, és ha nem jön be, akkor használom. - körvonalazta az új tervet.
- Remélem, hogy megússzuk a spray nélkül. Nem akarom, hogy bevigyenek a rendőrségre, vagy valami.
- Jaj, ne parázz már ennyire! - forgatta meg a szemeit, majd miután nem volt több mondanivalója, határozott, de ugyanakkor könnyed léptekkel elindult előre. Én hangtalanul követtem, majd mikor elértük azt a bizonyos ajtót, megtorpantam. Két kigyúrt, harminc-negyven körüli tag állt előttünk, rezzenéstelen arccal. Éreztem, hogy kemény menet lesz.
- Sziasztok, fiúk. - villantotta meg Hanna a legcsábosabb mosolyát. - Nem szeretnétek beengedni ezt a két lányt, hogy bulizzanak egyet? - lépett hozzájuk közelebb. A válasz egyszerű volt és határozott.
- Nem.
- Pedig higgyétek el, megérné. - tett még egy lépést előre.
- Kérem, hölgyem. Ne próbálkozzon feleslegesen. Úgysem fog sikerülni. És erőszakot se próbáljon meg alkalmazni, mert itt nem mi leszünk azok, akik rosszul járnak. - közölte a barna hajú őr, mire Hanna taktikát váltott.
- Biztos vagy te ebben? - kezdte az ujjait ropogtatni, ami már-már komikusnak hatott ebben a helyzetben. Nem gondoltam, hogy meg fogja ütni bármelyiküket is. És végül is, ha úgy nézzük, jól gondoltam. Helyette inkább rávetette magát a minket visszautasító kétajtós szekrényre. Először nem akartam hinni a szememnek, mikor egymásba gabalyodva gurultak a földön jobbra-balra. A másik biztonsági őrrel együtt mindketten lefagyva néztük a jelenetet.
- Öt dolcsit arra, hogy a barátnőd a kukában fogja végezni. - halászott elő a zsebéből némi papírpénzt a mellettem álló, szőkésbarna hajú pasi.
- Tartom. - vigyorodtam el.
- Egyébként Tom vagyok. - nyújtott kezet az újonnan szerzett ismerősöm.
- Faith. - ráztam meg a méretes tenyerét. - A barátnőmet, aki éppen.. szóval, aki éppen a haverod pólóját tépi eszeveszetten, Hanna-nak hívják. A nevében is bocsánat.
- Szerinted nem kéne szétszedni őket? - túrt bele a hajába Tom, majd a haverjához hasonlóan felszisszent, amint Hanna valósággal megszabadította az ellenfelét az esetleges gyereknemzési terveitől.
- De, azt hiszem. - válaszoltam, mire a beszélgetőpartnerem lassan odasétált hozzájuk, de mire odaért, mindketten kifeküdtek. Gyorsan odarohantam, hogy felsegítsem a barátnőmet. Nyöszörögve megfogta a kezem, majd nagy nehezen feltápászkodott.
- Basszus, Danny, összekócoltad a hajam- panaszkodott fújtatva Hanna, vélhetően a birkózópartnerének.
- Ismeritek egymást? - vontam fel a szemöldököm.
- Tudod, verekedés közben van ideje az embernek közelről tanulmányozni a másikat. Körülbelül két percbe telt rájönni, hogy ismerjük egymást. Faith, ő itt az én drágalátos apukám régi ismerőse, Danny. Danny, ő itt Faith, a legjobb barátnőm. - mutatott be minket egymásnak. - Danny apám beosztottja volt egy darabig, de nem jöttek ki túl jól. Tudod, a milliárdosok nem bírják az alsóbbrendűeket. De azt hiszem, ezt nem kell ecsetelnem. 

- Hello. - köszöntem zavartan. - De miért nem álltatok le, miután felismertétek egymást?
- Nyerni akartam. - közölte Hanna, legalább annyira természetesen, mintha azt mondaná, hogy elmegy a boltba kenyérét. Mi Tommal nem tudtunk mit mondani, úgyhogy miután sokáig bámultuk egymást némán, nem tudtunk mást csinálni, csak bárgyún vigyorogtunk egymásra.
- Hanna, baszd meg! Miattad nem lesznek gyerekeim.. - szólalt meg Danny.
- Így is van már három, nem?
- Négy. - helyesbített.
- Na látod! Elég az neked. - vigyorgott Hanna. - Viszont most, hogy már kellően megcibáltuk egymást, beengednél? - nézett rá bociszemekkel úgy, mintha az előző verekedés meg sem történt volna.
- Ha megígéred, hogy nem ugrasz rám még egyszer, be. - vigyorgott Danny.
- Köszi. - hálálkodtunk mindketten, mire nyílt az ajtó, mi pedig bent találtuk magunkat a klubban.
Minél beljebb haladtunk, annál sötétebb lett, és annál kevésbé hallottuk, amit a másik mondott.
- Tehát Danny apád gyárában dolgozott? Valahogy nem tudom elképzelni, ahogy gabonapelyhes dobozokat selejtez. - mondtam már lassan kiabálva.
- Pedig így volt. Még évekkel ezelőtt, mikor nem volt ennyire izmos. Mikor utoljára láttam, egy vézna, teljesen átlagos pasi volt. Ezért nem ismertem fel először. - jött a válasz, szintén kiabálva.
Már majdnem megsüketültünk, mire beértünk a bárpult mellé. Tele volt a hely, a tánctéren valósággal tapadtak egymáshoz az emberek. Már akkor eldöntöttem, nincs az az isten, hogy engem berángasson valaki táncolni. Legyen az egy diszkómajom, vagy egy F1 pilóta. Bár nem sok esélyt láttam rá, hogy bárki is megpróbálkozna ezzel, ami némileg nyugtalanított, ugyanis Hanna már két embert is visszautasított, mindössze három perc alatt.
- Faith.. az ott.. jézus.. - böködte a karomat Hanna, miközben az egyik asztalra meredt, ahol egy igen jókedvű társaság üldögélt.
- Mi? Jézus? Akkor gondolom azok ott mellette az apostolok.
- Jobbról a második. Szőke, kék szemű. - bámult továbbra is ugyanabba az irányba, mit sem törődve a megjegyzésemmel. Gyorsan vetettem a társaságra még egy pillantást. Jobbról a második. Amint megláttam, egyből megértettem. Volt szerencsém Hanna Forma-1-es újságát végiglapozni (kényszerített), úgyhogy nem esett nehezemre felismerni azt az aranyos német srácot a címlapról.
- Mire vársz? - löktem előre. Legalábbis próbáltam, de szinte szó szerint földbe gyökerezett a lába.
- De hát beszélget. És én nem aka.. - kezdett volna el kifogásokat sorolni, de félbeszakítottam.
- Nem azért intézted el odakint Danny tökeit, hogy utána megijedj Tőle. - mutattam a srácra. Valahogy megint sikerült túl feltűnően közölni a mondanivalómat, ezért újra érdeklődve figyeltek az ismeretlen szempárok. Nem zavartattam magam, helyette meglöktem Hannat, aki bukdácsolva ugyan, de legalább egy méterrel közelebb került a plátói szerelméhez. Nem tudom, hogy a srác szimplán csak megunta, hogy mindenki őket nézi, vagy érdekelte, hogy mi történt Hanna-val, de felállt az asztaltól, és mosolyogva a segítségére sietett. Hanna szó szerint rákvörös lett, ahogy a srác beszélni kezdett hozzá, majd látványos kézmozdulatokkal meginvitálta az asztalukhoz. Mielőtt elfogadta volna az ajánlatot, kérlelő tekintettel rám nézett, én pedig bólintottam, mire ő szívet formázott a kezeivel, és széles vigyorral leült a Rómeója mellé.
Miután nem tudtam mit csinálni, leültem a bárpulthoz, és rendeltem egy whiskyt. Unottan babráltam a kagylókból kirakott karkötőmmel, mikor hirtelen hatalmas csattanást hallottam a hátam mögül. Ijedten megpördültem, és amikor megláttam a zaj forrását, nem tudtam, hogy sírjak-e vagy nevessek. A táncparketten egy nagyon ismerős, kék ruhás lány feküdt, mellette a szőke sráccal. Nem tudtam mire vélni a jelenetet, úgyhogy felpattantam és odamentem megkérdezni, hogy mi történt.
- Jól vagytok? - érdeklődtem a már felkászálódó párostól.
- Persze. Csak Sebastiannal táncoltunk. Vagyis próbáltunk, de ráléptem a lábára, mire ő véletlenül belém rúgott, és zakóztunk egy nagyot. - magyarázkodott zavartan Hanna.
- Most meg kéne lepődnöm? - mosolyodtam el.
- Haha.. Egyébként, ha már itt tartunk.. Faith, ő itt Sebastian Vettel, lassan négyszeres Forma-1-es világbajnok. Sebastian, ő itt a legjobb barátnőm, Faith Russel. - informált mindkettőnket. Mosolyogva kezet ráztunk egymással, majd mielőtt még beállt volna a kínos csend, kérdezett tőlem valamit, de nem hallottam,  hogy mit, úgyhogy újra meg kellett kérdeznie.
- Nem ülsz oda mellénk? - üvöltötte már a fülembe az imént feltett kérdést, erőteljes német akcentussal.
- Ja, bocsi. Izé.. persze. - mosolyogtam, majd az asztaluk felé vettem az irányt, de csalódnom kellett, mert nem volt már több szabad szék.
- Heikki majd szorít neked helyet. Ugye, Heikki? - kérdezte Sebastian egy durván szőke sráctól.
- Hagyd csak, visszaülök az eddigi helyemre. - mondtam, mielőtt bárki bármit is csinálhatott volna.
- De Faith.. - nézett rám bociszemekkel Hanna.
- Vigyázz magadra. - utasítottam a barátnőmet, majd ellentmondást nem tűrve visszaballagtam a bárpulthoz.