Villámkérdés

Sziasztok! Szeretnék tőletek egy kis segítséget kérni. Egy ideje rágódom azon, hogy legyen-e +18-as rész. Mivel nekem nem sikerült dűlőre jutnom, tőletek várnám a választ.
A másik, amit szeretnék leírni, az az,  hogy mostantól ritkábban fogom hozni a részeket. Egyrészt azért, mert ha 2-3 naponta megosztom őket, akkor nagyon hamar a végére érünk. Másrészt pedig kíváncsi vagyok, hogy mennyire sikerül fenntartani az érdeklődést. Köszi, ha elolvastátok, várom a kommenteket. xx

10.

A könyvesboltba érve azonnal felcsillant a szemem. Meglepő módon, minden tele volt könyvekkel. A krimiktől kezdve a nyáltól csöpögő, romantikus regényekig minden volt a polcokon. Udvariasan köszöntem a pult mögött álldogáló idős férfinak, aki egyáltalán nem volt olyan lelkes, mint én, de nem igazán tudott lelombozni.
- Meddig akarsz itt mászkálni? - húzta el a száját Kimi.
- Órákig, napokig, hetekig. Nem is tudom. Szerinted be lehet költözni egy elhagyatott zugba? - kérdeztem csillogó szemekkel, mire az eladó morogni kezdett magában.
- Mit szólnál, ha megvenném a boltot? Nem kéne most végigjárnod az egészet, bármikor bejöhetnél.. - kezdte el sorolni a lehetőségeket a finn.
- Persze, aztán hallgathatnám életem végéig, hogy mi mindent megtettél értem, én meg milyen hálátlan dög vagyok. - kezdtem el sétálgatni a könyvkupacok között.
- Honnan veszed, hogy életed végéig ismerni fogsz? - jött utánam. Nem válaszoltam, helyette inkább felkaptam egy szimpatikus könyvet, majd olvasgatni kezdtem a hátlapját. Unalmas, tiszta klisé, szerelmes regény volt. Visszatettem a helyére, majd miután vagy húsz hasonlót átlapoztam, átmentem a krimirészlegre. Ott sem jutottam sokkal többre. Kimi némán lépkedett mögöttem, időnként vigyorogva horkantott egy-egy csiricsáré borítónál. Nem találtam semmi olyat, ami azonnal megtetszett volna, úgyhogy percekig csak csendben bámultam a polcokat, majd mikor meguntam, leültem az egyik kihelyezett asztalhoz.
- Ilyen gyorsan feladod? - vonta fel a szemöldökét Kimi.
- Érzem, hogy nem fogok semmi jót sem találni. Általában öt perc után szembejön velem valami, amibe szerelmes leszek, de most nem. - sóhajtottam.
- Ez érthető, mivel mögötted mentem végig. De ha szeretnéd, akkor felállok és szembejövök veled. - vigyorgott.
- Nem vagy vicces. - álltam fel, majd újra nekifutottam a keresésnek. Azonnal feltűnt, hogy valamit nagyon elfelejtettem. Szinte kiszúrta a szemem. Az emeletre vezető lépcső volt az. Amint megpillantottam, Kimi csalódottan sóhajtott.
- Reméltem, hogy nem veszed észre. - követett, miután én elindultam felfelé a kisebb csigalépcsőn. Odafent kétszer annyi könyv várt felfedezésre, mint a földszinten. Kimi elborzadva figyelte, ahogy rohangálok a polcok között. Sokkal eredményesebb volt a fenti keresgélés, mint a lenti. A kezembe akadt két olyan kötet, amit mindenképpen meg akartam venni, de nem volt nálam elég pénz, úgyhogy Kimitől kértem segítséget.
- Szerinted? - emeltem fel a két kötetet. Az egyik egy romantikus, szívszaggató szerelmes regény volt, amiket igazából bármennyire is utálom beismerni, szerettem olvasni. A másik pedig egy tipikus krimi volt, vértől tocsogó képekkel a borítóján. Semmiben nem különböztek a korábban átlapozott regényektől, mégis megfogtak valamiért.
- Szerintem legyen ez. - kapott le egy könyvet az egyik polcról. A címét elolvasva is azonnal elvörösödtem, hát még a borítótól.
- Haha. - motyogtam az ujjaimat tördelve.
- Most mi bajod a Káma Szútra csodáival? - vigyorgott.
- Csak nézz rá. - böktem rá az egymásba fonódó párra a borítón.
- Nem találok rajta semmi kivetnivalót. - vette szemügyre alaposan a fedelét. - Egyébként említettem már, hogy túl jó vagy?
- Mintha már mondtad volna. - emlékeztem vissza a szállodájában töltött délutánra.
- És nem akarsz rajta változtatni? - kérdezte.
- Nem. Vagyis..
- Vagyis?
- Nem tudom. Sosem voltam az a menő csaj. Ebből adódóan sosem volt lehetőségem "rossznak lenni". - mutattam a kezemmel idézőjelet az utolsó szavaknál.
- Ez nem népszerűség kérdése. Ha valaki rossz, az rossz. Teljesen mindegy, hogy mennyire népszerű.
- Akkor ezt buktam, mivel a cigin kívül semmi károsat nem tettem még.
- Ki mondta, hogy károsat kéne tenned? Szerinted a szerelem káros? - pillantott rám kérdőn.
- Ki beszélt itt szerelemről? - vontam fel a szemöldököm.
- A szexről volt szó, amit rossz, bűnös dolognak tartasz. Ehhez jön a szerelem, mert ha az ember szerelemből csinálja, az jó. Meg amúgy is, kurva jó dolog. - válaszolt.
- Hé, én nem tartom rossz dolognak. - tettem védekezőn magam elé a kezem. - Egyszerűen csak sosem volt lehetőségem rá, hogy kipróbáljam.
- Nem volt rá lehetőséged.. - horkant fel, ami engem iszonyatmód idegesített. Csendben visszaraktam a krimit a helyére, és siettem is kifizetni a romantikus könyvet. Az órámra pillantva meghökkentem. Este hét óra volt. A pályáról öt körül jöttünk el, az út kb. félóra volt. Sikerült másfél órát téblábolnom a boltban. Kimi némán követett, egészen a kocsijáig.
- És most? - érdeklődtem.
- Valószínűleg Hannaék még bele sem kezdtek a dologba. - fürkészte ő is a telefonja kijelzőjét. - Nem jössz át hozzám? - ajánlotta fel, miközben kinyitotta az autójq ajtaját.
- Ezt most úgy kérdezed, mintha lenne más választásom. - huppantam be az anyósülésre.
- Gondoltam udvarias leszek, de ha nem, akkor nem. - játszotta a sértődöttet, majd elforgatta a kulcsot, beindítva vele a kocsit. Húsz perc csendes kocsikázás után megérkeztünk az ismerős szállodához. Valahogy sosem sikerült egy-két szónál többet váltanunk egymással, mikor vezetett. Sietve szálltam ki a kocsiból, mivel kezdett hányingerem lenni az ülések és az illatosító bódító illatától. Mély lélegzetek kíséretében bementem az épületbe, miközben Kimi hangtalanul sétált mellettem. A portás dühösen mért végig, ahogy meglátott. Én is hasonlóan kedves pillantást vetettem rá. Miután alig hallhatóan elmondott engem mindennek, és megbeszélte magával, hogy egy szállodában akkor sem lehet pizzát rendelni, a lift felé vettem az irányt. Szerencsére nem kellett sokat várnunk, mindössze egy emelettel feljebb állt meg. A fémdobozba beszállva kicsit megkönnyebbültem. Féltem, hogy a portás megdob egy virágcseréppel idegében. Nem viccelek, tényleg erőteljesen tanulmányozta szegény növényeket. Éppen a második és harmadik emelet között voltunk, amikor az eddig szótlan Kimi megnyomta a stop gombot. Meghökkenve néztem rá. Ő csak lazán a lift falának támaszkodott, és figyelte a dühös arckifejezésemet.
- Mégis mi a szart csinálsz? - riadtam meg. Szörnyen féltem a liftben való utazástól, miután egyszer kiskoromban beragadtam. Egy ideje kinőttem ezt a rossz szokást, de a hirtelen megállástól a pulzusom a kelleténél magasabbra emelkedett. A finn válaszul a zsebében kezdett turkálni. Előhalászott belőle egy kulcsot, apró papírcetliket, zsebkendőket. Az összes a földön végezte. Addig folytatta a zsebében található cuccai selejtezését, ameddig egy apró, négyzet alakú valamit mutatott felém.
- Tudod, mi ez? - jött hozzám egy lépéssel közelebb.
- Ja, egy óvszer. - motyogtam elvörösödve. Nem mintha nem láttam volna óvszert korábban, de ebben a helyzetben eléggé kínos volt számomra.
- És tudod, hogy mire szokták használni, ugye? - lépett még egy lépést előre.
- Kimi, ne nézz már ennyire hülyének. - fontam össze magam előtt a karomat.
- Te mondtad, hogy te még sosem feküdtél le senkivel. - védekezett.
- Igen, és? Most mit akarsz csinálni? Megerőszakolsz? - röhögtem el magam kínomban.
- Én nem erőszakoskodom. Szóval?
- Szóval mi? - kérdeztem vissza.
- Akarod, vagy nem? - lépett még közelebb hozzám. Most már csak centik választottak el minket. Éreztem a mentolos leheletét az arcomon. Ilyen közelről még jobban nézett ki, ami már-már fizikai képtelenségnek bizonyult. Hirtelen nehezebben kezdtem venni a levegőt. Szürkéskék szemei kérdőn fürkészték az arcomat. Óvatosan végigmértem az arcát, majd mikor a tekintetem megállapodott a szemein, farkasszemet kezdtünk nézni. Soha senki nem volt azelőtt ilyen hatással rám. A szívem majdnem kiszakadt a helyéről, ahogy a kezét óvatosan a derekamra csúsztatta, az arca pedig közeledni kezdett az enyémhez. Néhány milliméter választotta el az ajkait a számtól, mikor a lift hirtelen rázkódni kezdett. Ijedten estem rá Kimi vállára, miközben a szerkezet elindult felfelé. Levegőért kapkodva támaszkodtam az egyik falhoz, aminek az egyik része teljesen be volt borítva tükörrel. Kimi idegesen csapott bele a faburkolatba, ameddig én lesokkolva figyeltem, ahogy egymás után elhagyjuk az emeleteket.

Még mindig nem új rész

Sziasztok! Nem, ez sem egy új rész. Ami azt illeti, nemrég nyitottunk Hanna-val egy személyes/kritikás/grafikás, egyszóval mindenes blogot, amit úgy gondoltam, hogy megosztanék itt is, annak reményében, hogy feliratkoztok. Ha érdekel titeket, akkor katt ide.
Ami a tizedik részt illeti, már készülőben van, de a tegnapi napom nagy részét elvette a másik oldallal való szerencsétlenkedést. De már alakul. Ennyit szerettem volna, szép napot!

Megint

Sziasztok! Mielőtt valaki azt hinné, nem egy új részt szeretnék posztolni. Aki figyelemmel követi a futamokat, az pontosan tudja, hogy Sebastian Vettel ma négyszeres világbajnok lett. Mivel én egyben Vettel drukker is vagyok, fontosnak érzem, hogy ha máshogy nem, legalább ilyen módon örülni és gratulálni tudjak neki. Szóval.. szép volt, Seb! ♥

09.

Sziasztok! Köszönöm a pipákat és a kommenteket, iszonyat jól esnek. Remélem, hogy ez a rész is legalább annyira tetszeni fog, mint az előzőek. Jó olvasást! :)

*****

Az összes pilóta elfoglalta a helyét a rajtrácson, mi pedig a már visszaérkező Hannaval izgultunk a boxban. Éppen feszültségoldóként játszottam a telefonomon, mikor egy ismeretlen, szőke hajú lány lépett mellém. A pólóján ott volt a Red Bull embléma, és a megannyi márkajelzés, ami azt jelentette, hogy csapattag.
- Te jársz Heikkivel? - nézett végig rajtam kicsit sem kedvesen.
- Egyrészt, neked is szia. Másrészt pedig nem. - válaszoltam én is ugyanolyan hangon.
- Remélem is. Nem illenél hozzá. Egy deszkának több melle van, mint neked. - mosolygott lesajnálóan, mire Hanna felvont szemöldökkel bámult rá.
- Már ne is haragudj, de ennyi plasztikkal magamon én meg sem szólalnék. - közölte Hanna.
- Nézd, megszólalt a királylány! - nevetett fel gúnyosan. - Mindig tudtam, hogy Sebastiannak szörnyű az ízlése. Na de, hogy ennyire.
- Te akartad. - kezdte Hanna feltűrni a pulcsija ujját.
- Ezt most te sem gondolod komolyan. Mellesleg ne reménykedj, hogy sokáig együtt lesztek. Ha Heikkit nem, akkor legalább őt megszerzem. - vigyorgott továbbra is a csaj, majd azzal a lendülettel otthagyott minket. Hannaval percekig bámultunk egymásra, amolyan "ez meg mi volt?" fejjel, majd mikor már nem bírtuk tovább, kitört belőlünk a röhögés.
- Jézusom. Ez a csaj teljesen őrült. - fogta Hanna a röhögéstől fájó hasát.
- Ha Heikkit nem, akkor legalább őt megszerzem. - utánoztam eltúlozva, mire még jobban nevetni kezdtünk.
- Egyébként ez ki volt? És hogy vették fel ide? - törölgettem a már könnyes szemem.
- Fogalmam sincs. De nagyon szórakoztató egy ember. - vigyorgott.
- Mindig kimaradok a vicces dolgokból? - jelent meg mellettünk Heikki. Valahogy tehetsége volt hozzá, hogy teljesen random pillanatokban megjelenjen a semmiből. Lazán átkarolt, mire mi Hannaval úgy néztünk össze, ahogy csak a legjobb barátnők tudnak.
- Úgy tűnik. - pillantottam fel rá. Elképesztő volt, hogy még ilyen előnytelen szögből is mennyire jól nézett ki. A még elképesztőbb pedig az volt, hogy voltaképpen semmilyen hatást nem gyakorolt rám. Alaposan megnéztem magamnak az arca minden egyes négyzetcentiméterét. Egyszerre sugárzott erőt és kedvességet. És mégis, időnként mennyire gyerekes tudott lenni.
- Jól vagy? - vonta fel a szemöldökét.
- Mi? Ja, aha. - dadogtam, mire Heikki önelégülten elmosolyodott. Bizonyára azt hitte, hogy elég mély hatást gyakorolt rám. Pedig nem.
- Hé, rajt van! - pislogott Hanna az egyik monitorra. Gyorsan rápillantottam. Hanna izgalmában lassan a haját tépte, ameddig én Kimit figyeltem. Nem rajtolt túl jól. Csalódottan sóhajtottam, ameddig Hanna és Heikki majdnem felrobbantak az izgalomtól.
- Mi a baj? - fürkészte az arcomat Heikki, amint észrevette, hogy nem vagyok túl vidám.
- Semmi, csak fáj kicsit a fejem. - hazudtam.
- Nem kérsz egy pohár vizet?
- Nem, köszi. Megleszek. - utasítottam vissza, majd fogtam magam, és leültem a földre. Egyrészt, mert lusta voltam állni, másrészt meg még hitelesebb is lett a rosszullétem. A futam további részét a falnak támaszkodva, törökülésben figyeltem. A kezdeti csalódottság fokozatosan elmúlt, és szinte kicsattantam az örömtől, mikor Kimi másodiknak ért célba.
- Nem megyünk ki a pódiumhoz? - kérdeztem izgatottan, mire Hanna is lázba jött. Heikki nem volt túl lelkes, ami igazából nem taglózott le annyira.
- Jössz vagy nem? - tettem fel harmadszorra, és egyben utoljára a kérdést.
- Megyek. - sóhajtott úgy, mintha hatalmas szívességet tenne.
- Ha nem akarsz, akkor ne gyere. - mondtam.
- Nem baj? - vakarta a homlokát.
- Nem, maradj csak. - mosolyodtam el. Heikki erőtlenül visszamosolygott, majd Hannaval sietve elindultunk a többi ember után. Tíz perc futkározás után végre megérkeztünk. Elég sokan voltak, ami nem igazán volt ínyemre. Ahogy a pilóták elfoglalták a helyüket, Hanna vigyorogva integetett a dobogó legfelső fokán álló Vettelnek, ő pedig hasonló vidámsággal az arcán intett vissza neki. Sebnek könnyek gyűltek a szemébe, mivel végre megnyerte a hazai futamot, aminek következtében Hanna is elérzékenyült. Kimi pókerarccal bámult előre, időnként beletúrt a hajába. Érdeklődve fürkésztem a leizzadt és kipirult arcát. Egyedül az apró kunkor a szája sarkában árulkodott arról, hogy észrevette magán a tekintetem. Ameddig lejátszották a győztes pilóta országának himnuszát, addig mi farkasszemet néztünk. Én vesztettem, mivel épphogy véget ért a Vettelnek szóló himnusz, Hanna zsepit kért tőlem. Átadták a versenyzőknek a díjakat, majd következhetett a pezsgőzés. Kimi mosolyogva kacsintott egyet, mire én megforgattam a szemeimet. A futástól még mindig köhögve figyeltem, ahogy Kimi először iszik a pezsgőből, csak aztán kezdi el locsolni. Már percek óta köhögtem, mikor erőteljesebben kezdett kaparni a torkom. Eddig a pillanatig nem tudtam, hogy az ember tud mosolyogva fulladozni. Mindenesetre nekem sikerült.
- Jól vagy? - tette a kezét a vállamra Hanna.
- Ja, persze. - krákogtam, majd vettem egy mély levegőt. Kimi felvont szemekkel nézte, ahogy levegőért kapkodva, vigyorral az arcomon nézek rá. Nem tudta eldönteni, hogy sírjon-e vagy nevessen. Nem csak ő volt ezzel így, mivel a pódium köré gyűlt emberek egy része is engem figyelt, és egy-két kamera lencséje is rám szegeződött. Próbáltam uralkodni magamon. A szívverésem a korábbinál lelassult, és a levegőt is lassabban kezdtem venni.
- Nincs itt semmi látnivaló. - közölte Hanna a minket bámuló emberekkel. Vállat vonva elfordultak, én pedig végre nyugodtan nézhettem Kimit, akit éppen interjúvoltak. Tíz perc múlva már oszlani kezdett a tömeg, és a versenyzők is eltűntek az emelvényről. Hannaval lassan visszasétáltunk a boxba. Úgy beszéltük meg, hogy amint lezajlik minden fontosabb esemény, ők hazamennek Sebbel, engem pedig kidobnak egy közeli könyvesboltba, ameddig ők otthon "kipihenik magukat".
- Biztos oké így? - kérdezte meg Hanna már vagy huszadszorra, mikor már a parkolónál voltunk, és Sebre vártunk a kocsija mellett.
- Igen, biztos oké. - sóhajtottam, majd hirtelen eszembe jutott valami. - Várjunk csak.. Te félsz! - jöttem rá nagy nehezen.
- Végre. Azt hittem, sosem esik le. - mondta megkönnyebbülten.
- De te nem.. Szóval nem volt már meg? - lepődtem meg.
- Hát, régen Tony-val úgy tűnt, hogy meglesz, de pont aznap este hagytam ott, mikor megtörtént volna. - mesélte. Így visszaemlékezve, elég feltűnő volt, hogy az a srác csak ki akarta használni. Minket ez persze nem érdekelt, mert ő volt az a tipikus menő srác, aki után minden lány olvadozott. Másodikban jöttek össze Hannaval, úgy tűnt, hogy jól megvannak. Mindenki irigykedett rájuk, arról azonban fogalmuk sem volt, hogy valójában mennyire utálták egymást. Hannanak elege volt belőle, hogy Tony mindig nyavalygott mindenért, Tony szerint pedig Hanna egy hajcsár volt, amiben lássuk be, van egy kis igazság. Hanna mindig is határozott lány volt, mindig tudta, mit akar. Rám ez egy ideig rémisztően hatott, később viszont egyre inkább kedveltem ezt a tulajdonságát.
- Tehát azt akarod mondani, hogy Seb lesz az első? Tud róla? - kezdtem kérdezősködni.
- Szóba került, úgyhogy tud róla. Megígérte, hogy óvatos lesz. Két napig folyamatosan azt mondogatta, hogy ha én nem akarom, akkor ő sem erőlteti. Az idegeimre ment. - forgatta meg a szemeit.
- És most csak ezért fekszel le vele? - tettem karba a kezem.
- Mi? Dehogy is. Én tényleg szeretném. Egyszerűen csak félek. Utálom ezt az érzést. - ült le gondterhelten a padkára.
- Nem túl korai? - vakartam a homlokomat.
- Nem hiszem. Minek halasztgassuk hónapokig? Mindketten felnőtt emberek vagyunk, és mindketten ugyanúgy szeretnénk. Tisztában vagyunk mindennel, megfelelően védeke.. - kezdte el sorolni a dolgokban való biztosságát, mire én félbeszakítottam.
- Oké, értem. Csak legyél ennyire biztos a magadban, és akkor minden oké lesz. - nyugtattam meg.
- Kösz. - mosolyodott el. Mivel már kezdett fájni a lábam, leültem mellé, előhalásztam a cigimet a táskámból, és meggyújtottam egy szálat. Percekig bámultam a szálló füstöt. Hanna unottan piszkálta a cipőfűzőjét, mikor ajtónyitódást hallottunk. Az épület ajtaján egyszerre lépett ki Kimi és Sebastian. Hannaval ugyanabban a pillanatban kaptuk fel a fejünket. Csillogó szemmel bámulni kezdtük őket, miközben egymásnak magyaráztak nevetve. Amint odaértek hozzánk, Hanna vigyorogva ugrott Seb nyakába, aki hosszan megcsókolta. Kimi időközben leült mellém, én pedig megkínáltam egy szál cigivel. Elvett egy szálat, majd én is kivettem még egyet, mivel a korábbit már elszívtam. Kiszedtem a gyújtót is a dobozból, amit Kimi azzal a lendülettel kivett a kezemből.
- Szívesen. - morogtam, próbálva artikulálni, de vigyáznom kellett, hogy a cigi ne essen ki a számból. Kimi várakozón tartotta a kezében a gyújtót. Óvatosan odahajoltam, vigyázva hogy a hajam ne gyulladjon fel. Mikor végre sikerült meggyújtani a nikotinos csodát, megkönnyebbülve szívtam bele.
- Borzalmasak vagytok. - nézett ránk szörnyülködve Seb.
- Legalább nem leszek ráncos és öreg, mikor meghalok tüdőrákban. - jelentettem ki. Hanna szemforgatva nézett először rám, aztán Kimire. Már éppen beállt volna a csend, mikor Seb megköszörülte a torkát.
- Mi az? - érdeklődtem.
- Mi lenne, ha Kimi veled tartana, és elvinne ő a könyvesboltba? - vetette fel. Tátogva még hozzátette, hogy "meglepetés", majd Hannara mutatott. Fogalmunk sem volt, de valami nyáltól csöpögő, iszonyat romantikus dolgot forgathatott a fejében. Kimivel összenéztünk, majd apró mosollyal a száján vállat vont.
- Tőlem oké. - egyezett bele, majd válaszképpen bólintottam. Seb hálásan eltátogott egy "köszi"-t, mire én egy aprót bólintottam.
- Akkor mehetünk? - kérdezte a német mosolyogva Hannatól.
- Persze. Sziasztok! - köszönt el Hanna, majd nyomott egy puszit Sebastian arcára, és beült az immár nyitott kocsiba.
- Seb! - kiáltottam utána, mikor már ő is beszállni készült.
- Igen? - pillantott rám kérdőn.
- Vigyázz rá! - utasítottam. - Ha sírva találom otthon.. - kezdtem volna szikrákat szórni a szememmel.
- Nyugi, rendben lesz. - kacsintott, majd egy köszönés kíséretében beült az autóba, és elhajtottak. Kimi még mindig a padkán ült, onnan figyelte az eseményeket.
- Könyvesbolt, mi? - vigyorodott el, mikor felállt, hogy elindulhassunk a kocsijához.
- Ja, olyasmi. - válaszoltam.
- És ők most dugnak?
- Nem mondhatok semmit.
- Tehát igen. - egyszerűsítette le. Bólintottam, majd próbáltam kinyitni Kimi autójának ajtaját, de későn tudatosult bennem, hogy a normális emberek be szokták zárni. A finn vigyorogva figyelte, ahogy majdnem kiszakítom az ajtót a helyéről, majd mikor megunta, kinyitotta. A kocsiba beülve megcsapott az a tipikus autóillatosító szag, amit mindig annyira gyűlöltem. Kimi beszállt mellém, majd valamit keresni kezdett.
- És te nem szeretnéd? - kíváncsiskodott, miközben a zsebében matatott.
- He? - értetlenkedtem.
- Úgy értem, dugni.
- Ne is próbálkozz. - figyelmeztettem.
- Elsőre is menni fog. - kacsintott, majd mikor végre befejezte a kutakodást, elindultunk.

08.

- Várjunk csak.. - bámult töprengve maga elé a lány. - Megvan! - vigyorgott, mire mi Heikkivel kérdőn néztünk egymásra, aztán pedig ismét rá.

- Mi az? - vontam fel a szemöldököm.

- Te Kimi barátnője vagy, te pedig Vettel személyi edzője! - mutatott először rám, aztán Heikkire.

- He? - néztem továbbra is értetlenül.

- Kaphatok egy autogramot? - visongott idétlenül.

- De én nem vagyok Kimi barátnője. - háborodtam fel.

- Ó, igen? Akkor miért van rajtad a pólója? - mutatott az általa említett ruhadarabra, amiről teljesen megfeledkeztem. Idegesen felszisszentem, amit ő is észrevett.

- Vagy talán szakítottatok? - szomorodott el.

- Mi? Mi van? Mi soha nem is jártunk. - tiltakoztam.

- Akkor miért voltatok reggel együtt? - tette fel a következő kérdést.

- Ezt én is szeretném tudni. - morgolódott Heikki, mire én a könyökömmel oldalba böktem, ő pedig fájdalmában felszisszent.

- Ú, akkor te most Heikkivel is jársz? - csillant fel valami a lány szemében. Válaszul elvettem a kajával teli tálcát, és sietve megindultam a legtávolabbi asztalhoz. Idegesen levágódtam az egyik székre, majd csámcsogva enni kezdtem. Heikki végig engem figyelt, miközben a salátáját turkálta undorodva.
- Megnyugodtál? - kérdezte, miután a számat megtörölve hátradőltem a székben.
- Nem. Mi a szar volt ez? - fakadtam ki.
- Nem tudom, de nem kéne ennyire kiakadnod.
- Nem-e? Egy ismeretlen kezdett el faggatni a kapcsolataimról, miközben valójában semmilyen szerelmi életem nincsen. Csak egyszer halljam meg ezt máshonnan, esküszöm, hogy.. - emeltem fel a hangomat.
- Esküszöl, hogy mi?
- Várj, még keresem a megfelelő szavakat. - emeltem fel a mutatóujjam.
- Csak nyugodtan. - mosolygott, ami engem felettébb idegesített.
- Téged nem zavar? - néztem rá kérdőn.
- Nem értem, hogy miért kéne zavarnia az, hogy a barátnőmnek néznek. - válaszolt.
- Ó, hogy úgy. Akkor majd te magyarázod el ezt az egész szerelmi háromszöges dolgot Kiminek. - sziszegtem.
- Nem hiszem, hogy annyit kéne magyarázkodni. - jelentette ki.
Miután nem láttam értelmét annak, hogy folytassuk a beszélgetés, gyorsan elkértem sms-ben Hannatól a szállodánk címét, majd megkértem Heikkit, hogy vigyen haza. És itt be is fejeződött a kettőnk közötti kommunikáció. Mikor hazaértem, Hanna érdeklődve méregetett, ahogy az erkélyen ültem, és cigiztem.
- Tehát az a csaj azt hiszi, hogy te most egyszerre jársz Kimivel is meg Heikkivel is? - vázolta fel a helyzetet.
- Ja, valami olyasmi.
- És, mennyi belőle az igazság? - kezdett faggatózni.
- Semennyi. Vagyis..
- Vagyis?
- Nem tudom, Hanna. Nem tudom. Kedvelem Heikkit, bár az egészségmániája az őrületbe kerget. És időnként olyan, mint egy óvodás.
- És Kimi?
- Mi van vele? - kérdeztem vissza.
- Ne mondd, hogy nem jön be. Egyébként jó a pólód. - kacsintott rám vigyorogva Hanna.
- Esküszöm, hogyha nem kéne visszaadnom Kiminek, elégetném. - sóhajtottam fel.
- Ne parázz már, nem lesz semmi baj. - nyugtatgatott.
- Mikor is hallottam ezt utoljára? - vakartam az állam töprengve, felidézve az évekkel korábban történt dolgokat. Éppen nyári táborban voltunk Hannaval, mikor neki az éjszaka közepén kedve támadt sétálni. Természetesen elrángatott magával. A közelben volt egy menhely, ahová másnap el szerettünk volna menni. Hanna kitalálta, hogy ő nem akarja megvárni a másnapot. Csak annyi volt a bökkenő, hogy hajnali három volt. Ez persze nem akadályozott meg minket abban, hogy bemásszunk a kerítésen. Hannanak megesett a szíve az egyik kiskutyán, és kitalálta, hogy visszaviszi a táborba. Csak azzal nem számoltunk, hogy a kutya, nos.. nem volt teljesen egészséges.
- Nem tehetek róla, nem tudtam, hogy veszett. - mentegetőzött.
- Mit hittél, hogy mi az a fehér a szája körül? Tejszínhab? - vigyorogtam.
- Fehér a szája körül, mi? - húzta fel a szemöldökét sokat sejtetőn, mire én megforgattam a szemeimet.
- Egyébként Sebbel minden oké? - érdeklődtem.
- Aha.
- Furcsa, mi?
- Ja, eléggé. Meglepő, hogy milyen jól megvagyunk egymással. Tudod, olyan ez, mint a romantikus filmekben. Meglátjuk egymást, első látásra szerelem, aztán annyi. De valahogy mégis más. - bámult ki az utcára.
- Igazán mélyenszántó gondolatok. - jegyeztem meg, miközben a cigiből felszálló apró füstgomolyokat figyeltem. Valahogy mindig megnyugtatott a szálló füst látványa.
- Na jó, én bemegyek. - állt fel Hanna, majd mivel nem akartam egyedül menni, követtem.

Másnap délelőtt álmosan trappoltam be az egyik Lotus boxba.
- Kösz. - hajítottam Kimi kezébe az előző nap kölcsönkért pólót.
- Kimosni ki fogja? - lengette meg előttem. A hangján érződött, hogy ő is nemrég kelt fel.
- Ne haragudj, hogy mi nem luxuslakosztályt bérlünk. Legközelebb ígérem, hogy csak olyan szobát fogok kivenni, ahol van mosógép. - mondtam egy ásítás kíséretében.
- Igazán megérdemelnék egy kis törődést. - játszotta a sértődöttet, mire kénytelen voltam elmosolyodni.
- Csak egy kicsit kéne törődnöm veled, a következő kérdésed az lenne, hogy mennyi a tarifa.
- Én egyáltalán nem gondoltam ilyesmire, de most hogy mondod, öt dolcsiért mit csinálsz? - vigyorgott.
- Hagyok egy piros kéznyomot az arcodon.
- Szado-mazo, mi? - szívta a véremet továbbra is. Furcsamód ő volt az egyetlen, akitől el tudtam viselni az ilyen megjegyzéseket. Sőt mi több, élveztem is. Nem tehettem róla. A többnyire mindig kócos, szőke haja, és a szemei úgy hatottak rám, mintha bowling golyóval vágtak volna fejbe.
- Csak szeretnéd. - próbáltam visszavágni, mire ő kacsintott egyet.
Hirtelen nem várt vendég érkezett a boxba. Kérdőn pillantottam Hannara, aki óvatosan lépegetett befelé, próbálva kikerülni a szerelőket.
- Faith. - piszkálta idegesen a körmeit, miközben az egyik kezét a háta mögött tartotta. Azonnal tudtam, hogy valami baj van.
- Mi történt? - kezdtem faggatni.
- Ennek nagyon nem fogsz örülni.. - motyogta, majd előhúzta a háta mögül a kezét, és felém nyújtott egy újságnak kinéző papírt. Gyorsan kikaptam a kezéből, majd mikor megláttam a címlapot, rögtön megértettem.
- Te most kibaszottul szórakozol velem. - tanulmányoztam idegesen a címlapot.
- Mi az? - vonta fel a szemöldökét Kimi, mire én a kezébe nyomtam az újságot. Hümmögött egy sort, majd visszaadta nekem.
- Ennyi? - lepődtem meg.
- Ennyi. - válaszolt tömören. Nem bírtam ki, hogy ne vessek rá még egy pillantást. Két kép volt rajta, mind a kettőn én voltam, csak az egyiken Kimivel, a másikon meg Heikkivel. A lap tetején a következő állt: "Szerelmi háromszög a Forma-1-ben". Alatta kisebb betűkkel azt taglalták, hogy vajon kit választok. A "Jégembert", vagy a "Kisfiúsan jóképű személyi edzőt".
- Na, kit választasz? - kérdezte Kimi felfelé kunkorodó szájjal.
- Nem vicces. - tettem karba a kezem. - Egyébként meg ne reménykedj.
- Én soha. - emelte maga elé a kezeit.
- Látom.. Mindegy, megyek és hagylak dolgozni. Csak vigyázz, nehogy megerőltesd magad! - utaltam a nem túl aktív munkavégzésére.
- Próbálok nem elaludni a kocsiban. - tett ígéretet, miközben már majdnem elhagytam a boxot. Hanna csendben lépkedett mellettem.
- Rólatok miért nem írnak sehol? - fürkésztem az aszfaltot.
- Írnak. De nem érdekli különösebben egyikünket sem. Valahol azt is írták, hogy rákos vagyok. Szörnyen szórakoztatók ezek a cikkek.
- Majd támogatlak az adóm egy százalékával, oké? - ajánlottam fel.
- Na, ez csúnya volt. - utalt a rákos gyerekek segítésére létrehozott alapítványokra.
- Csak egy kicsit. És én még újságíró akartam lenni.. - sóhajtottam.
- Sosem késő. Ráadásul neked bennfentes információid is vannak. - kacsintott, mire elmosolyodtam.
A Red Bullosok már serényen dolgoztak a boxban, mikor beértünk. Néhány szerelő kerekeket gurított egyik helyről a másikra, mások elmélyedve tanulmányozták a kinyomtatott adatokat. Nem igazán találtam a helyem a sok futkározó, dolgát intéző ember között, úgyhogy egy csendesebb sarokba telepedtem le, ahol nemigen volt mozgás. Hanna időközben megkereste Sebastiant, úgyhogy egyedül voltam. Éppen a telefonom nyomkodtam idegesen, amiért nem töltött be semmit, mikor valami megköszörülte a torkát mellettem.
- Szia. - pillantottam fel a mellettem álló szőke srácra.
- Szevasz. - köszönt flegmám.
- Szevasz? Ki vagy te, a zsémbes szomszédbácsi? - vontam fel a szemöldököm.
- Szerelmi háromszög, mi? - horkant fel.
- Most mit vagy így meglepődve? Tegnap ott voltál a mekiben. Azt is tudod, hogy miért voltam Kiminél. - tettem zsebre a telefonomat. Heikki megadóan sóhajtott.
- Jó, tudom. De akkor is. - dünnyögte.
- Szörnyű vagy. - közöltem, majd elmosolyodtam. Nem tudom, hogy azért, mert megsajnáltam, vagy csak szimplán jól szórakoztam rajta. Mindenesetre egyre nagyobb lett a vigyor az arcomon. Heikki értetlenül nézett rám, mire én gyorsan letöröltem az arcomról a mosolyt.
- Te pedig ijesztő. - vizsgálta az arcomat, mint valami pszichológus a pácienséét.
- Hé, Heikki! Gyere, dolgod van! - kiáltott rá a csapatfőnök.
- Mindjárt. - szólt vissza, majd nyomott egy puszit az arcomra és otthagyott. Lefagyva álltam, földbe gyökerezett lábbal. Egy-két női csapattag irigykedve nézett rám. Volt, aki valósággal megölt a tekintetével. De nem bámészkodhattak sokáig, mivel negyed órán belül kezdődött a verseny.

Díj

Először is szeretném megköszönni Hanna-nak a díjat. Másodszor pedig.. Hmm. Nincs másodszor, mindegy.

Szabályok:

- Írj magadról 11 dolgot

- Válaszolj a kérdésekre

- Tegyél fel 11 kérdést

- Küldd el 11 embernek

11 dolog rólam:

- Nem találom önmagam.

- Szeretek mélyenszántó gondolatokat elszórni, mikor magamat kell jellemezni, heha.

- Gyűjtöm az energiaitalos dobozokat. Vagyis inkább csak felhalmozódnak, mivel nincs szívem kidobni őket.

- Utálom a rózsaszínt és azt a tipikus "melegítőgatyakéket".

- Néha túlzottan egoista vagyok.

- 3-4 hónapja élénkvörösre festetem a hajam.

- Szokásom manipulálni embereket, akaratlanul is.

- Fogalmam sincs, hogy mi lesz velem később.

- Évente egyszer van egy-két hónap, amikor folyamatosan le vagyok törve, és itthon sírdogálok. (kínos információ lvl 4832984932478kjhuizw3247)

- Jó tanuló vagyok.

- Gyűlölöm a nutellát.

Kérdezz-felelek:

1. Milyen témájú blogokat olvasol leginkább?
- Az a helyzet, hogy nagyon kevés blogot olvasok, aminek megvan az oka. Többnyire F1-el kapcsolatos történeteket olvasgatok, de azt sem nagyon. Leginkább azért, mert félek, hogy akaratlanul is ugyan, de átveszek egy-két elemet egy másik történetből, azt meg ugye senki sem szeretné.
2. Írtál már novellát?
- Írtam. Nem akarod tudni.
3. Először leírod valahová a gondolataidat a bloggal kapcsolatban, vagy egyből begépeled a Bloggerbe?
- Te is nagyon jól tudod, hogy rohadt lusta vagyok nyolcféle helyre leírni és utána bemásolni, úgyhogy mindig  egyből begépelem.
4. Milyen színű a hajad?
- Élénkvörös.
5. Ki a példaképed?
- Sokáig (2-3 hónapig) azt vallottam, hogy John Lennon a példaképem, de aztán rájöttem, hogy annak ellenére, hogy nagyon szeretem, és tisztelem, sosem volt igazán a példaképem. Igazából soha nem volt egyetlen olyan személy sem, akinek a munkássága akkora hatással lett volna rám, hogy a példaképemnek mondhassam. Egyébként sem menne nekem ez a "kövessünk másokat" dolog, megyek inkább a magam feje után.
6. Kedvenc dalod?
- Pákó - Megy a gőzős. Oké, komolyra fordítva a szót, nem tudom. Az a baj, hogy a hangulatingadozásaimmal együtt változik az éppen aktuális kedvencem is.
7. Design alapján meg szoktál ítélni blogokat?
- Nem akarok hazudni, úgyhogy igen. De csak egy bizonyos mértékben. Nem azt várom, hogy az adott blogger Photoshop-mester legyen, de számomra undorító, mikor úgy néz ki egy blog, mintha lehányta volna egy szivárvány. Megértem én, hogy minden hepi, laza, meg fasza, de könyörgöm. Nézzen már ki valahogy az oldal..
8. "Szenvedsz" valamilyen mániában?
- Ó, de még mennyiben. Holnap reggelig sorolhatnám őket. Tudod nagyon jól, hogy régóta elért a Beatlesmánia. Meg horrorjátékfüggő is vagyok, bár azt többnyire csak nézni szoktam. És persze Kimitől/Sebtől/az összes kedvenc hírességemtől is ilyesféle mániában/lázban szenvedek.
10. Volt már olyan, hogy nem tetszett a barátnőd blogja, de csak azért, hogy ne bántsd meg, azt mondtad, hogy tetszik neked?
- Hmm, ha jobban belegondolok, ilyen még nem volt. Persze, volt már olyan, hogy mondjuk kicsit elnézőbb voltam, tekintettel arra, hogy nagyon-nagyon-nagyon kezdő írópalántáról volt szó. De alapjában véve mindig őszinte vagyok.
11. Mi a véleményed a blogomról? :)
- Szeretemimádom. Nem tudom jobban kifejezni magam, bocsi.

És itt be is fejeződik ez a díjas dolog, mivel alig olvasok más blogokat, és az íróikat meg nem akarom leterhelni a hülye kérdéseimmel. Meg amúgy is, mire vannak a szabályok, ha nem arra, hogy megszegjük őket? c:

07.

Hogy őszinte legyek, semmi kedvem nem volt Heikkivel randizni. Örülnöm kellett volna, hogy elhívott, mivel igen ritka eseménynek számított az életemben az ilyesmi. Valahogy mégsem voltam boldog.
- Mi a baj? - kérdezte Heikki, mikor már a kocsijában ültünk.
- Semmi. - varázsoltam műmosolyt az arcomra. - Na, és hova megyünk?
- Mit szólnál egy klubhoz? - vetette fel. Nem igazán villanyozott fel az ötlet, tekintve, hogy legutóbb sem élveztem annyira.
- Mi lenne, ha szimplán csak sétálnánk? - javasoltam.
- Mi a bajod a klubokkal? - nézett sértődötten.
- Semmi, egyszerűen csak nincs kedvem hozzá. Szóval, séta?
- Legyen. - sóhajtott fel, majd megbékülve a helyzettel, elmosolyodott. Erőtlenül visszamosolyogtam, mire ő gázt adott, és elindultunk. Fogalmam sem volt, hogy hová visz. Útközben megfordult a fejemben, hogy mégsem tetszik neki az ötletem, és mégis elvisz egy szórakozóhelyre, de szerencsémre nem így tett. Úgy húsz perc csendes kocsikázás után leparkolt egy fás területen, én pedig lehúztam az ablakot, hogy végre levegőhöz jussak. Nem bírtam a sokáig tartó autóban ülést, mert mindig elkapott a hányinger, útközben pedig nem akartam lehúzni az ablakot, mert egyrészt összeborzolta volna a már amúgy is szénaboglyára hasonlító hajamat, másrészt meg a mellettem ülőt sem akartam zavarni.
- Nem szállunk ki? - érdeklődtem.
- Először had kérdezzek valamit. - húzta le Heikki is az ablakot.
- Rajta. - bámultam a tájat.
- Mit kerestél tegnap Kiminél? - kérdezte cseppet sem kedves hangon. Meglepődtem a kérdésen. Egyrészt azért, mert egy szóval sem említettem neki. Bár igaz, hogy a Lotusos pólómból, és abból, hogy Kimivel érkeztem meg a pályára, nem volt nehéz kitalálni. Másrészt pedig meghökkentett a hangsúly, amivel feltette a kérdést.
- Tegnap, miután otthagytatok, és Hanna nem vette fel a telefont, felajánlotta, hogy aludjak a szállodában, ahol megszáll a hétvégén. Egyébként meg miért érdekel? - vontam kérdőre ugyanolyan hangsúllyal, mint ő engem.
- Csak kérdeztem. - bámult ki az ablakon, mire én nem igazán tudtam mit mondani, úgyhogy kiszálltam a kocsiból, és sétálni kezdtem. A levegő kicsit nyirkos volt a közeledő esőtől. Fák zöldelltek a járda két szélén. Körülbelül tíz méterenként el volt helyezve egy-egy pad, én pedig a számomra legszimpatikusabbra leültem. Rozoga, elhanyagolt pad volt, mégis nagyon kényelmes. Előhalásztam a zsebemből a hőn szeretett Marlboros dobozomat, majd kivettem egy szálat, és meggyújtottam. Percekkel később már Heikki is ott ült mellettem, némán, miközben hallgattuk a szél susogását a levelek között. Kérdően felé nyújtottam a dobozt, mire ő kivette belőle a gyújtót, egy szálat, majd ő is rágyújtott.
- Ne haragudj, de eléggé megkedveltelek. Kimi meg, tudod.. Mindent megdug, ami mozog. - tette tarkóra a kezét, miközben felfelé bámult.
- Érdekes, engem nem dugott meg, pedig ha minden igaz, akkor mozgok. - vizsgáltam a bakancsom orrát.
- Béke? - nyújtotta felém a kisujját, mintha csak az óvodában lennénk, és én elvettem volna tőle a pudingját.
- Béke. - ráztam meg az ujját, elmosolyodva a saját gyerekességünkön. - Egyébként alig tudok rólad valamit. - közöltem a nyilvánvaló dolgot, mire ő mesélni kezdett. Mesélt a gyerekkoráról, a szüleiről, az életéről. Valójában szinte mindenről. Órákig ültünk azon a padon, és a kezdeti kedvetlenség helyét átvette a jókedv, és az öröm. Időközben elfogyott az egész doboz cigi, aminek köszönhetően kicsit émelyegtem.
- Jól vagy? - érdeklődött Heikki, mikor imbolyogva lépegetni kezdtem előre.
- Persze, csak nem tesz jót egyhuzamban ennyi kátrány a tüdőmnek. - válaszoltam, majd mikor majdnem elestem, a segítségemre sietett.
- Köszi. - hálálkodtam.
- Semmiség. Kimi most biztos rajtad röhögne. - motyogta.
- Tessék? - vontam fel a szemöldököm.
- Most mondd, hogy nincs igazam. - háborodott fel, voltaképpen a semmin.
- Nincs igazad. - jelentettem ki ellentmondást nem tűrően.
- Nem tudom, hogy mit eszel rajta.
- Mi van? - akadtam ki.
- Látom ám, hogyan nézel rá. Teljesen máshogy, mint rám. Akárhányszor megjelenik a közeledben, te nyálcsorgatva bámulod.
- Könyörgöm, Heikki. Ne legyél már ennyire gyerekes! Nem nézek rá sehogy. És ne sértődj meg, de rád sem. Ne érts félre, kedvellek, de alig ismerlek, te meg már teljesen féltékeny vagy Kimire. - emeltem fel a hangom.
- Ne haragudj. - kért bocsánatot dünnyögve, aznap más másodszor. Egyszerre dühített, és egyszerre sajnáltam.
- Nem haragszom, egyszerűen csak furcsállom, hogy kiakadsz a semmin. Sajnálom. - néztem rá bocsánatkérően, mire ő biztatóan elmosolyodott, és átkarolt. A pulzusom a kelleténél magasabbra emelkedett. Nem tudom, hogy azért, mert Heikki olyan közel húzott magához, vagy egyszerűen csak azért, mert életemben talán először közeledett valaki hozzám. Mindenesetre eléggé zavarban voltam. Heikki úgy tűnt, hogy élvezte a helyzetet. Csendben lépkedtünk tovább, vissza a kocsihoz. Heikki kinyitotta nekem az ajtót, én pedig lehuppantam az anyósülésre, majd ő is beült mellém.
- És, most hova? - babráltam a Kimitől kapott pólóm aljával.
- Hát, ami az illeti, én rohadt éhes vagyok. - simogatta meg a hasát.
- Meki?
- Persze. Tudod te, hogy mennyi a valódi hústartalma annak a hamburgernek, amit ott árulnak?
- Nem, és nem is akarom tudni. - jelentettem ki.
- Salátabár? - csillant fel a szeme.
- Nem vagyok kecske. - tettem karba a kezem.
- Nehéz eset vagy. - sóhajtott fel.
- Akkor mi lesz? Meki? - próbálkoztam be még egyszer.
- Legyen. - adta be végül a derekát.
Az az igazság, hogy szörnyen különböztünk Heikkivel. Ő sportos volt, fitt, egészséges, én meg vézna, lusta, és egészségtelen. Igazából meglepett, hogy korábban elfogadta a cigit. Talán ezzel próbálta kompenzálni a túlzott egészségmániáját. Pedig szerintem kellemesebb elhízni a zsíros kajáktól, mint meghalni mondjuk tüdőrákban. Bár ami engem illet, meg szem szólalhatnék, tekintve, hogy évente egyszer, ha zöldségek közelébe mentem.
A mekibe érve megcsapott az a tipikus hamburger illat, amitől mindig annyira éhes lettem, akárhányszor elhaladtam egy-egy ilyen kajálda mellett. Heikki elborzadva nézte, ahogy egy túlsúlyos kisgyerek már a második Big Mac-et majszolta egyhuzamban.
- Ez lenne a jövő nemzedéke. - mutatott körbe. A megjegyzése kicsit túl hangosra sikeredett, legalábbis a halk morgolódás, és az őt fejbetaláló sült krumpli ezt sejtette. Kuncogni kezdtem, ahogy a hajából próbálta kiszedni a krumplit.
- Köszi az együttérzést. - motyogta ingerülten.
- Ha látnád magad, hidd el, neked is röhögnöd kéne. - vigyorogtam, mire ő szemforgatva túrta át még  egyszer utoljára a haját, kajacafatokat keresve.
- Ugye kijött az összes? - pillantott rám kérdőn, mire én bólintottam.
Időközben sikerült beállnunk a sorba, én pedig döntésképtelenné váltam. Jobbnál jobbnak kinéző menük sorakoztak a kijelzőkön.
- Szerintem én egy McRoyal menüt eszem. - állapodtam meg végül a baconös csoda mellett, pont jókor, mivel végre mi jöttünk a sorban.
- Sziasztok, mit adhatok? - kérdezte műmosollyal, mekis sapkával a fején a pult mögött álló lány.
- Van valamilyen salátátok? - rágta a szája szélét Heikki.
- Persze, csirkesaláta? - mutatott a pultra kihelyezett mintatermékre.
- Ja, az jó lesz. Akkor egy csirkesaláta, meg egy McRoyal menü. - mondta Heikki, mire a lány beütötte a gépbe, és elkérte a pénzt. Heikki egyedül akarta kifizetni, de könyörögtem, hogy hagy fizessem ki a saját részemet. Bár igaz, ami igaz, pénzügyileg már korántsem álltam olyan jól, mint szerettem volna.
- Nem. - utasította el a felé nyújtott papírpénzt.
- De igen. - erőszakoltam bele a kezébe, mire az eladó lány furcsán nézett ránk. Bár mint később kiderült, egyáltalán nem emiatt az akcióm miatt.

06.

Sziasztok! Köszönöm a pozitív visszajelzéseket, igazán jól esnek. Úgy döntöttem, hogy minden részt egy komment után hozok csak, mivel nagyon fontos nekem a véleményetek. Szerintem igazán nem nagy kérés. Köszönöm, ha megteszitek. Jó olvasást! :)

*****

- Hé.. - böködtem kómásan másnap reggel Kimi vállát. Válaszul csak egy erőtlen nyöszörgést kaptam, mire én erősebben kezdtem nyomkodni.

- Mi van már? - kérdezte a szokásosnál is rekedtebb hangon.

- Nem kéne felkelned? Ha nem tűnt volna fel, időmérő lesz ma. - emlékeztettem a munkájára.

- Hány óra van? - mászott ki az ágyból. Meglepett az elém táruló látvány. Egy szál boxerben matatott az éjjeliszekrényen.

- Ugye nem.. szóval nem történt semmi éjjel? - utaltam a ruhabeli hiányosságaira, illetve a korábbi kisebb részegségemre.

- Azon kívül, hogy hajnali háromkor felkeltél, és mentél egy kört a szobában, nem. Nem történt semmi.

- Micsoda? - lepődtem meg.

- Mondhattad volna, hogy alvajáró vagy. Ha tudom, már rég pórázt kötöttem volna rád. Vagy az ágyhoz bilincseltelek volna. - mondta, mire nekem teljesen más jellegű dolgok jutottak eszembe. Az arcom eléggé kipirulhatott, mivel Kimi perceken keresztül csak vigyorgott, miközben nekem egyre jobban égett a fejem.
- Tudod, ha meg akartalak volna dugni, akkor nem szenvedtem volna a bilincsekkel. Amúgy sem hiszem, hogy annyira ellenkeztél volna. - közölte önelégülten.
- Álmodj, királylány! - forgattam a szemeimet, még mindig vörös fejjel.
- Csak idő kérdése, és nem álom lesz. - kacsintott. - Egyébként siess, mert félóra, és indulnunk kell. Így is késésben vagyunk.
- Ha késésben vagyunk, akkor miért csak félóra múlva indulunk? - húztam fel a szemöldököm.
- Lusta vagyok a kapkodáshoz. - ásított hatalmasat, mire én feltápászkodtam, és a fürdőszoba felé vettem az irányt. Gyorsan megmosakodtam, kifésültem a hajam, és éppen vettem volna fel az előző napi pólómat, mikor rájöttem, hogy szörnyen beleizzadtam.
- Öhm.. Tudnál adni még egy pólót? A tegnapi felsőmben akartam menni, de eléggé büdös. - néztem bociszemekkel Kimire, aki a hálószobában pakolászott.
- Szörnyű vagy. - sóhajtott, majd lazán a kezembe hajított egy Lotus emblémával ellátott pólót.
- Neked nem kell? - vizsgáltam érdeklődve a ruhadarabot.
- Van vagy ezer ilyen.
- Ja, köszi. - néztem rá hálásan, majd gyorsan visszamentem a fürdőbe, és felvettem.
Már felöltözve álltam az ajtóban, mikor Kimi unottan kicaplatott a fürdőszobából. Elképesztően nézett ki még ilyen kómásan is. Bár ő nap egyik felében mindig kómás volt, tehát ez nem meglepő. A kócos szőke haja, és a behatárolhatatlan, leginkább szürkéskékre emlékeztető szeme szép összhatást keltett a világos bőrével.
- Sokáig bámulsz még, vagy esetleg indulhatunk? - lépett az ajtóhoz, hogy kinyissa a zárat. Vettem egy nagy levegőt, majd követtem Kimit, aki már kilépett a folyosóra.

A pályára érve az első gondolatom az volt, hogy megint elfelejtettem füldugót hozni. A második pedig az, hogy gyűlölöm, ha fényképeznek. Ahogy kiszálltunk a kocsiból, rögtön fotósok hada támadott meg minket. Kimit láthatóan nem érdekelte, én pedig próbáltam úgy tenni, mintha teljesen természetes lenne, hogy a lehető legelőnytelenebb szögekből fényképeznek.
- Te hogy tudod ezt elviselni? - kérdeztem, miután Kimi elkísért a boxokhoz.
- Hogy őszinte legyek, hidegen hagy. - válaszolt.
- Csak tudnám, hogy hogy csinálod.. Mindegy, megyek és megkeresem Hannaékat, te meg menj, mert lekésed az időmérőt. - löktem meg a vállát, majd hátat fordítottam, és elindultam a vörös bikák boxa felé.
- Faith! - ugrott a nyakamba a legjobb barátnőm, ahogy beértem a Vettel feliratú boxba. - Ne haragudj a tegnapiért, tényleg. - nézett rám bocsánatkérően.
- Mondtam már, hogy semmi baj. - mosolyogtam, miközben Hanna valóssággal megfojtott. A szemem sarkából láttam közeledni Sebastiant, akinek szintén mosolyogva integettem.
- Esküszöm, ha így folytatod, nyomkövetőt fogok a bőröd alá ültetni. - ért oda hozzánk a német.
- Annyira azért még nem vagyok gáz.
- Hát.. - húzta el a száját Hanna, mire Seb kuncogni kezdett.
- Köszi, tényleg. - játszottam a sértődöttet, de néhány másodperc múlva már nekem is fülig ért a szám.
- Mi ilyen vicces? - lépett oda mellénk Heikki, aki fogalmam sincs, hogy honnan a fenéből jöhetett.
- Faith szerencsétlenkedése. - felelt Hanna.
- Ja, tényleg. Tegnap meglett a táskád? - érdeklődött Heikki, mire én a vállamon lógó bőrtáskára mutattam.
- Meg, és még más is. - utalt Seb a tegnapi látogatásomra Kiminél.
- He? - nézett értetlenül Heikki, mire én odavetettem egy "hagyjuk"-ot, és rosszallóan néztem a németre.
- Nem megyünk el sétálni? - vetettem fel az ötletet, mielőtt beállt volna a csend.
- De, menjünk! - egyezett bele Hanna, amiből az következett, hogy Sebnek is muszáj volt velünk tartania,. Már csak Heikki válaszára vártunk.
- Tőlem. - vont vállat mosolyogva.
Már vagy tíz perce mászkáltunk a pálya körül, mikor Hanna hirtelen megtorpant. Mind érdeklődve néztünk rá.
- Ti is látjátok azt, amit én? - pillantott a távolba. Mikor megláttam, hogy mit néz annyira, egyből megértettem.
- Ne már, egy fagyi stand? - akadt ki Heikki.
- Nem. Ez egy.. fagyi stand! - változtatott Hanna a hangsúlyon, majd csillogó szemekkel megindult felé. Seb nagyot sóhajtva követte, mi pedig Heikkivel amolyan "inkább nem mondok semmit" fejjel egymásra néztünk.
- Hanna különösen jó kapcsolatot ápol a fagyival. - néztem rá a barátnőmre, aki négygombócnyi fagyival lépkedett előre, vigyázva, nehogy leessen akár egyetlen gombóc is.
- Azt észrevettem. És te ápolsz valamivel, vagy valakivel ilyen különleges kapcsolatot? - érdeklődött.
- He? - néztem rá kérdőn, magasba emelkedő szemöldökkel.
- Úgy értem, hogy van-e valakid. - világosított fel.
- Öhm.. Tudtommal nincs. - válaszoltam.
- És nem szeretnél valakit? - villantotta ki a fogsorát.
- Ennél szarabb szöveget nem hallottam még, pedig hidd el, hallottam miket mondtak régen Hannanak. - emlékeztem vissza a 'szia, cica. van gazdád?"-ra, és társaira.
- Ne haragudj, de nem bírtam volna ki. - vigyorgott továbbra is. - Komolyra fordítva a szót, eljönnél velem ma valahová az időmérő után?
Eléggé meglepett, hogy valaki elhívott randizni, az meg pláne, hogy Heikki volt az. Valahogy túl jóképűnek tűnt hozzám képest. Nem mintha nem örültem volna neki, de nem éreztem iránta különösebb vonzalmat. Valahogy nem tudtam elképzelni, hogy mi ketten valaha együtt legyünk. Igazából senkivel sem tudtam elképzelni magam.
- Hát.. Felőlem. De előre figyelmeztetlek, hogy borzalmas randipartner vagyok. - egyeztem bele vonakodva.
- Csak ígérd meg, hogy nem hagyod el megint a táskádat, és minden oké lesz. - mosolygott, majd abban a pillanatban Hanna végre visszaért hozzánk, igaz ami igaz, egy gombóccal kevesebbel.
- Ilyen gyorsan megetted, vagy elejtetted? - érdeklődtem.
- Seb leharapta a felét.. - monda szomorúan Hanna, mire Heikkivel elég furcsán néztünk Sebastianra.
- Most mi van? Éhes voltam. - vágott sértődött fejet. Hirtelen biztos voltam benne, hogy Sebet és Hannat egymásnak teremtette a sors.
- Na jó, vissza kéne mennünk. - mutatott az órájára Heikki, mire mind visszaindultunk a boxba.

Az időmérő nem egészen úgy sikerült, ahogy reméltük. Sebastian csak a második lett, hajszálnyira Hamilton mögött. Ameddig a többiek a körmüket lerágták Sebért, addig én az egyik Lotusos pilóta miatt izgultam. Kimi a negyedik lett, ami nem volt olyan rossz.
- Nem baj, Seb. Holnap lerajtolod Lewist. - veregette meg Seb vállát egy számomra ismeretlen, barna hajú férfi.
- Remélem. Egyébként ő itt Hanna legjobb barátnője, Faith. - mutatott rám Sebastian, mire az ismeretlen kezet nyújtott.
- Christian Horner, csapatfőnök. - mutatkozott be.
- Faith Russel, legjobb barátnő. - ráztam meg a kezét.
- Örülök, hogy megismerhetlek. Remélem nem baj, ha tegeződünk. De most mennem kell, el kell intéznem néhány dolgot. - és azzal ott is hagyott az újonnan szerzett ismerősöm.
- Wow, gyorsan lerendezett. - pislogtam magam elé.
- Christian már csak ilyen. - sóhajtott fel Seb. - Megyek, és átöltözöm, aztán hazaviszlek titeket.
- Ami azt illeti.. - lépegettem idegesen egyik lábamról a másikra. - Én Heikkivel töltöm a délutánt.
- Ó, durván nyomod. Egyik nap Kiminél alszol, a másik nap meg Heikkivel nyomulsz. - vigyorgott a német.
- Tegnap csak és kizárólag azért voltam nála, mert nem volt más választásom. - tettem karba a kezem.
- Igen, persze. Hogyne. - hitetlenkedett.
- Jó, akkor ne hidd el. - forgattam a szemeimet, majd miután Seb otthagyott, hogy átöltözzön, elbúcsúztam Hannatól. Éppen az italautomata előtt álltam, már a pályán kívül, mikor egy ismerős, szőke srác lépett elém.
- Mehetünk? - kérdezte Heikki mosolyogva, mire én bólintottam.

05.

Hozzánk hasonlóan Kimi is egy szállodában töltötte a hétvégét, annyi különbséggel, hogy ameddig mi egy egyszerű kis lakosztályban aludtunk Hannaval, addig ő kibérelt majdnem egy emeletet.

- Nagyobb nem volt? Nem tudom, hogy fogunk elférni. - mondtam, miután alaposan körülnéztem.

- Nagyon szívesen, tényleg. Így segítsen neked az ember.. - gúnyolódott.

- Ugye tudod, hogy ezért valószínűleg sosem fogom megköszönni?

- Valahogy éreztem.

- Egyébként van itt még rajtad kívül valaki? Ne érts félre, nem tervezek semmit, de nem szeretem, ha reggel, kómás fejjel egy vadidegennel találom szemben magam. - magyaráztam.

- Nem tervezel semmit, mi? Csak aztán ne nyögj túl hangosan, mert a földszinten aludnának.. - vigyorgott. 

- Sajnálom, hogy nem telik egy jó csajra. Pedig egy pénzéhes picsa biztos értékelte volna ezt. - mutattam körbe.

- Ha valaha is egy pénzéhes picsára vágytam volna, simán felszedhettem volna múltkor azt a szőke csajt.

- Tiffanyra gondolsz? - kérdeztem.

- Hát, ha ő az, aki úgy nézett ki, mintha nutellát kent volna a fejére, akkor igen. - válaszolt. Jobban belegondolva, még láttam is magam előtt a képet, ahogy a tűsarkújában tipeg a konyhában, majd mikor le akarja venni a mogyoróvajat, ráborul az egész. Hogy őszinte legyek, jól szórakoztam a gondolaton.
- A fürdőszoba merre van? - érdeklődtem.
- Pont veled szemben. - nézett a szemközti, félig nyitva álló faajtóra.
- Ja, nem láttam.
- Esetleg, ha nem engem bámulnál nyálcsorgatva, akkor észrevetted volna. - mutatott rá arra, hogy túlságosan sokáig felejtettem rajta a tekintetem.
- Egoista.. - motyogtam.
- Tessék? - vonta fel a szemöldökét, mintha nem hallotta volna.
- Semmi. - sóhajtottam, mire egy kis mosoly jelent meg Kimi szája sarkában.
- Na jó, én mentem aludni. Te addig azt csinálsz, amit akarsz. Csak maradjon egyben az épület. - és azzal hátat fordított nekem, majd elindult a hálószoba felé. Mivel nem akartam zavarni, gondoltam addig lezuhanyzom, ameddig ő alszik. Kicsit meglepett ugyan, hogy a fürdőszoba gyakorlatilag nagyobb volt, mint az én otthoni szobám, de nem bántam. Szanaszét dobálva a ruháimat, beálltam a zuhanyrózsa alá, majd hagytam, hogy végigfolyjon rajtam a víz. Elég sok időt töltöttem a zuhanyzással, kihasználva a csendet és nyugalmat. Már éppen szálltam volna ki, mikor ajtónyikorgást hallottam. Kis híján szívrohamot kaptam, mikor Kimi kómás fejjel megjelent az ajtóban. Hirtelen nem tudtam, mit csináljak, úgyhogy csak álltam lefagyva, majd gyorsan magam elé kaptam egy, a takarítók által elhelyezett törölközőt. Kimi nagyon jól szórakozott az eseményeken, ami engem egyszerre dühített, és egyszerre éreztem magam nagyon kínosan.
- Túl sok pirosítót használtál, vagy ez a természetes színed? - célzott a rákvörös fejemre.
- Kifelé! - mutattam határozottan az ajtóra.
- De hát még be sem jöttem. - tartotta fel a kezeit. - Egyébként meg már úgyis rajtad van a törölköző, nem mindegy?
- Nem. - tettem csípőre a kezem. - Mivel nekem baromi kínos.
- Ne mondd, hogy nem látott még senki ruha nélkül. - forgatta a szemeit, majd mikor meglátta az arckifejezésemet,  rögtön megértette.
- Megtennéd, hogy kimész? - kérdeztem.
- Túl jó vagy. - sóhajtott fel, majd végre egyedül hagyott a paradicsomra hasonlító fejemmel.
Gyorsan megtöröltem magam, majd rájöttem, hogy semmilyen ruhát nem hoztam magammal, a koszos ruháimat meg nem akartam visszavenni, úgyhogy a törölközőt magamra csavarva kivánszorogtam Kimihez, aki éppen a konyhában kávézott. Némán bámult ki az ablakon, egészen addig, ameddig oda nem álltam mellé.
- Tudnál adni egy pólót, vagy valamit? - rágtam a szám szélét. Nem szerettem más ruháit hordani, de mást nem nagyon tudtam csinálni.
- Miért nem jó így, natúrban?
- Ne szórakozz velem, mert megbánod. - próbáltam fenyegetően nézni, de a vége az lett, hogy úgy néztem ki, mint egy beteg szurikáta.
- Ha letörlöd ezt az elvetemült arckifejezést az arcodról, keresek neked valamit. - mondta visszatartva a röhögést, majd felállt, és elindult a hálószoba felé. Elkezdett kotorászni egy nagy fekete táskában, majd a fejemre dobott egy fekete pólót.
- Nadrág nincs? - húztam el a számat.
- De, persze van. Rögtön a gyémántgyűrű mellett. Amúgy meg nem halsz bele.
- Csak ne bámulj nagyon. - fordítottam hátat, hogy visszamenjek a fürdőszobába.
- Ha annyira bámulni akarnálak, akkor az előbb nem mentem volna ki. - kiáltott utánam.
- Seggfej. - motyogtam, majd gyorsan felkaptam magamra az alsóneműmet, arra pedig rá a Kimitől kapott pólót. Úgy festettem abban a pólóban, mintha egy sátrat húztam volna magamra. Időközben beesteledett, én pedig egyre fáradtabb voltam.
- Majd én vigyázok a tábortűzre, addig te maradj csak nyugodtan a sátorban. - szívta a vérem Kimi, amint beestem mellé az ágyba.
- És ha jön egy medve? - kérdeztem.
- Akkor mindketten meghalunk. - válaszolt.
- Szép halál. - bámultam a plafont. - Egyébként múltkor miért voltál annyira közönyös?
- He? - nézett rám értetlenül.
- A klubban. Mikor a ruhám összetűzésbe keveredett a székkel. - világosítottam fel.
- Ja, hogy akkor.. Aznap délután beszéltem meg Jennivel, hogy melyik cucc kinél marad. - közölte úgy, mintha értenem kellett volna.
- Ezt most mondd el lassan és tagoltan. - néztem továbbra is értetlenül.
- Jenni a feleségem. Vagyis volt. Még nem sikerült mindent elrendeznünk a válással kapcsolatban. - sóhajtott.
- Sajnálom. - dünnyögtem.
- Nem kell. Igazából nem a válás viselt meg, hanem ez a hónapok óta tartó huzavona a közös dolgainkon.
- Aha. Most kéne valamilyen világmegváltó bölcsességet kipréselnem magamból?
- Ja, valami olyasmi.
A hirtelen beálló csendet csak a hasam korgása zavarta meg.
- Neked mindig van valami bajod? - célzott Kimi arra, hogy egy percig sincs nyugta miattam.
- Nagyon úgy néz ki. - tettem a kezem a hasamra, hátha abbahagyja a lassan már segélykiáltásnak mondható korgást.
- Megengedem, hogy nálam aludj, használhatod a ruháimat, erre még etesselek is? Sokkal jössz te nekem. - közölte, majd fogta a telefont, és nagy meglepetésemre rendelt egy pizzát.
- Nincs semmilyen szobaszerviz, vagy valami? - lepődtem meg.
- Van, de mivel szörnyű itt a kaja, gondoltam rendelek máshonnan. Meg amúgy is, fél tizenkettő van. - magyarázta.
- Mennyi? - pillantottam a faliórára. Meglepetten konstatáltam, hogy bőven elmúlt tizenegy óra.
- Jól hallottad. Legalább nyolc óra volt, mire ideértünk. Aztán még legalább két óra, mire lezuhanyoztál.
- Jézus. Hanna betegre aggódhatja magát. - jutott eszembe a legjobb barátnőm, majd gyorsan felpattantam, és kirohantam az előszobába a telefonomért, majd visszafeküdtem az ágyra.
- Hányszor hívott? - érdeklődött.
- Harminchatszor. - néztem elkerekedő szemekkel a telefonra, mire Kimi szája széle felfelé látszott kunkorodni. Gyorsan visszahívtam Hannat, és elmeséltem neki a történteket.
- Tehát akkor most Kiminél alszol? - szólt bele bágyadtan a telefonba Hanna.
- Ja, valami olyasmi. - vakartam a homlokom.
- Vigyázz vele. Ha nem haragszol, most leteszem, mert hulla vagyok. Még egyszer bocsi, hogy otthagytunk. Holnap találkozunk.
- Mindegy, nem baj. Menj csak. Én is mindjárt összeesek, de megvárom a pizzát, ha már Kimi megrendelte.
- Rendelt neked pizzát? - csodálkozott. - Mi lesz a következő? Virág és bonbon?
- Nem úgy volt, hogy menned kéne?
- De. Szia, jóéjt! - köszönt el.
- Szia. - nyomtam ki a telefont, majd leraktam magam mellé az éjjeliszekrényre.
- Tehát virág és bonbon? - vigyorgott Kimi.
- Aha, de csak a vörös rózsát fogadom el. Bonbon helyett meg egy pohár vörösbort. - játszottam az ínyencet.
- Ha már itt tartunk.. - kelt ki az ágyból, majd kiment valamiért. Mikor visszajött, az egyik kezében borosüveg volt, a másikban pedig két pohár.
- Vasárnapra tartogattam, hátha lesz okom az ünneplésre, de eddig nem úgy néz ki, úgyhogy gondoltam megihatnád velem. - emelte a szemem magasságába az üveget.
- Le akarsz itatni? - vontam kérdőre.
- Akár. - húzta ki a dugót az üvegből. Éppen töltött volna a poharakba, mikor kopogtak. Fáradtan vánszorogtam ki az ajtóhoz, majd átvettem az ideges portástól a pizzát, aki éppen kiselőadást tartott arról, hogy egy szállodában nem lehet pizzát rendelni, és hogy a futár lent várja a pénzt. Unottan előhalásztam a pénztárcámból néhány papírpénzt, a portás kezébe nyomtam, majd rácsaptam az ajtót. Visszamentem a szobába, és lehuppantam Kimi mellé, aki felém nyújtotta az egyik borral teli poharat.
- Köszi. - mondtam, majd ledöntöttem a pohár egész tartalmát.
- És még én vagyok az alkoholista. - motyogta a szőke.
- Kuss. - vetettem oda, majd felnyitottam a dobozt, és őrülten falni kezdtem a pizzát.
Miután degeszre ettem magam, és elfogyott az összes bor is, fáradtan vetődtem be a párnák közé.
- Egészen jól nézel ki ebből a szögből. - néztem Kimire, aki hozzám hasonlóan elfeküdt az ágyon. Nem értettem, hogy hogy mertem kimondani, mindenesetre nagyon jól szórakoztam a saját részegségemen. Aztán kétségbeesetten kezdtem bámulni az ökölbe szorított kezemet.
- Kimi. Nézd! - böködtem a vállát.
- Mi az?
- Eltűntek.. Pedig előbb még itt voltak. Eltűntek az ujjaim. - bámultam a kezemre. Kimi láthatóan jól szórakozott, majd mikor eleget röhögött rajtam, a segítségemre sietett. Óvatosan, egyenként egyenesítette ki az ujjaimat, mire én hihetetlenül megkönnyebbültem.
- Visszahoztad őket. - mosolyogtam, majd mindössze fél percre becsuktam a szememet, és már aludtam is.

04.

Azóta a bizonyos klubba beszökős este óta eltelt három hét. Hanna és Sebastian kapcsolata meglepően jól alakult, annak ellenére, hogy a legtöbben azt hittük, csak egy három napig tartó csoda. De nem az volt. Olyannyira nem, hogy a következő F1-es versenyhétvégére Sebastian elhívta Hannát. Aki természetesen - jó barátnő lévén - magával rángatott Németországba. Hogy őszinte legyek, annyira nem voltam lelkes, de nem akartam egyedül hagyni Hannát. Bár nem mintha annyira egyedül lett volna. Ennek ellenére vettem a fáradtságot, és végigszenvedtem a repülőutat Angliából Németországba.
- Te fogod fizetni a hallókészülékem. - üvöltöttem Hannanak, miután kis híján megsüketültem a motorzúgástól.
- Micsoda? - kiabált vissza.
- Mondom.. - kezdtem volna bele újra, mikor egy ismerős arcot láttam közeledni. Mosolyogva intettem a szőke srácnak, aki néhány másodperccel később már ott is állt előttünk.
- Sziasztok! - vigyorgott Heikki.
- Szia! - köszöntünk szinte egyszerre Hannaval.
- Seb merre van? - érdeklődött Hanna.
- Éppen téged keres, már bejárta az összes boxot. Csak ezt nem. Végül is, túl logikus lett volna. - sóhajtott fel.
- Jobb lesz, ha megkeresem, mielőtt bejárja az egész pályát. - mondta Hanna, majd otthagyott minket.
- Te gondoltad volna? - kérdezte Heikki, de nem értettem pontosan, mire gondol.
- Heh? - néztem bambán.
- Gondoltad volna, hogy ilyen sokáig együtt lesznek? Mármint, tudod hogy van ez. Találkoznak egy buliban, összejönnek, néhány napig dúl a szerelem, aztán elfelejtik egymást. - magyarázta.
- Ja, értem. Én is valami ilyesmire számítottam. De ezek szerint léteznek még csodák.
- Örülök neki, hogy Seb talált valakit. Nagyon ki volt akadva az előző Hanna miatt.
- Előző Hanna? - vontam fel a szemöldököm.
- Igen, az előző barátnőjét is úgy hívták. - világosított fel.
- Aha. Tehát Seb csak Hanna nevű lányokkal jön össze?
- Persze, egy percre még én is elgondolkodtam azon, hogy megváltoztatom a nevem Hannara. Ha már úgyis annyian melegnek titulálnak. - vigyorgott.
- Melegnek? - csodálkoztam, majd végignéztem rajta. Durván szőke haj, kék szemek, világos bőr, szép arc. Nem csoda, hogy annyian irigyek rá.
- Ja. Sokaknak nem tetszik, hogy nem hordom zsíros tincsekben a hajam. Egyébként örülök, hogy újra látlak. - váltott témát.
- Én is. Sokkal kellemesebb itt, mint abban a klubban. Azt hittem, hogy örök életemre halláskárosult leszek. Itt legalább nem kell a tuctucot hallgatni. - emlékeztem vissza azokra a csodálatos mixekre, amiktől egy idő után már szörnyen fájt a fejem.
- Mi bajod volt a zenével? - kérdezte sértődött hangon.
- Semmi. Csak nem igazán az én világom. - próbáltam finoman fogalmazni.
- Ja, oké. - váltott kedvesebb hangnembe, és itt annyi is volt a beszélgetésnek.
Néhány másodperc kínos csend állt be, majd mint valami felmentősereg, megjött Seb és Hanna.
- Alig találtuk meg egymást. - sóhajtott Hanna.
- Nem is ti lettetek volna. - forgattam a szemeimet, majd elmosolyodtam.
- Faith, jó hogy újra látlak. De most mennem kell, mivel legalább egy óra elment arra, hogy megkeressem Hannat, és mindjárt kezdődik az edzés. - közölte Seb, majd felvette az arcát védő maszkot, arra pedig a sisakot. Hanna még utoljára sok sikert kívánt, majd kezdődhetett az szabadedzés.
Seb elég jó helyen végzett, aminek örültünk, bár mint megtudtam, nem számított bele a másnapi eredménybe. Elég sok tanulnivalóm volt még a Forma-1-el kapcsolatban, de határozottan kezdtem megkedvelni. Az edzés után úgy döntöttünk, hogy elmegyünk kajálni, de nekem az utolsó pillanatban eszembe jutott, hogy nincs meg a táskám, úgyhogy eszeveszetten keresgélni kezdtem.
- Biztos ne segítsek? - vakarta a homlokát Heikki.
- Biztos. Valahol tuti meglesz. Ha nem, akkor meg így jártam. - mondtam, miközben próbáltam visszaemlékezni, hogy hol jártam aznap.
- Szörnyen makacs vagy. - közölte, majd azzal a lendülettel ott is hagyott.
Órákig keresgéltem, míg nem meg nem találtam a női mosdó azon fülkéjében, amit használtam. Furcsálltam ugyan, hogy nem loptak el belőle semmit, de nem igazán érdekelt más, csak az, hogy megvan. Utána pedig az, hogy hazajussak valahogy. Azt persze korábban nem kalkuláltam bele, hogy gyalog igen nehezen jutok vissza a szállodába a pályáról. Próbáltam megcsörgetni Hannát, de ki volt kapcsolva. Seb telefonszámát nem tudtam, ahogy Heikkiét sem. Ilyenkor átkozom magam, amiért nem merem elkérni senkitől sem a számát. Mivel nem igazán tudtam mást csinálni, elhagytam a pályát, és a bejáratnál tolongtam a tömegben, hátha előrébb jutok valamivel. Taxit nemigen láttam a környéken, ami még jobban lelombozott. A pályára látogató szurkolóktól sem tudtam segítséget kérni, mivel zömében németek voltak. Kétségbeesetten mászkáltam körbe-körbe, mígnem egy ismerős arcot pillantottam meg, akit azonban láthatóan nem érdekeltem. Nem tudtam eldönteni, hogy azért nem vesz észre, mert nem akar, vagy csak szimplán annyira részeg volt múltkor, hogy nem emlékszik rám. Mindkettő megtörténhetett, bár én jobban örültem volna a második verziónak, mert akkor legalább az is kiesett volna, ahogy nyakon vágtam. De nem volt ekkora szerencsém, ugyanis néhány percen belül észrevett, és kicsit sem kedves tekintettel méregetett. Jobbnak láttam arrébb menni, mivel, mint megtudtam, ő volt az a Fernando Alonso, akit Hanna annyira utált, amiért tavaly majdnem elvette Sebtől a bajnoki címet, én pedig nem igazán akartam vitába keveredni vele.
Egyre kevesebben tartózkodtak a pálya közelében, én pedig már teljesen lemondtam arról, hogy még aznap hazajutok, mikor megérkezett a csöppet sem lelkes megmentőm.
- Veled mindig történik valami? Először a székbe gabalyodsz bele, aztán félórán keresztül járkálsz a bejárat előtt, várva a csodára. Mi lesz a következő? Elém ugrasz a pályán, miközben azt üvöltöd, hogy "bocsi, Kimi, véletlen volt!", és szétloccsansz az autóm alatt? - élcelődött köszönés nélkül az ismerős, napszemüveges srác. Ugyanaz a sapka, ugyanaz a szemüveg, és ugyanaz az arckifejezés. A hangja a múltkorinál egy kicsit rekedtebbnek tűnt, azonban egy árnyalatnyival vidámabbnak is. Tehát ilyen, mikor boldog. Igazán örömteli, tényleg.
- Neked is szia. - forgattam a szemeimet, majd hirtelen eszembe jutott valami. - Várjunk csak.. Azt állítod, hogy félórája itt téblábolok, tehát ha minden igaz, akkor végignézted a szerencsétlenkedésem. Ami azt jelenti, hogy félórán keresztül hagytad, hogy bolyongjak, mint valami idióta. - szórtam szikrákat a szememmel.
- Ne haragudj, de rohadt jól szórakoztam. Főleg, mikor Alonso majdnem megölt a tekintetével. Mit tettél ellene? - érdeklődött Kimi vigyorogva, ami kicsit meglepett, mivel ez volt az első érzelem, amit felfedezni véltem az arcán.
- Nyakon vágtam, mikor múltkor próbált felszedni a klubban. Úgy néz ki, hogy nem bírja a visszautasítást. - vázoltam a helyzetet.
- Nem is tudtam, hogy ennyire lejjebb adott az igényeiből. - tűnődött gúnyos vigyorral. Nem tudtam mit mondani, úgyhogy szimplán csak felmutattam a középső ujjamat, mire neki még jobban fülig ért a szája.
- Ha befejezted, esetleg el is vihetnél. - mutattam egy ezüst kocsira, ami vélhetően az övé volt.
- És ugyan hova?
- Talán a szállodába, ahol megszállok a hétvégén?
- Tehát te szállodákat szállsz meg. Már értem, hogy miért vagy olyan fehér, mint egy kísértet. - utalt a hullafehér bőrszínemre, amit még jobban kihangsúlyozott a sötét hajam.
- Elviszel vagy nem?- tettem karba a kezem.
- El. Csak mondd, hogy melyik szálloda. - és azzal beült a kocsiba. Arra várhattam volna egy darabig, hogy kinyissa nekem az ajtót, úgyhogy fogtam magam, és levágódtam az anyósülésre. Kimi várta, hogy megmondjam a címet, de az sehogy sem akart beugrani.
- Na ne szórakozz velem. Te komolyan nem tudod, hogy hol aludtál éjjel? - hitetlenkedett.
- Nem tehetek róla, késő este érkeztünk meg, és nem volt időm tanulmányozni a hotel szépségét, mivel majdnem összeestem a fáradtságtól. Meg amúgy is, úgy volt, hogy Hannaékkal megyek vissza.
- Szörnyű, hogy milyen szerencsétlen vagy. - sóhajtott, majd mintha egy mesében lettünk volna, valósággal felizzott a feje fölött egy villanykörte.
- Mi az? - vizsgáltam az arcát kérdőn.
- Mi lenne, ha átjönnél hozzám? Holnap úgyis visszajövök ide. Elvégre versenyeznem kell. - mutatott a Lotus feliratra a pólóján.
- Még mit nem! Nem hiszem, hogy nem telne egy kurvára. - közöltem, majd kiszálltam a kocsiból, mire ő lehúzta az ablakot, hogy halljam, mit mond.
- Te tudod. Felőlem itt is töltheted az éjszakát. - vont vállat, majd lassan elindult. Pont olyan tempóban ment, hogy utol tudjam érni. Én meg mi mást tehettem volna, minthogy futok utána, mint valami őrült?
- Ne várj semmit. Ja, és ez még fájni fog neked. - lihegtem, miközben beestem az ülésre.
- Remélem is. - vigyorgott önelégülten, majd gázt adott, és végre elindultunk hozzá.

03.

Mosolyogva figyeltem, ahogy Hanna és Sebastian táncolnak. Örültem, hogy neki legalább jó estéje van. Úgy néz ki, ez a bulizás nem az én világom. Se a zene, se a tömeg.. Nem nekem való. Éppen indulni készültem, hogy szóljak Hanna-nak, elmegyek, mikor egy ismeretlen hang szólalt meg mellettem.
- Hova-hova, kislány? - búgta egy kb. 170 cm magas, borostás, ránézésre spanyol, esetleg olasz tag. Nem tűnt túl józannak, ami még inkább arra ösztönzött, hogy hazamenjek.
- El. - válaszoltam egyszerűen, és már indultam is volna, mikor a "beszélgetőpartnerem" visszarántott, mire én lendületből nyakon vágtam. Szerencsétlen feljajdult, akkorát csattant. Újabban egyre többet kerültem a középpontba, aminek nem igazán ürültem, úgyhogy faképnél hagytam a részeg kaszanovát, és elindultam a lassúzó Hannáék felé.
- Na de Senorita! - kiáltott utánam a hódolóm.
- Akarsz még egyet? - kérdeztem félig hátrafordulva, de mivel nem jött válasz, azonnal vissza is fordultam, és folytattam az utat Rómeó és Júlia felé. De nem jutottam túl sokáig, mivel Hanna és Sebastian egyre inkább közeledtek egymáshoz, ami azt jelentette, hogy hamarosan falni fogják egymást. Nem akartam pillanatromboló lenni - pedig már tényleg nagyon mentem volna- , úgyhogy fogtam magam, és átsétáltam a helység legsötétebb és egyben talán a legnyugodtabb asztalához is, ami éppen akkor vált szabaddá. Ledobtam magam az egyik székre, és keresztbe tett lábakkal vártam, hogy teljen az idő. Az újonnan született gerlepár hamarosan visszaült a társaság többi részéhez, és láthatóan jól szórakoztak. Nem sokkal később csatlakozott hozzájuk egy napszemüveges, baseball sapkás, viszonylag alacsony, de nálam még így is sokkal magasabb srác. Kicsit idősebbnek tűnt a többieknél, bár a szemüveg kitakarta a fél arcát. Amit tűző napnál még meg is értettem volna, de az éjszaka közepén, egy klubban.. Valószínűleg túl szembetűnően bámultam őket, legalábbis abból, hogy felém mutogattak, erre következtettem. Kínomban nem tudtam mit csinálni, úgyhogy eleresztettem egy bárgyú vigyort, és reméltem, hogy megúszom ennyivel. De nem, miért is történne akár csak egyszer valami úgy, ahogy akarom? Pillanatokon belül megindult felém Hanna, azzal a tipikus "kééérleeek" arckifejezésével, amiből arra következtettem, hogy oda akar rángatni maguk közé.
- Gyere már oda hozzánk! Ne legyél ennyire antiszociális! Bulizni jöttünk nem? - tette csípőre a kezét.
- De, csak.. Nekem ez valahogy nem megy. Mármint.. - dadogtam.
- Na jó, nem érdekel semmilyen kifogás. Jössz és kész! - jelentette ki, majd megfogta mindkét karomat, és húzott maga után. Mikor sikerült odaráncigálnia az asztalukhoz, baromi kínosan éreztem magam.
- Hello. Megint. - köszöntem a társaságnak. Mindenki mosolyogva visszaköszönt, kivéve egyvalakit. A napszemüveges srác csak fapofával ült, majd mikor megunta, hogy nézem, unottan biccentett. Valamiért egyszerre dühített, és egyszerre volt szimpatikus ez a hűvösség.
Miután sikerült nekem helyet szorítani Hanna mellett, kezdtem egészen jól érezni magam. Meglepően sokat mosolyogtam, amint Hanna a régi gimis hülyeségeinket mesélte. Néha a vigyorgáshoz kisebb feszengés is járt, mivel rengeteg cikis sztorit sikerült begyűjtenem négy év alatt. Például mikor beszorultam az egyik wc-fülkébe, és eszeveszetten üvöltöttem, hogy engedjenek ki, aztán eszembe jutott, hogy talán el kéne fordítani a zárat. Egy idő után a középiskolás szerelmekre terelődött a szó, ami engem nem érintett túlzottan.
- Na és, veled mi a helyzet? - kérdezte Sebastian.
- Semmi.
- Naa, mi történt? Mesélj már! - nézett rám kérlelő tekintettel.
- Tényleg semmi. Nekem valahogy kimaradtak a nyálas lassúzások, meg a többi hasonló dolog.
- Akkor gondolom kimaradtál az extrémebb dolgokból. -  vigyorgott egy sokat sejtető szemöldökhúzogatás kíséretében Heikki, akiről megtudtam, hogy Sebastian személyi edzője.
- A kis szent. - mondta egy számomra ismeretlen szőke lány, miközben megsemmisítően vigyorgott, amolyan "soha nem lesz barátja" nézéssel. Igazából nem tudom, mit keresett az asztalnál, nem is beszélt sokat. Szimplán csak vihorászott, meg dobálta a haját. Időnként "véletlenül" hozzásimult a napszemüveges sráchoz, akit nem érdekelte különösebben. Úgy tűnt, ha leomlott volna az épület teteje, ő akkor is fapofával ült volna a helyén.
- Nem jöttök táncolni? - érdeklődött Hanna.
- Én szívesen megyek. - pattant fel idétlen vigyorral a plasztikcica.
- Én is. - követte Heikki.
- Faith?
- Hanna, ezt most te sem gondoltad komolyan.. - jelentettem ki.
- Hát jó. - sóhajtott fel, majd hátat fordított, és táncolni indultak Sebbel, Heikkivel és a szőke lánnyal.
Egyedül maradtam a szemüveges sráccal, akinek még mindig nem tudtam a nevét. Időközben lekerült a baseball sapka, ami eddig a haját takarta. Egészen világos haja volt, igaz nem annyira, mint Heikkinek. Egy ideig csak ültünk, és bámultuk a csapat táncoló felét, majd nem bírtam megállni, hogy megszólaljak.
- Miért van rajtad szemüveg?
- He? - nézett fel rám.
- Azt kérdeztem, hogy miért van rajtad szemüveg az éjszaka közepén. - mutattam fekete lencséjű kiegészítőre.
- Érzékeny a szemem. - világosított fel. A hangja mély volt és rekedtes. Valami furcsa oknál fogva kirázott a hideg, ahogy hozzám szólt. Nem tűnt úgy, mintha különösebben érdekelné a beszélgetésindítási kísérletem, úgyhogy inkább békén hagytam. Egy idő után már baromira untam a diszkós zenét. A pokolra kívántam a DJ-t, és az összes idétlenül billegő lányt, a tíz centis tűsarkújukkal együtt. Mikor már nagyon kezdett idegesíteni az átmeneti halláskárosodás, fogtam magam és felálltam, azzal a céllal, hogy kimegyek. A székem nem értett velem egyet, és annyira beakadt a ruhám, hogy mozdulni se tudtam anélkül, hogy elszakítanám. Először próbáltam óvatosan kiszedni az apróbb résből, ahová beszorult, majd meguntam, és elkezdtem ráncigálni, mint valami elmebeteg. Egy halkabb sóhajt hallottam magam mellől - ami normál esetben hangos lett volna -, majd a nem túl beszédes társaságom felállt, és két másodperc alatt megoldotta a problémámat. Eldünnyögtem egy "köszi"-t, aztán végre sikerült kivánszorognom az épületből.
Az arcomba csapó hűvös szellő megváltás volt a benti levegőhöz képest. A füstgéptől teljesen megtelt a tüdőm vaníliaillatú füsttel. Gondoltam, akkor már minden mindegy alapon rágyújtok egy szál cigire is. Ha eddig nem lettem rákos, majd most az leszek. Éppen a táskámból próbáltam előhalászni a cigisdobozt, mikor hallottam csukódni mögöttem az ajtót. Nem fordultam hátra, inkább meggyújtottam a nagy nehezen elővett cigit.
- Tudsz adni egy szálat? - kérdezte egy már-már ismerős hang.
- Persze. - nyújtottam a szőke srác felé a dobozt.
- Köszi. - nézett rám hálásan Heikki.
- Hogyhogy kijöttél? - érdeklődtem.
- Kezdtem nagyon unni Tiffany nyavalygását, Sebastianékat meg nem akartam zavarni azzal, hogy útban vagyok. - magyarázta.
- Aha.. Tiffany gondolom az a szőke csaj volt, aki próbált rámászni Mr. Jégcsapra. - emlékeztem vissza a "véletlen" összeérő lábukra.
- Ja, szörnyű. Esküszöm, hogy inkább költöznék egy hétre Szibériába, csak ne legyen a közelemben.
- Teljesen megértelek.
- És Kimivel mi a helyzet? - kérdezte.
- Kivel?
- Mr. Jégcsap. - világosított fel.
- Ja, hogy úgy. Semmi. És mikor azt mondom, hogy semmi, azt értsd úgy, hogy tényleg semmi. - válaszoltam.
- Na, igen. Nehéz eset. Szerintem én most visszamegyek, mielőtt Tiffany kiborítja Sebastianékat is. Te nem jössz vissza? - mosolygott.
- Nem, szerintem én hazamegyek. Ha minden jól megy Hannáékkal, akkor valószínűleg még találkozunk. - mosolyogtam vissza, bár nem hittem, hogy valaha találkozni fogunk még.
- Hát, akkor szia! - intett egyet, majd visszament a klubba.
- Szia! - köszöntem már csak Heikki hűlt helyének, majd elindultam hazafelé.

02.

A lakásunktól körülbelül negyed órányira volt a klub, így viszonylag hamar odaértünk volna, ha nem kellett volna vagy háromszor visszafordulnunk. Mindenesetre a tervezettnél húsz perccel később ugyan, de még így is pont időben odaértünk. A bejárat előtt valódi anakondát formázott a bejutni vágyók sora. Azon sem lepődtem volna meg, ha néhányan valamilyen megmagyarázhatatlan okból sziszegni kezdtek volna.
- Baromi sokan vannak. - közöltem a nyilvánvaló dolgot.
- És képzeld csak el, hogy mennyien vannak bent. - válaszolt Hanna.
- Tudom, hogy tudod, hogy nem bírom a tömeget, de azért gondoltam elmondom még egyszer. - rágtam a szám feszülten.
- Nézd, tudom, hogy nem rajongasz a heringstílusért, de garantálom, hogy megéri. - nyugtatgatott.
- Jó, de akkor azt is garantáld, hogy ha netalántán el találnék ájulni, nem hagysz a földön feküdni, miközben mindenki átgázol rajtam!
- Faith..
- Ígérd meg, hogy nem hagysz ott!
- Jó, megígérem. - sóhajtott. - De mielőtt még elájulsz, be is kéne jutni.
- Jó na. Merre van a hátsóajtó? - kérdeztem a kelleténél hangosabban, mire néhányan érdeklődve felénk fordultak. De Hanna szerencsére elintézte őket.
- Úgy értette, hogy a mosdó. Náluk hátsó ajtónak hívják. Náluk.. ő.. Szibériában! - rendezte le a kérdő szempárokat.
- Já, dá.. nekem kell pisilni. Kicsit lenni rossz angol. De csak picit. - játszottam ügyetlenül a turistát, mire még több szempár szegeződött ránk.
- Az istenért, gyere már! - sziszegte alig hallhatóan Hanna, majd elrángatott az épület melletti kisebb sikátorba.
- Bocsi. - néztem először rá, aztán pedig a vonszolástól fájó csuklómra.
- Tudtam, hogy nem vagy normális. De hogy ennyire.. Mindegy. Szóval a hátsóajtó.. Végigmegyünk az épület mellett, aztán, ha minden igaz, lesz egy nagyobb ajtó, ami előtt ott áll a security. Ha rajtuk átjutunk, sima ügy.
- Biztos, hogy jó ötlet a paprikaspray? - vonakodtam.
- Nem. Ezért úgy gondoltam, hogy először megrebegtetem a szempilláimat, és ha nem jön be, akkor használom. - körvonalazta az új tervet.
- Remélem, hogy megússzuk a spray nélkül. Nem akarom, hogy bevigyenek a rendőrségre, vagy valami.
- Jaj, ne parázz már ennyire! - forgatta meg a szemeit, majd miután nem volt több mondanivalója, határozott, de ugyanakkor könnyed léptekkel elindult előre. Én hangtalanul követtem, majd mikor elértük azt a bizonyos ajtót, megtorpantam. Két kigyúrt, harminc-negyven körüli tag állt előttünk, rezzenéstelen arccal. Éreztem, hogy kemény menet lesz.
- Sziasztok, fiúk. - villantotta meg Hanna a legcsábosabb mosolyát. - Nem szeretnétek beengedni ezt a két lányt, hogy bulizzanak egyet? - lépett hozzájuk közelebb. A válasz egyszerű volt és határozott.
- Nem.
- Pedig higgyétek el, megérné. - tett még egy lépést előre.
- Kérem, hölgyem. Ne próbálkozzon feleslegesen. Úgysem fog sikerülni. És erőszakot se próbáljon meg alkalmazni, mert itt nem mi leszünk azok, akik rosszul járnak. - közölte a barna hajú őr, mire Hanna taktikát váltott.
- Biztos vagy te ebben? - kezdte az ujjait ropogtatni, ami már-már komikusnak hatott ebben a helyzetben. Nem gondoltam, hogy meg fogja ütni bármelyiküket is. És végül is, ha úgy nézzük, jól gondoltam. Helyette inkább rávetette magát a minket visszautasító kétajtós szekrényre. Először nem akartam hinni a szememnek, mikor egymásba gabalyodva gurultak a földön jobbra-balra. A másik biztonsági őrrel együtt mindketten lefagyva néztük a jelenetet.
- Öt dolcsit arra, hogy a barátnőd a kukában fogja végezni. - halászott elő a zsebéből némi papírpénzt a mellettem álló, szőkésbarna hajú pasi.
- Tartom. - vigyorodtam el.
- Egyébként Tom vagyok. - nyújtott kezet az újonnan szerzett ismerősöm.
- Faith. - ráztam meg a méretes tenyerét. - A barátnőmet, aki éppen.. szóval, aki éppen a haverod pólóját tépi eszeveszetten, Hanna-nak hívják. A nevében is bocsánat.
- Szerinted nem kéne szétszedni őket? - túrt bele a hajába Tom, majd a haverjához hasonlóan felszisszent, amint Hanna valósággal megszabadította az ellenfelét az esetleges gyereknemzési terveitől.
- De, azt hiszem. - válaszoltam, mire a beszélgetőpartnerem lassan odasétált hozzájuk, de mire odaért, mindketten kifeküdtek. Gyorsan odarohantam, hogy felsegítsem a barátnőmet. Nyöszörögve megfogta a kezem, majd nagy nehezen feltápászkodott.
- Basszus, Danny, összekócoltad a hajam- panaszkodott fújtatva Hanna, vélhetően a birkózópartnerének.
- Ismeritek egymást? - vontam fel a szemöldököm.
- Tudod, verekedés közben van ideje az embernek közelről tanulmányozni a másikat. Körülbelül két percbe telt rájönni, hogy ismerjük egymást. Faith, ő itt az én drágalátos apukám régi ismerőse, Danny. Danny, ő itt Faith, a legjobb barátnőm. - mutatott be minket egymásnak. - Danny apám beosztottja volt egy darabig, de nem jöttek ki túl jól. Tudod, a milliárdosok nem bírják az alsóbbrendűeket. De azt hiszem, ezt nem kell ecsetelnem. 

- Hello. - köszöntem zavartan. - De miért nem álltatok le, miután felismertétek egymást?
- Nyerni akartam. - közölte Hanna, legalább annyira természetesen, mintha azt mondaná, hogy elmegy a boltba kenyérét. Mi Tommal nem tudtunk mit mondani, úgyhogy miután sokáig bámultuk egymást némán, nem tudtunk mást csinálni, csak bárgyún vigyorogtunk egymásra.
- Hanna, baszd meg! Miattad nem lesznek gyerekeim.. - szólalt meg Danny.
- Így is van már három, nem?
- Négy. - helyesbített.
- Na látod! Elég az neked. - vigyorgott Hanna. - Viszont most, hogy már kellően megcibáltuk egymást, beengednél? - nézett rá bociszemekkel úgy, mintha az előző verekedés meg sem történt volna.
- Ha megígéred, hogy nem ugrasz rám még egyszer, be. - vigyorgott Danny.
- Köszi. - hálálkodtunk mindketten, mire nyílt az ajtó, mi pedig bent találtuk magunkat a klubban.
Minél beljebb haladtunk, annál sötétebb lett, és annál kevésbé hallottuk, amit a másik mondott.
- Tehát Danny apád gyárában dolgozott? Valahogy nem tudom elképzelni, ahogy gabonapelyhes dobozokat selejtez. - mondtam már lassan kiabálva.
- Pedig így volt. Még évekkel ezelőtt, mikor nem volt ennyire izmos. Mikor utoljára láttam, egy vézna, teljesen átlagos pasi volt. Ezért nem ismertem fel először. - jött a válasz, szintén kiabálva.
Már majdnem megsüketültünk, mire beértünk a bárpult mellé. Tele volt a hely, a tánctéren valósággal tapadtak egymáshoz az emberek. Már akkor eldöntöttem, nincs az az isten, hogy engem berángasson valaki táncolni. Legyen az egy diszkómajom, vagy egy F1 pilóta. Bár nem sok esélyt láttam rá, hogy bárki is megpróbálkozna ezzel, ami némileg nyugtalanított, ugyanis Hanna már két embert is visszautasított, mindössze három perc alatt.
- Faith.. az ott.. jézus.. - böködte a karomat Hanna, miközben az egyik asztalra meredt, ahol egy igen jókedvű társaság üldögélt.
- Mi? Jézus? Akkor gondolom azok ott mellette az apostolok.
- Jobbról a második. Szőke, kék szemű. - bámult továbbra is ugyanabba az irányba, mit sem törődve a megjegyzésemmel. Gyorsan vetettem a társaságra még egy pillantást. Jobbról a második. Amint megláttam, egyből megértettem. Volt szerencsém Hanna Forma-1-es újságát végiglapozni (kényszerített), úgyhogy nem esett nehezemre felismerni azt az aranyos német srácot a címlapról.
- Mire vársz? - löktem előre. Legalábbis próbáltam, de szinte szó szerint földbe gyökerezett a lába.
- De hát beszélget. És én nem aka.. - kezdett volna el kifogásokat sorolni, de félbeszakítottam.
- Nem azért intézted el odakint Danny tökeit, hogy utána megijedj Tőle. - mutattam a srácra. Valahogy megint sikerült túl feltűnően közölni a mondanivalómat, ezért újra érdeklődve figyeltek az ismeretlen szempárok. Nem zavartattam magam, helyette meglöktem Hannat, aki bukdácsolva ugyan, de legalább egy méterrel közelebb került a plátói szerelméhez. Nem tudom, hogy a srác szimplán csak megunta, hogy mindenki őket nézi, vagy érdekelte, hogy mi történt Hanna-val, de felállt az asztaltól, és mosolyogva a segítségére sietett. Hanna szó szerint rákvörös lett, ahogy a srác beszélni kezdett hozzá, majd látványos kézmozdulatokkal meginvitálta az asztalukhoz. Mielőtt elfogadta volna az ajánlatot, kérlelő tekintettel rám nézett, én pedig bólintottam, mire ő szívet formázott a kezeivel, és széles vigyorral leült a Rómeója mellé.
Miután nem tudtam mit csinálni, leültem a bárpulthoz, és rendeltem egy whiskyt. Unottan babráltam a kagylókból kirakott karkötőmmel, mikor hirtelen hatalmas csattanást hallottam a hátam mögül. Ijedten megpördültem, és amikor megláttam a zaj forrását, nem tudtam, hogy sírjak-e vagy nevessek. A táncparketten egy nagyon ismerős, kék ruhás lány feküdt, mellette a szőke sráccal. Nem tudtam mire vélni a jelenetet, úgyhogy felpattantam és odamentem megkérdezni, hogy mi történt.
- Jól vagytok? - érdeklődtem a már felkászálódó párostól.
- Persze. Csak Sebastiannal táncoltunk. Vagyis próbáltunk, de ráléptem a lábára, mire ő véletlenül belém rúgott, és zakóztunk egy nagyot. - magyarázkodott zavartan Hanna.
- Most meg kéne lepődnöm? - mosolyodtam el.
- Haha.. Egyébként, ha már itt tartunk.. Faith, ő itt Sebastian Vettel, lassan négyszeres Forma-1-es világbajnok. Sebastian, ő itt a legjobb barátnőm, Faith Russel. - informált mindkettőnket. Mosolyogva kezet ráztunk egymással, majd mielőtt még beállt volna a kínos csend, kérdezett tőlem valamit, de nem hallottam,  hogy mit, úgyhogy újra meg kellett kérdeznie.
- Nem ülsz oda mellénk? - üvöltötte már a fülembe az imént feltett kérdést, erőteljes német akcentussal.
- Ja, bocsi. Izé.. persze. - mosolyogtam, majd az asztaluk felé vettem az irányt, de csalódnom kellett, mert nem volt már több szabad szék.
- Heikki majd szorít neked helyet. Ugye, Heikki? - kérdezte Sebastian egy durván szőke sráctól.
- Hagyd csak, visszaülök az eddigi helyemre. - mondtam, mielőtt bárki bármit is csinálhatott volna.
- De Faith.. - nézett rám bociszemekkel Hanna.
- Vigyázz magadra. - utasítottam a barátnőmet, majd ellentmondást nem tűrve visszaballagtam a bárpulthoz.